Ha van gyermek a családban, az garancia a nevetésre. Mindent utánoznak, mindent eltanulnak, és olyan ártatlanul tudnak rácsodálkozni dolgokra, hogy igazán különleges pillanatoknak lehetünk részesei mellettük.
Elképesztő beszólások és őrült ötletek – 21 vicces történet következik gyerekekről.

  • Az 5 éves gyerekem megkérdezte, nem mehetnénk-e másvalakihez haza, mert túl sokszor megyünk a mi házunkba. © kevinthedad / Twitter
  • A 3 éves lányom csokit evett, és az idős apukám kért tőle egy falatot. A lányom azonnal reagált: “Nem kaphatsz, mert elromlanak tőle a fogaid.” © Rosy S. Paz / Facebook
  • A 7 éves gyerekem azt mondta, hogy az iskolai dolgozatnál Jeremy súgta meg neki az összes választ. Ahogy tovább beszélgettünk, kiderült számomra, hogy Jeremynek hívja a saját agyát. © BunAndLeggings / Twitter
  • A 4 éves fiammal egyszer minibuszon ültünk. Ő a nyitott ajtó mellett ült, mondtam neki, hogy jobb lenne, ha helyet cserélnénk, mert kieshet, és elütheti egy autó. Erre azt kérdezte: “És ha te meghalsz, akkor ki fog nekem enni adni?” © Rosy S. Paz / Facebook
  • A nővérem mondta az 5 éves unokaöcsémnek, hogy a pocakjában van a kishúga. Erre megkérdezte, hogy lenyelte-e. Miután a nővérem picit elmagyarázta a szituációt, az unokaöcsém megkérdezte: “És darabokban érkezik, mint a Kinder tojásban a figurák?” © Luzma Garcia Alvarez / Facebook
  • Egy szilveszteri bulira szőkére festettem a hajam, majd a férjemmel elmentünk az ő családjához. A húgának a lánya akkor 5-6 éves lehetett, és mikor megérkeztünk, még nem volt ott. Köszöntünk, és leültem a szoba távolabbi végébe, a férjem pedig az ajtó mellett ült. Mikor megérkezett a kislány, rám nézett, és odahajolt a férjemhez. Nagyon diszkréten megkérdezte tőle: “Mi van a barnával, akit korábban hoztál ide?” A férjem nagyot nevetett, és azt felelte, hogy inkább szőkére váltott. Jót nevettünk rajta. © Carmen Vargas / Facebook
  • A fiam a minap bajba került az iskolában, mert a hátizsákjában elvitte a kenyérpirítót, majd ebédnél elővette, hogy süssön benne az osztálytársainak. Nem bírom abbahagyni a nevetést. © ElisaStoneLeahy / Twitter
  • Az unokaöcsém hazavitte bemutatni a barátnőjét, bemutatta a 4 éves kishúgának is. Hitetlenkedve nézett rá, kicsit gondolkodott, majd azt mondta a lánynak: “Biztos vagy benne? Mert nem dolgozik!” A barátnő a kezével eltakarta a száját, úgy nevetett, és az unokaöcsém meg én is. © Hanna Delat / Facebook
  • A 4 éves unokám ezt kiáltotta, mikor megérkezett a nagybátyja: “Itt van az az ember, aki miatt eldugult a WC!” © Martin Ramon Lopez Gonzalez / Facebook
  • Az unokaöcsém 6 éves lehetett és a tanáráról beszélt. “Olyan pocakja van, mint neked” – mondta. Nagyon kellett nevetnem. © Marta Cruz / Facebook
  • A barátaim fociedzők a gyerekcsapatnál. Egyik nap egy kislány szaladt oda hozzájuk, és az egész csapat előtt kiabálni kezdett: “Bocsánat, azért késtem, mert apukám túl sokáig volt a fürdőszobában.” Az apuka, aki néhány lépéssel a kislány mögött állt, sarkon fordult és elment.
  • Egy kislány a pénztár előtti sorban: “Ma látni fogok egy tehenet!”
    Én: “Hú, ez nagyon jól hangzik!”
    A kislány anyukája: “Légy szíves ne foglalkozz vele! A nagymamájáról beszél, mert hallotta, hogy ma tehénnek neveztem, és nem bírja abbahagyni az ismételgetést.” © ayoobrennan / Twitter
  • A fiam 3 éves volt, egy üzletben voltunk éppen. A pénztárnál előre mentem, ő meg hátul maradt az apjával. Hirtelen utánam kiáltott: “Anya, ki pukizott? Mert nagyon büdös van!” © Claudia María Catalá Arrieta / Facebook
  • A lányom 5 éves volt, mikor megkérdezte tőlem: “Anya, az a férfi terhes?” A férfi felesége, aki velem beszélgetett, dőlt a nevetéstől. © Marta Espinosa Guerrero / Facebook
  • A lányom, Victoria 6 éves.
    Victoria: “Anya, igaz, hogy Zara (a nővére) otthagyja a középiskolát, és főiskolára megy?”
    Én: “Igen, jövőre.”
    Victoria: “Ez nagyon szomorú dolog, ugye? Mert már felnőtt lesz.”
    Azt mondta, felnőttnek lenni nem jó dolog, mert nagyon sok mindent kell csinálni, dolgozni meg ilyesmiket. Ráadásul már nem nassolhat bármit, amit akar. © Gisele Cortés / Facebook
  • Zoomon tanítani 6 éveseket nagyon vicces. 15 percen át magyaráztam egy írás-olvasással kapcsolatos feladatot, majd mikor megkérdeztem, hogy van-e kérdésük, az egyikük azt kérdezte: “Van macskád?” © magrooolath / Twitter
  • A gyerekeim még kisebbek voltak, és éppen az idősebbikkel vitatkoztam. A kicsi 6 éves azt mondta nővérének: “Csak mondj igent mindenre, amit mond, és akkor abbahagyja.” Ez volt a módszere arra, hogy elkerülje velem a vitát. Végül mindig az lett, amit ő akart, de kár, hogy mire felnőtt, elfelejtette azt, hogy ne vitázzon. © Emma Kelly / Facebook
  • Az a szakmám, hogy koporsókat készítek. A gyerekeim szeretnek ezzel dicsekedni, de a legtöbbek számára ijesztő. A 7 éves fiam egyszer egy másik fiúval vitatkozott, és fenyegető hangon azt mondta neki: “Az anyukám embereket temet el, és könnyebb dolga van a gyerekekkel.” A többi anyuka furán nézett rám, és utána nem beszéltek velem. Ma már csak nevetek rajta. © Polette Martinez / Facebook
  • A lányom ellopta néhány betétemet, és a babájára ragasztotta őket pelenkaként. © Maria Eugenia Muñoz Alfaro / Facebook
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here