Aki éttermet akar nyitni, annak szigorú szabályok hosszú sorát kell betartania, főleg azokat, amelyek egészségügyi szempontból fontosak. De soha nem tudhatjuk, mi folyik a zárt ajtók mögött. Mint fizető vendégek, a pénzünkért megérdemeljük, hogy jót együnk, mégpedig tiszta és higiénikus körülmények között.
20 tipp következik azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, mikor belépsz egy étterembe.

  • Nem vagyok szakács, de sokat dolgoztam a vendéglátásban. A szőnyeg intő jel. Csendesebb, és nem csúszós tőle a padló, de a leggusztustalanabb dolog, amit valaha láttam. Egyszer láttam egy étteremben, ahogyan felszedték egy átalakítás során. A porszívózás ezen nem segít, és tudom, hogy soha, de soha nem tisztították ki. © eyebrowshampoo / Reddit
  • Amikor a főnököm (a tulaj) kalauzolta a vendégeket, és azok panaszkodtak neki az 1 órás várakozási idő miatt szombat este 7-kor, majd azzal fenyegetőztek, hogy távoznak, mindig azt mondta nekik: “Ha egy étteremben szombat este nincs várakozási idő, akkor inkább ne is akarjanak ott enni.” © newgrl / Reddit
  • Ha a felszolgáló válasza arra a kérdésre, hogy milyen ez vagy az az étel, hazugságnak tűnik, az erősen intő jel. Tudjuk, hogy mi történik a konyhában, ismerjük a panaszokat, és tudjuk, hogy melyik ételekkel szokott a legtöbb probléma lenni. Azok a felszolgálók, akik a válaszukban szünetet tartanak vagy kényelmetlennek érzik a válaszolást, általában azt mutatják ki, hogy az étlap tele van olyan ételekkel, amiket ők maguk sosem ennének meg, még akkor sem, ha ingyen adnák. Jó jel viszont, ha a felszolgálók műszak után még maradnak enni. Erre általában kedvezményt kapunk, de ingyen ételt nem. Ha ott költjük el a borravalónkat, akkor tudhatod, hogy az jó hely. © kjimbro / Reddit
  • Az első dolog, amit az iskolában elmondtak nekünk, az alapvető biztonsági szabályok voltak az ételekkel kapcsolatban. Ha belépsz egy tengergyümölcseit kínáló étterembe és megcsap a szag, azonnal fordulj ki az ajtón. © XxcontaminatexX / Reddit
  • Ha az alkalmazottak az “étel minőségét” próbálják ürügyként felhasználni arra, hogy lebeszéljenek arról, hogy egy nem megfelelően átsült ételt visszaküldj, akkor jobb, ha távozol. Ez ugyanis azt jelenti, hogy olyan szakácsuk van, aki nem bírja a kritikát és megbosszulja azt. © A_pencil_artist / Reddit

  • Ha egy kis étteremről van szó és az élő halakat egy akváriumban tartják, de nem tisztítják azt, akkor nagy az esély, hogy azon a helyen brutális ételmérgezést fogsz kapni. © Ismeretlen felhasználó / Reddit
  • Kérdezd meg, honnan származik az osztriga. Ha nem tudják, ne rendeld meg. És ez igaz a legtöbb tengeri ételre. © heroesforsale / Reddit
  • Mindig figyelem, hogy a személyzet hogyan kommunikál egymással. Ha látszik rajtuk, hogy szeretnek ott lenni és kézben tartják a dolgokat, akkor jól működik a rendszer, jó ételre számíthatsz. Ez általában a kisebb, családi éttermeknél van így, itt kaphatod a legjobb ételeket. © ruizpancho / Reddit
  • Egy 4 dolláros steak nem lehet jó steak. © InuMiroLover / Reddit
  • Amikor már az étlap is koszos és látszik, hogy sosem törölték le, az azt jelenti, hogy minden más is koszos és sosem takarítanak. © SoMuchB*Here / Reddit

  • Az egyik intő jel, ha az étlapon olyan ételfotók vannak, amiket szemmel láthatóan nem az étteremben készítettek. © PanicAtTheMetro / Reddit
  • Van egy rokonom, aki már rengeteg étteremben dolgozott és mindig azt mondja, hogy sose kérjek az italomba jeget, mert a legtöbb helyen a jégkockakészítő gépet sosem takarítják. Jóval kevesebb figyelmet fordítanak rá, mint a többi konyhai készülékre. © AllyMarie93 / Reddit
  • Konyhai elszívórendszereket takarítok. Ha belépsz egy étterembe és megcsap a zsiradék szaga, menj ki. Ez azt jelenti, hogy a hely nem tiszta, beleértve az elszívórendszert, de a konyhai eszközöket is. Takarítottunk már olyan éttermekben, ahol a zsír az elszívóról csöpögött le oda, ahol főztek. © Ismeretlen felhasználó / Reddit
  • Pincérnő vagyok. Ha látod, hogy az étel nem igényesen van tálalva és a szósz mindenhol ott van a tányér peremén, az arra utal, hogy a szakács nem fektet túl nagy erőfeszítést a munkájába, így nem is számíthatsz jó ételre. Ahol én dolgozom, ott minden szakács számára rendkívül fontos, hogy minden tökéletesen legyen tálalva. © oliviab****y / Reddit
  • Ellenőrizd az evőeszközöket, mert gyakran épphogy csak elöblítik őket. Mi átdörzsöljük mosogatószerrel, lepermetezzük vízzel és berakjuk a mosogatógépbe. Utána még forró vízzel is elmossuk, majd mikor az asztalra kerül, ellenőrizzük, hogy van-e rajta szennyeződés. Ha piszkosnak látod, akkor a személyzet rosszul végzi a munkáját. © Ismeretlen felhasználó / Reddit

  • Egy menő fine dining étteremben főzök. Ha az ételed elképesztően gyorsan érkezik ki, akkor van miért aggódnod. Arról beszélek, hogy például 10 percen belül megkapod. Ez azt jelenti, hogy már meg volt főzve és csak újramelegítették. © CrossFox42 / Reddit
  • 4 éven át voltam séf. Ha akarod tudni az igazat, menj a hátsó ajtóhoz vagy a kukához. Egy jó étterem esetében ez úgy néz ki, mint egy átlagos, hátsó ajtónál lévő kuka. De egy olyan étterem esetében, ahol nem szabadna enned, úgy néz ki, mint egy katasztrófa sújtotta terület. Azok a szakácsok, akik a konyhában nem tudnak rendet tartani, nem fognak rendet tartani a kukáknál sem. Ha ez a rész rendetlen, az azt jelenti, hogy a konyha is az. © liberty285code6 / Reddit
  • Ha különböző nemzetek ételeit együtt látod az étlapon, az nem jelent jót. Nem bízom abban, hogy ugyanabban a konyhában tudnak jó japán és olasz ételt is készíteni. © Emmsw / Reddit
  • Ha gyakran jársz svédasztalos étterembe, figyeld meg, hogy a személyzet hogyan cseréli a tálcákat. Miután az ételt melegítő lámpák alá vagy melegen tartó asztalra helyezték, olyan hőmérsékleti tartományba kerül, ami már kedvez a baktériumok elszaporodásának. Az innen elvett ételt nem szabad a frissen kirakott ételekkel keverni. Ez megbetegítheti az embereket.
    Ha azt látod, hogy a személyzet kihozza az új tálcát és a régit pedig elviszi úgy, ahogy van, az jó. De ha látod, hogy a frissen kihozott ételt a régi mellé rakják, akkor inkább távozz. © 2008JeepDad / Reddit
  • Amikor az értékeléseknél a tulaj vitatkozik a vendégekkel. Láttam egy ilyen vitát, amikor egy nő panaszkodott, hogy az étteremben az evőpálcika penészes volt, és ezért 1 csillagot adott. A tulaj vitába szállt vele, és elkezdtek veszekedni Facebookon. El lehet képzelni, hogyan bánnak a személyzettel azok az étteremtulajdonosok, akik kiabálnak a pénzüket náluk elköltő vendégekkel. Ebből arra lehet következtetni, hogy az ott dolgozók vagy nagyon frusztráltak vagy gyakran cserélődnek vagy egyikük sem megfelelően képzett. © Tickle_b****m / Reddit

BÓNUSZ: Ezek azok a pozitív jelek, amikre érdemes figyelni.

  • Pizzaszakácsként dolgoztam. Ha egy konyhának olyan nagy ablakai vannak, amiken belátni, vagy nyitott térben folyik a főzés, az azt jelenti, hogy mindenki büszke az ott zajló folyamatokra és nem mikróban készítik az ételeket. © motomouth3 / Reddit
  • Az olyan étterem, ahol elutasítják a borravalót, tisztességes bért fizet a személyzetnek. Ha gagyi kiszolgálásra vágysz, menj olyan helyre, ahol 20 asztalra jut 2 pincér és 1 szakács. Ha olyan helyre mész, ahol megfelelő személyzet van és jól megfizetik őket, elégedett leszel te is. © Sam_Paige25 / Reddit
  • Jó jel, ha rögtön megérzed a frissen készített ételek illatát. Sok étteremben nagyon ügyelnek arra, hogy semmilyen szag ne szivárogjon ki a konyhából, mert főleg mirelit élelmiszerekkel dolgoznak. © _Lismoon_ / Reddit
  • Szerintem azok a legjobb éttermek, amiket egy család működtet vagy amelyik valamilyen módon visszatükrözi az adott kultúrát. A nagyon átlagosnak kinéző helyek általában nem olyan jók. © Ismeretlen felhasználó / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét