Az életre szóló barátság mindig nagyon különleges köteléket jelent, ami szinte már túlmutat a barátság hagyományos keretein. Egy ilyen barát annyi élethelyzetet átélt velünk, hogy úgy tűnik, szinte már jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Bizonyos esetekben még az is megadatik nekik, hogy együtt dolgozhatnak, mint Sandra Bullock és George Clooney.
A következő cikkből ennek a két sztárnak a barátság ismerheted meg a kamerák előtt és a való életben, a kezdetektől napjainkig.

A kezdetek

Sandra Bullock 1964. július 26-án született. Kisebb szerepek után az igazi ismertséget a Féktelenül című film hozta el számára 1994-ben. A kritikusok is imádták a filmet, Bullock pedig rengeteg dicséretet kapott az alakításáért. 1999-re már olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Nicole Kidman és Ben Affleck.

George Clooney 3 évvel korában, 1961. május 6-án született. Áttörő sikert Dr. Rossként ért el a Vészhelyzet című sorozattal, melyet 1994-1999-ig forgatott. Első nagy hollywoodi szerepe az 1996-ban forgatott Alkonyattól pirkadatig című filmben volt. Ezt aztán más filmek követték, melyekben például Michelle Pfeifferrel és Nicole Kidmannel játszott együtt.

A megismerkedés

Meglepő módon nem az első közös forgatáson ismerkedtek meg, hanem már jóval korábban, mikor leérettségiztek.

Bullock elmesélte, hogy egy buliban ismerték meg egymást, ahol Clooney Buddy Hackettet utánozta. Beszélgettek, majd Clooney segített neki összejönni egy fiúval, akit kiszemelt magának. Azt mondta neki: “Ha te nem hívod el randizni, majd én fogom.” Bullock egy 4 évig tartó kapcsolatot köszönhetett ekkor Clooney-nak.

Közös munkák

Először 2013-ban, a Gravitáció című filmben dolgoztak együtt, mikor két asztronautát játszottak. A filmet dicsérték a kritikusok, jelölték Oscar- és Golden Globe-díjra is. Végül 7 Oscart zsebelt be, köztük a legjobb rendezőnek járót.

Aztán A válságstáb című film következett 2015-ben, melynek Clooney volt a producere. A szerepet is neki szánták eredetileg, de mikor kiderült, hogy Bullock is érdeklődik a munka iránt, Clooney úgy döntött, átírják a forgatókönyvet a barátjára szabva.

Bullock úgy nyilatkozott, hogy Clooney teljes erőbedobással dolgozott a filmen, és mindig segített másoknak. Elmondta, hogy mindig jó vele dolgozni, mert az emberek jól érzik magukat a környezetében, a vidámsága pedig egyenesen fertőző. Hozzátette azt is, hogy az összes technikust névről ismerte, de tőle erre is számított és nem is csalódott benne.

Partnerek a viccelődésben is

Olyan bizalmi kapcsolat van köztük, hogy a nyilvános viccelődést is megengedhetik maguknak. Egy interjúban Bullock elmesélte, hogy Clooney szereti, ha úgy hívják: “a kétszeresen is legszexibb férfi”. “A barátjaként tudom, hogy így kell őt szólítani. Másokat a nevükön hívják, őt a kétszeresen legszexibb férfinak szólítjuk.”

Ezután az újságíró arról az esetről kérdezte, mikor Clooney tréfából megkérte őt, hogy ugorjon bele egy medencébe. A színésznő a kamerába kacsintva azt felelte, megpróbál megbocsátani ezért Clooney-nak, és megígéri, hogy nem áll rajta bosszút.

A válasz arra, hogy miért nem randiztak soha egymással

Gyakran kérdezik őket erről, hiszen soha nem randiztak egymással. Clooney még 2013-ban mondta, hogy sosem randizna olyasvalakivel, aki már több mint 20 éve a barátja. Ráadásul Bullock korábban már randizott az ő egyik barátjával, így a barátságkódex szabályait is áthágná.

A nyilvánosság előtt is vállalják, hogy mennyire szeretik egymást

Mikor interjúkban beszélnek egymásról, csakis a legjobbakat mondják. “Mindig, mikor együtt vagyunk, az nagyon jó. Őt imádom, nagyon szórakoztató, mikor vele vagyok. Tudom, hogy az emberek sokszor azt hiszik, a színészek teljesen mások a szerepeikben, mint a valóságban, de Sandy pontosan ugyanaz: egy elképesztően kedves nő, akivel csupa öröm együtt lenni. Nagyon intelligens, és koncentrál arra, amit csinál.”

Mikor Bullock megtudta, hogy a Gravitációban együtt fog játszani Clooney-val, azt mondta: “Tudtam, hogy olyan kollégám lesz, akivel jól fogom érezni magam, aki megérti a furcsaságaimat, én pedig az övéit. Valaki, akit régóta ismerek.”

“Életünk számos szakaszában és aspektusában láttuk már egymást, ez a film pedig csak egy a sok közül. Az a legszebb, hogy mindig csodáljuk egymást” – mondta Bullock egy interjúban. Clooney pedig hozzátette: “És mindig jól érezzük magunkat.”

A következő projektek

Bár közös munkájuk nem lesz, 2022-ben Clooney Brad Pittel fog együtt játszani Jon Watts rendező új filmjében, Sandra pedig szintén Brad Pittel játszik együtt A gyilkos járat című filmben.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here