Rengeteg kutatás és teszt után a kutatók végre eljutottak az egészségügy egyik legfőbb problémájának, a vesebetegség kezelésének a megoldásához. Egy olyan bionikus vesét hoztak létre, ami a tudomány egyik legnagyobb vívmánya lehet. Bár az embereken való kipróbálása még csak most kezdődik, már rengetegen jelentkeztek, hogy szeretnének részt venni ennek a mesterséges vesének a tesztelésében.
Most többet megtudhatsz erről a projektről, ami lehet, hogy mindörökre megváltoztatja az egészségügyet.

A világ népességének kb. 10%-a szenved krónikus vesebetegségben, kb. 2 millió embert kezelnek veseelégtelenséggel és dialízissel az életben maradás érdekében.

A vesénk szűrőként működik, ami kiszűri a felesleges folyadékot és a méreganyagokat a testünkből. A dialízis során egy speciális készülék látja el a vese feladatát, megtisztítja a vért, mivel a vese nem képes megfelelően működni.

Külső készülék esetén a betegeknek rendszeresen be kell menniük a kórházba, és minden másnap részt kell venniük a kezelésen, hogy a vérüket megtisztítsák. A bionikus vesét amerikai tudósok fejlesztették ki azzal a céllal, hogy be lehessen ültetni a betegek testébe, így ott folyamatosan el tudná látni a vértisztítás feladatát, anélkül, hogy a betegnek rendszeresen kórházba kéne mennie.

A projektet az amerikai Vanderbilt Egyetemen indították el William H. Fissel professzor vezetésével. Most kezdődik az embereken való tesztelés fázisa.

Ennek az egyedülálló készüléknek a legnagyobb alkatrésze egy microchip, ami a szűrés folyamatáért felelős. Ezek a chipek vesesejteket tartalmaznak, ennek következtében hasonlóan működnek, mint az emberi vese. A bionikus vesében a chipek kb. 15 rétegben találhatók meg, hogy a szűrés a lehető leghatékonyabb legyen.

Dr. Fissel meg van győződve róla, hogy a test nem veti ki magából a bionikus vesét, mivel ez egy bio-hibrid fejlesztés, ami laboratóriumban növesztett, élő vesesejteket tartalmaz, melyek nem váltanak ki immunválaszt a testben. Ahogy fogalmaz, az immunrendszer megfelelősége ebben az esetben nem jelenthet gondot, ellentétben a szervátültetésekkel.

A tudósok folyamatosan fejlesztik a bionikus vesét, különböző számú microchippel tesztelik. Várakozásaik szerint az első eredményeket az emberben való alkalmazásáról 2020-ban már látni fogják.

BÓNUSZ: A következő tünetek segítenek felismerni a veseelégtelenséget

A vesebetegség legfőbb tünetei a következők:

  • állandó fáradtság,
  • hányinger,
  • a lábfej dagadása,
  • megmagyarázhatatlan viszketés,
  • puffadt arc és duzzadt szemek,
  • vizeletmennyiség csökkenése.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét