A szülőség igazi hullámvasút: az egyik percben még nevetnek és nyugodtan elvannak a gyerekek, de elég egy pillanatra magukra hagyni őket, hogy aztán mindent a feje tetejére állítsanak. Felnőttként sosem érthetjük meg teljesen a gyermekek logikáját. Ha úgy érzed, fogytán van a türelmed, ne aggódj, hamarosan elcsitul a dráma, és nevetni fogsz a történteken.
A következő vicces fotók tökéletesen összefoglalják a szülőség legelképesztőbb pillanatait.

1. Hallgatni arany. De amikor a gyerekek hallgatnak, az felettébb gyanús.

2. “A szomszéd gyereke úgy döntött, egy kővel kidekorálja a kocsimat, hogy ‘cukibban’ nézzen ki.”

3. “Kerestem az Airpodsot. Kiderült, hogy a gyerek elásta a kertben.”

4. “Az egyik gyerekem kidíszítette a fazekamat. Szerencsére segített a leszedésükben is.”

5. “‘A gyerekek bevadultak’ – Ezt láttam az élelmiszerboltban.”

Felirat: A gyerekek bevadultak
Az új már meg van rendelve. Amerikai mérnöki munka
1500 dollár

6. Gyerek, filc, alvó férj.

7. “Segítség! A gyerek tönkretette a monszterámat, letépte az összes levelét.”

8. “Mikor tegnap este mentem lefeküdni, majdnem szívrohamot kaptam. A gyerek azt mondta, valamit nyomtatnia kell az iskolába. HAZUG.”

9. “A gyerekeim igazi vadállatok.”

10. “Az unokahúgom megtalálta az ollót.”

11. “Az öcsém véletlenül leszedte a fogantyút az autóról. Ez vicces lesz.”

12. “A lányom rajzolt nekem egy képet. Igen, az egy lángokban álló ház. És igen, azok emberi lelkek, amik lebegnek felette.”

13. Úgy látszik, egy 5 éves gyerek így nyitja ki a kenyeres zacskót.

14. “Amikor tüzet raktam, a legkisebb gyerekem közölte, hogy ő odaragadt a földhöz.”

15. “Kellett vinnem egy új pólót az iskolába a fiamnak.”

“A buszon mellette ülő lány házi készítésű slime-ot vitt, és a tégely kinyílt, a cucc pedig ráborult a fiamra. Persze ma lesz az iskolai fotózás.”

16. “Egy 3 éves széttaposta az ujjaimat.”

17. “Egy levél, amit ovis koromban én írtam az anyukámnak.”

A levélben az áll:
Kedves Anya,
Az ágyam nedves, de ez nem pisi.
Anyának Megantől

18. “Tegnap nem találtuk meg az öcsém telefonját, de ma meglett.”

19. “Ma kitakarítottuk a lányom szobáját, és találtunk egy dobozt tele dobókockákkal.”

“Minden társasnak megvan a dobókockája, úgyhogy fogalmam sincs, ezeket honnan és mikor gyűjtötte össze.”

20. “Ez fogadott a játékszobában. Az 5 évesem keze munkáját dicséri.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

2 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét