Azok a tárgyak, amelyek generációról generációra öröklődnek, sokat tudnának mesélni, ezért különleges helyet foglalnak el a szívünkben. Ugyanabban a pulóverben látni a gyermekedet, amit te hordtál 40 évvel ezelőtt, ugyanazt a játékot a kezébe adni, amivel te is játszottál gyerekként, szívmelengető pillanatok.
Vannak tárgyak, amelyekre érdemes vigyázni hosszú éveken át, hogy még több örömet okozhassanak.

1. “Én a pulóveremben 1981-ben, a fiam ugyanabban a pulóverben 2017-ben, valamint a lányom ugyanabban a pulóverben 2020-ban.”

2. Egy eredeti Game Boy, ami még mindig kiválóan működik.

3. “A régi játékautóm túlélt 7 gyereket, és 35 évesen még mindig kifogástalanul megy.”

4. Ez a 23 éves készülék még mindig tökéletesen működik.

5. “Egy Adidas táska a ‘70-es évekből, amit apukámtól kaptam.”

6. “Ezt a gofrisütőt 1995-ben vettem Disneylandban. Masszív, mint egy tank, és 24 év rendszeres használat után is hibátlan.”

7. “Ezt a vonatot a nagyapám vette 1952-ben. Én vagyok a 3. generáció, aki játszik vele karácsonykor.”

8. “Egy hajkeféből és fésűből álló szett, amit a 7. szülinapomra kaptam. Én és a gyerekeim használjuk nap mint nap. 41 éves vagyok…”

9. “Az apósom és a férjem 1984 körül, és a férjem a lányunkkal 2018-ban. Ugyanazt játsszák.”

10. “A nagyi régi turmixgépe még mindig működik, pedig több mint 40 éves.”

11. “Ez a bakancs kiszolgálta apukámat és engem is. Több mint 40 éves, de ismét készen áll a következő télre.”

12. “A Super Nintendóm, ami 27 év elteltével még mindig hibátlanul működik.”

13. “1988-ban abból a pénzből vettem, amit a nagymamám rám hagyott. Több ezer mérföldet tettem meg vele, most a városban használom bevásárláshoz és ügyintézéshez.”

14. “40 év elteltével újra játszanak a legómmal.”

15. “Ugyanazt a kesztyűt használom 30 éve. A fiam jövő héten kezdi az első bajnokságát, ebben a kesztyűben fogok gyakorolni vele.”

16. “Ezt még a nagymamám kapta ajándékba 1948-ban. Még mindig világít.”

17. “Az első holmi, amit a férjem hitelből vett 1971-ben. Még ma is mindennap használja.”

18. “Egy Oxford táska az 1880-as évekből. A nagyapám használta, mikor 1951-ben elkezdte a középiskolát. Azóta már használta az anyukám, a nagybátyám, a nagynéném és én magam is.”

19. “50 év a különbség a két fotó között. Ugyanazok a fiatalok, ugyanaz az autó.”

9 hozzászólás

  1. Ez egyenesen fantasztikus! Szívből gratulálok! Én viszont pont sajnos az ellenkezőjét tudom mondani. Rendelek szupererős ök mini porszívót, az egyik alig működött egy perc alatt leállt és alig szívott a másik meg egy hét múlva ment tönkre. Mondhatni mindennel így jártam az utóbbi időben. Minden szuper pocsék selejt amit az ember mostanában rendel. 😊🌄😭

  2. Csak akkor a mérnökök úgy tervezték a dolgokat ,hohy sokáig bírja!Ma meg kivan nekik adva minél olcsóbb legyen és a garanciaídőt kibirja!

  3. Nálunk a margarétás cumi vándorolt a gyerekek közt. Azt örököltük egymás közt. Így nem kellett újat venni 😉

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét