Még a legapróbb kedves gesztus is szebbé teheti valaki napját, pedig sokszor megfeledkezünk arról, hogy az ilyen tetteknek mekkora erejük van. Újra és újra emlékeztessük magunkat arra, hogy egy szívből jövő gesztus milyen sokat jelenthet másoknak.
- A kerekesszékes húgomat először vittem egyedül moziba. Nem tudtam kioldani a féket a kerekesszéken és ezzel mindenkit feltartottam. A sírás szélén álltam, mert azt éreztem, mindenki dühös rám, de egy kedves nő odajött és segített. Elmesélte, hogy az ő fia is kerekesszékes volt. Ez már rég történt, de sosem fogom elfelejteni. © Zedfourkay / Reddit
- Egy öltönyös, csinosan öltözött férfi adott nekem egy esernyőt, mikor őrült vihar tört ki. Nekem még el kellett jutnom a vonatig, biztos voltam benne, hogy ő bármerre is megy, mindenképpen teljesen el fog ázni. Néhány héttel később én adtam oda azt az esernyőt egy lánynak, akinek nem volt. Úgy éreztem, az univerzum akarta, hogy ez így legyen. Azt a férfit sosem fogom elfelejteni.
Azt éreztem, nem szabad megszakítanom ezt a láncolatot, ahogy a New York-iak támogatják egymást. © Ismeretlen szerző / Reddit
- 48 évvel ezelőtt apám elvitte a bátyám motorját egy Honda kereskedés szervizébe. Közben én nézegettem az új motorokat, és azonnal beleszerettem egy Honda Z50-be. Apa azt mondta, hogy ha kiszerelem az elektromos vezetékeket a leégett tyúkolból és elvégzek néhány munkát a farmon a nyári szünetben és össze tudok szedni 200 dollárt, akkor segít megvenni. A motor ára 299 dollár volt. Eljött a nyár vége, ideje volt a rézkábeleket leadni. Tudtam, hogy a zsebpénzem és a rézért kapott pénz elég lesz a motorra. Óriási mennyiségű kábelem volt, a hulladéklerakón a munkás meg is kérdezte, honnan van ennyi rezem. Aztán levágott egy darabot a kábelből, és akkor láttuk, hogy nem réz, hanem alumínium réz bevonattal, úgyhogy kidobtuk a kábeleket. Még aznap el kellett menni a bátyám motorjáért a szervizbe. Én nem is akartam menni, olyan szomorú voltam, hogy azt elmondani sem tudom. Csak haza akartam menni aludni. Apa közben be is vásárolt, szólt, hogy segítsek neki behozni a csomagokat. Mikor kimentem, akkor láttam: ott állt a vadonatúj Honda Z50. Apa azt mondta, nem bírta volna elviselni, hogy a semmiért dolgozom ki egész nyáron a belemet. Köszönöm apa! © Parking_Hotel_8765 / Reddit
- 4-5 éves voltam, mikor a reptéren összebarátkoztam egy másik gyerekkel. Legó autókkal játszott. Kb. 1 órán át játszottunk együtt, aztán szét kellett válnunk, mert megkezdődött a beszállás. A gyerek ragaszkodott hozzá, hogy tartsam meg az autókat, én meg nem akartam elfogadni. Azt mondta, ez a bizonyítéka annak, hogy barátok vagyunk. Most, 20 évvel később még mindig megvannak azok az autók. Jó srác volt. Remélem, minden rendben vele. © givebooks / Reddit
- 4. osztályban év közben iskolát váltottam és összebarátkoztam egy fiúval. Teljesen odavoltam érte. Mindketten szerettük a lovakat. Nekem volt egy, ő pedig egy farmon nőtt fel. Egyik nap a padomon ott várt egy fotó róla és a lováról. A tanár azt mondta, a fiú bejött, és itt hagyta nekem, mert hirtelen tovább kellett költözniük. Sosem tudtam meg, mi történt vele. Most 37 éves vagyok, és még mindig sokszor eszembe jut. Még mindig megvan az a fotó. © Mountain****OnLife / Reddit
- 4. osztályba jártam, mikor megszületett a húgom és a szüleim újszülött-lázban égtek. Ebédszünetben kinyitottam az uzsonnás dobozt, hogy megegyem a szendvicsemet. De két szelet száraz kenyéren kívül nem volt más a dobozban. Nagyon csalódott voltam. Az asztaltársaim a saját ebédjükből összedobtak nekem egy olyan szendvicset, aminél finomabbat még sosem ettem. Azóta is próbáltam olyat csinálni, de rá kellett jönnöm, hogy nem az íze miatt esett annyira jól nekem. © I_Am_The_Grape**** / Reddit
- 19 éves voltam, beköltöztem az első lakásomba, az első telet töltöttem ott, először kellett téli rezsit fizetnem. Mosolyogva mondtam az egyik kollégámnak, hogy kifizetem a rezsit, nem ebédelek, vacsorára pedig eszem valami olcsó ételt, megoldom majd. Egész hónapon át a kollégáim véletlenül mindig kaptak egy extra chipset az automatából. Az egyikük felesége plusz szendvicset csomagolt. Az asztalomon mindig ott várt a kedvenc rágcsálnivalóm. Kemény időszak volt, de nem éheztem. Köszi srácok! © alady12 / Reddit
- A férjemmel a teraszon ültünk, fogtuk egymás kezét és sírtunk. Tehetetlennek éreztük magunkat, miközben arra vártunk, kiderüljön, hogy a tumorom rosszindulatú-e. A szomszéd észrevett minket, mikor hazért. Kb. fél órával később átjött frissen sütött sütivel. Nem szólt egy szót sem, csak mosolygott, átadta a sütit, majd hazament. Már attól is sírva fakadok, ha ez eszembe jut. A tumorról kiderült, hogy jóindulatú! © Reflection_Secure / Reddit
- Egyszer bementem egy üzletbe, hogy porszívózsákot vegyek, de elfelejtettem pénzt hozni magammal. A tulaj odaadta a porszívózsákokat, kezet rázott velem, és azt mondta, majd holnap hozzam be a pénzt. Megbízott egy vadidegenben, és milyen jól tette. © Independent-Bike8810 / Reddit
- Butaság, de a párommal mindig megpróbálunk szép dolgokat mondani a gyerekekről, mikor a szomszéd szobában vannak. Hangosan beszélünk arról, hogy milyen kedvesek vagy milyen jó döntést hoztak, milyen segítőkészek és mennyire megbízhatóak. Szeretnénk, ha tudnák, hogy a hibáik ellenére is nagyszerűek. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Egy számomra fontos ember műtéten esett át, hogy mintát vegyenek és megállapítsák, rákos-e vagy sem. Erről már hetekkel korábban szólt nekem, nagyon nyugodtnak tűnt. De jól ismertem, tudtam, hogy igazából fél és ideges, csak nem akarja kimutatni. Belegondoltam, hogy az az egy hét, amíg otthon ül és az eredményekre vár, milyen rettenetes lehet. Ezért összeállítottam neki egy csomagot, benne mindenféle dologgal, amivel otthon lefoglalhatja magát, tudatni akartam vele, hogy nincs egyedül. Nagyon örült az ajándéknak, teljesen meghatódott tőle. És szerencsére nem volt rákos. © brawnybrains2 / Reddit
- Szerettem volna egy altfuvolát, és az egyik vásárlóm éppen le akarta cserélni az övét, ezért felajánlottam, hogy megveszem tőle a régit. Megengedte, hogy hétvégén kipróbáljam, hogy eldönthessem, tényleg akarom-e és mennyit vagyok hajlandó fizetni érte. Végül nekem adta ajándékba. Három héttel később aztán váratlanul meghalt. Nyugodj békében Tom. Az egyik legjobb ember voltál, akit ismertem. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Egy kávézóban voltam, és 10 centtel kevesebb pénzem volt, mint kellett volna. Szomorúan mentem kifelé, mikor egy srác odaszólt, hogy felhívja a figyelmemet, és hívott, hogy menjek vissza a kávézóba, ő majd kifizeti a kávémat. Széppé varázsolta a napomat és egy barátot is szereztem. © ladyb**bypoop / Reddit
- Nehéz napom volt, a gyerekek betegek és nyűgösek voltak. Otthon elfogyott a tej, ezért muszáj volt boltba mennem. Sorban álltam mindkét gyerekkel. Sírtak, nyafogtak, nehezen tudtam bírni velük, mert nyilvános helyen voltunk, nem akartam erősebben rájuk szólni. Egy nő megveregette a vállamat, és azt mondta: “Látom, nehezen boldogul velük. Van nálam rágcsálnivaló, esetleg adhatok nekik?” Mondtam, hogy persze. Mindkét gyerek választott valamit a nő táskájából, és ez lenyugtatta őket annyira, hogy rendben lemenjen a vásárlás. Láttam a nőt a parkolóban, és azt mondtam neki: “Nagyon köszönöm, nagyra értékelem!” Erre azt felelte: “Semmi gond, mindannyiunknak vannak ilyen napjai. Fantasztikusan csinálja!” © jimtow28 / Reddit
- Egy kis uniszex szalon vezetője vagyok. Semmi különös, csak egy kellemes kis hely, ahol nevethetünk, összejöhetünk. Tegnap a kollégáim megleptek egy születésnapi bulival. Lufik, torta gyertyákkal és mindenki által aláírt üdvözlőlap. Azt mondták, annyira jó vagyok hozzájuk, hogy szeretnének ebből kicsit visszaadni nekem. Mosolyogtam, nevettem, próbáltam nem különösebben elérzékenyülni.
De azt ők nem tudták, hogy 7 éves korom óta ez volt az első születésnapi ünnepségem. Soha nem csináltam nagy felhajtást a születésnapomból, az évek során átlagos nap lett belőle. Egészen tegnapig.
Ezeknek az embereknek fizetek, hogy velem dolgozzanak, de valami nagyon személyeset kaptam tőlük. Valami igazit és váratlanul szívmelengetőt. Nem a torta volt a lényeg és nem a dekoráció, hanem az, hogy eszükbe jutottam. Nem tudom, hogyan mondjak köszönetet úgy, hogy azzal ki is fejezzem, amit érzek. De létezik váratlan kedvesség és munkahelyi család, ami olyan melegséget ad, mint az otthon. © Hexa_Rose / Reddit - Szegény család voltunk. Anyám összespórolta a pénzt arra, hogy engem és a testvéremet elvigyen az állatkertbe és a múzeumba. Nagyon szép nap volt, és még ettünk is valahol. Aztán hazafelé, a buszmegállóba menet anya rájött, hogy túlköltekezett és nem maradt pénze hármunknak buszjegyre. Egy 9 km-es gyaloglás állt előttünk, és éppen elkezdett havazni. Bementünk egy kis kínai étterembe, és megkérdeztük, használhatnánk-e a telefont, mert anya meg akart kérni valakit, hogy jöjjön értünk. A tulaj megkérdezte, miért akarunk telefonálni, és miután anya elmondta neki, nem csak buszjegyre adott pénzt, de 6 embernek is elegendő étellel küldött minket haza. Anya azt mondta, egy nap visszafizetjük majd neki, de a férfi azt mondta, inkább a kedvességet adjuk majd tovább.
Ez volt az első kedves gesztus, amit váratlanul kaptam valakitől, és 30 évvel később is emlékszem rá. © hassenoma01 / Reddit - A sógornőm és én lefelé mentünk a lifttel. Egy fiatal srác is velünk utazott, és valami ilyesmit mondott: „Vigyázz a babádra, én most vesztettem el az enyémet.” A sógornőm habozás nélkül hatalmas öleléssel átkarolta a srácot. Gyönyörű volt. © gatorslim / Reddit
- A családomban nem mondjuk, hogy “szeretlek”. Nem tudom pontosan, hogy miért van ez, de sajnos mindig is így volt, ezért nagyon furcsa és kényelmetlen számomra, ha valakinek ezt mondom. Egy ideje a kistestvérem rajtakapott, amikor sírtam emiatt, és megkérdezte, mi a baj. Én csak azt kérdeztem tőle, hogy ő érzi-e magát itt szeretve, ő igennel válaszolt, és megkérdezte, hogy én nem, mire én azt mondtam, hogy nem vagyok benne biztos. Erre ő azonnal azt válaszolta: “De én szeretlek”, és most, amikor szomorú vagyok, csak erre a pillanatra gondolok vissza. © Federal-Bat-7419 / Reddit
- Az egyetemen nagyon jó barátok lettünk a buszsofőrökkel. Csak egy egyszerű “jó reggelt, hogy vagy?” 6:30-kor, amikor megvettem az egyirányú jegyet. És “köszönöm” kiáltottam, vagy integetve búcsúztam, amikor leszálltam. Csak egy buszra volt szükségem, hogy eljussak az iskolába, és egy út 2 dollárba került, így összesen 4 dollárba. A napijegy 6 dollárba került, de nekem soha nem volt rá szükségem.
De a buszsofőrök néha azt mondták, hogy ne aggódjak a fizetés miatt. Máskor pedig elővettek egy jegyet, és azt mondták, hogy valaki biztosan elejtette, és én használhatom. Ez sokat jelentett nekem, mert le voltam égve. Azt hiszem, akkoriban csak 4 órát dolgoztam hetente, de fizettem az iskolát, a telefonszámlát és a ruhákat. © Special_Cup_1375 / Reddit