Sok ember nehéz időket élt meg, és küzdött az egyenlő jogok eléréséért, amelyek aztán lehetővé tették számunkra is, hogy modern társadalomban éljünk. Napjainkban természetes, hogy mindenki megválaszthatja a munkáját vagy a hobbiját. Még a legkülönösebb divat sem botránkoztat meg senkit. Nehéz elhinni, hogy amit megszoktunk, az egykor megbotránkoztatónak és forradalminak számított. A következő fotókon olyan dolgokat láthatsz, melyek a régmúltban nem fértek bele a közerkölcs szűkre szabott kereteibe.

1967-ben Kathrine Switzer volt az első nő, aki lefutotta a bostoni maratont. Ez 5 évvel azelőtt történt, hogy engedélyezték nők részvételét a versenyen. A fotón azt láthatod, ahogy a szervezők megpróbálják kiállítani.

Az angol szupermodell, Jean Shrimpton miniruhát visel a melbourni futamon. Ruhája valódi megbotránkozást váltott ki a nézőkből 1965-ben.

Ez a két lány miniszoknyát visel Fokvárosban, 1965-ben.

Maud Wagner, az első ismert női tetoválóművész, akinek testét tetoválások borították (1907.)

Ez a két nő volt a legelső, akik fedetlen lábbal mentek ki az utcára Torontóban, 1937-ben.

A brit női választójogi mozgalom tagjai küzdöttek azért, hogy a nők is szavazhassanak. London, 1906.

1966-ban Yves Saint Laurent készítette el a legférfiasabb női ruhát, egy szmokingot. Híres modelljeit nem engedték be az éttermekbe nadrágkosztümben. Egy ilyen ruha igazi provokációnak számított.

Annette Kellermann, profi úszó, filmszínésznő és író úszódresszben pózol. Illetlen viselkedésért letartóztatták és megbírságolták 1907-ben.

Amerikában létezett egy különleges liga, melynek tagjai fanatikusan próbálták védeni a közerkölcsöt, ennek keretében harcoltak a fürdőruhák ellen is. Ezen a fotón Lila Lee hagyományos fürdőruhát visel az 1920-as években.

Ezt a nőt éppen letartóztatják, mert a lábait szabadon hagyó fürdődresszt viselt 1922-ben, Chicagoban.

Elizabeth Eckford egyike volt azon afroamerikai diákoknak, akik az első feketebőrűekként látogathatták az órákat. Ez a fotó 1957-ben készült, közvetlenül azután, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, illegális a bőrszínűk alapján elkülöníteni a diákokat az iskolákban.

Billie Jean King profi teniszjátékos volt, aki sok wimbledoni rekordot mondhat magáénak. Emellett alapítója a teniszben a nők és férfiak egyenjogúságáért küzdő egyesületnek.

Maria Teresa de Filippis olasz autóversenyző volt. Ő volt az első nő, aki indult a Forma 1-en.

Senda Berenson amerikai sportolónő és az alapítója volt a női kosárlabdának. Módosította a férfi kosárlabdára vonatkozó szabályokat 1891-ben.

Hedy Lamarr amerikai filmszínésznő volt és feltaláló, aki lerombolta a gyönyörű nők és a tudomány kapcsolatát övező sztereotípiákat. Találmányának köszönhetően létezik ma a mobil kommunikáció.

A Női Szervezet a Stílusért egyesület tagjai egy ruhaüzlet előtt tüntetnek a hosszú és csípőnél párnázott ruhák ellen Kaliforniában, 1947-ben.

Ujjlenyomatot vesznek Rosa Parks-tól a letartóztatása után, mert nem volt hajlandó egy “fehérek számára fenntartott” busz hátuljában utazni. (Alabama 1956.)

Mary Quant ruhatervező a miniruha megtervezésével csinált forradalmat.

Paul Poiret francia divattervező volt, aki megszabadította a nőket a fűzőtől.

Ezek a diáklányok hazafelé bicikliznek, hogy átcseréljék a ruhájukat, mivel a szorosan testre simuló, lábszárközépig érő nadrág és a rövidnadrág viselete tilos volt az iskolájukban. (Nyugat-Berlin 1953.)

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

5 hozzászólás

    • Felháborodás!? Inkább vigyori pofák bámulnak a csajokra. Hát még ha mai divatú testhez álló rövidnadrágot viselnének a csajok, akkor a bámuló férfiak nem hátra raknák a kezeiket hanem a zsebbe.

  1. A hazai viszonyokról nem voltak képek ?
    Másrészt az egyenlő jogok követelése és a provokáció nem ugyanaz a dolog.
    Az igazi az lenne, ha a nőknek nem kellene provokálniuk, hanem az egyenlő jogaikat szó nélkül megkapnák.
    Azonban a provokáció nem feltétlen a jogkövetelés érdelében történik, hiszen ha a követelt jog teljesül is, azért a provokáció megmaradhat és korlátlanul tovább folyik, pusztán a megszokás okán, újabb, de nem mindig helyes célokat keresve…

    • Elmeséled miben nincsenek ma nyugat európában a nőknek egyenlő jogaik? Szaudarábiában és Indiában valid a véleményed.

      • Nem feltetlenul.

        Vedeken ismerek olyan, 40-es eveiben jaro egyetemet vegzett gazdalkozot, aki a noi napszamosoknak kevesebbet fizet ugyanazert a munkaert mert nok es biztosan gyengebbek ezert biztosan kevesebbet is teljesitenek.
        Ez altalanossagban is jellemzo, kozvelemeny-kutatasok szerint a nok a mai napig kevesebbet keresnek ugyanabban a munkakorben, mint a ferfiak.
        Papiron megvannak a jogaik, de a valo eletben nem mindig kapjak meg ezeket.
        (Ferfi voltam, csak a felreertes elkerulese vegett).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét