A kapcsolatunk a kedvencünkkel legalább annyira szeretetteljes lehet, mint az emberekkel való kapcsolataink. Van, hogy ember és állat első látásra megszeretik egymást, de lehet, hogy ez a kötelék csak idővel alakul ki közöttük – éppen úgy, ahogyan az emberi kapcsolatoknál.
A következőkben 20 olyan gazdit és kedvencét láthatod, akik egyenesen rajonganak egymásért.

1. Túl meleg van ahhoz, hogy ezt a kicsikét az autóban hagyja, ezért magával vitte bevásárolni.

2. Láthatod a szeretetet a szemeiben.

3. “Elly az esküvőnkön”

4. “Jax 13 éves. Sokat már nem tud gyalogolni, de megszakadna a szívem, ha nem vinnénk el sétálni. Ezért ebben a kocsiban húzzuk őt.”

5. “A barátom nem akart macskát. Ő itt a barátom, ahogy macskatévét néz a macskánkkal.”

6. “Snacks tényleg nagyon félénk, de azért szeretne köszönni.”

7. “Mindig idebújnak, mikor videójátékkal játszunk.”

8. “Egy weboldalon találtunk rá az örökbe fogadható állatok között. Ez az első este itthon, miután elhoztuk őt a menhelyről. A valaha készült legboldogabb örökbefogadásos fotó!”

9. “Most pedig hajat fogunk enni.”

10. “A pillanat, mikor a kutyám végre megengedte, hogy a vőlegényem megölelje. 2 évbe telt.”

11. “Egy régi tévét átalakítottunk macskafekhelynek a cicám szülinapjára.”

12. “Szeretek neki példát mutatni.”

13. “A macskám azon a kanapén szundikál, amit én horgoltam neki.”

14. “Mikor hazaérek a munkából, mindent elkövet, hogy nehogy újra magára hagyjam.”

15. “Megtiszteltetés, hogy harmadik kerék lehetek a férjem és a macskánk kapcsolatában.”

16. “Vadászgörény szelfi. Nem pont úgy sikerült, ahogy terveztem, de azért megteszi.”

17. “Miután ez a fotó elkészült, a nagynéném kinyitotta a kardigánját, a kutyája pedig belebújt.”

18. “Fogtam egy 36 kilósat.”

19. “A legjobbat hozzuk ki az életünkből.”

20. “A kutyanapköziben ma fotózás volt. Mintha azt gondolta volna: ‘Bárcsak itt lennél!’”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét