Azt mindannyian tudjuk, hogy a keringési rendszerünk rendkívül összetett, ezért is fontos ismerni a vércsoportunkat és törődni szívünk egészségével. Most olyan érdekes tudományos tényeket gyűjtöttünk össze, melyeket valószínűleg eddig te sem tudtál a vérről.

  • Ahhoz, hogy egy felnőtt emberből az összes vért kiszívják, 1.120.000 szúnyogra lenne szükség.
  • Hogy a vér keringeni tudjon, a szívnek akkora nyomást kell kifejtenie, amivel 9 m magasra tudná kilövellni a vért.
  • Az ember képes pulzus nélkül is élni. 2012-ben orvosok beültettek egy készüléket egy 55 éves férfi testébe, ami pulzus nélkül keringette a vért a testében.

  • Stan Larkin 555 napig élt szív nélkül transzplantációra várva. A saját szívét egy készülékkel helyettesítették, amit Stan egy hátizsákban vitt magával mindenhova. Még kosarazni is tudott.
  • Amennyi vér 25 nap alatt átmegy a testen, annak mennyisége nagyjából ugyanannyi, mint amennyi víz elfér egy közepes méretű medencében.
  • Az ember még akkor is képes életben maradni, ha vérének 40%-át elveszti. Természetesen transzfúzióra szüksége lesz.
  • A szívrohamok 21%-a hétfőn történik. A második legtöbb eset pedig pénteken. A tudósok szerint ennek oka a stresszhormonok özöne a hét kezdetén.
  • A szívritmusunk befolyásolja a kedélyállapotunkat. Tudósok ezt a jelenséget egy új szívet kapott férfin tanulmányozták. Műtét után a gondolkodása, az érzései és a cselekedetei is szokatlan módon változtak.
  • Hogy csökkentsd a szívroham kockázatát, reggelente lassan kelj fel, és az esti edzés ne legyen megerőltető.
  • A kókuszvíz képes helyettesíteni a vérplazmát, köszönhetően hasonló összetételének.

  • A vércsoportok akár válást is okozhatnak. Tudósok kimutatták, hogy összefüggés van a vértípus és a válások gyakorisága között. A legboldogabb pároknál mindkét fél vértípusa 0-ás. A leggyakrabban azok a párok döntenek válás mellett, akiknek a vércsoportjuk A+AB vagy A+0.
  • A vércsoportunk hatással van az egészségünkre. A 0-ás vércsoportúak nem hajlamosak a szívbetegségekre, de sokkal nagyobb esélyük van a bőrrákra és az elhízásra.
  • Az A-s vércsoportúaknak érdemes odafigyelni a koleszterinszintjükre. Náluk valószínűbb a koszorúér-betegségek kialakulása.
  • A B-s vércsoportúaknál fokozottan fennáll a cukorbetegség és a hasnyálmirigyrák kockázata.
  • Az AB-s vércsoportba tartozóknak a memóriára és a koncentrációs képességre kell nagyobb figyelmet fordítaniuk, mivel a kognitív zavarok náluk 82%-kal nagyobb eséllyel alakulnak ki, mint a többi vércsoportnál.
  • Az energiaitalok megváltoztathatják a szívverést. Az energiaitalokban a koffein mennyisége 3-szorosa is lehet, mint más koffeines italok, pl. a kávéban vagy üdítőkben. Olyan mértékben megváltoztathatják a szívverést, hogy szívrohamot és halált is okozhatnak.
  • A vércsoport diéták nem működnek. A Torontói Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a vércsoport alapján történő diétázás hatékonysága csupán mítosz.

  • Japánban létezik olyan iparág, amelyik a különböző vércsoportoknak megfelelő termékeket gyárt, pl. élelmiszereket, kozmetikumokat.

  • A sportteljesítményt nagyban befolyásolja a vércsoport. Egy 2017-es tanulmány szerint a 0-ás vércsoportúaknak jobb az állóképességük, mint a többi vércsoportba tartozóknak. A legjobb vízipólósok között a kutatók egyetlen AB-s vércsoportú játékost sem találtak. De a 0-ás vércsoportnál ez az előny csak rendszeres edzés esetén érvényesül.

  • A személyiségünket is meghatározza a vércsoportunk a kutatók szerint. Japánban úgy tartják, hogy a vércsoport befolyásolja a személyiségjegyeket, valamint a sikerességet a munkában és a magánéletben.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

4 hozzászólás

  1. Ha a vércsoport diéták nem működnek, akkor a japánok miért termelnek vércsoport szerinti élelmiszereket? Ellentmondásos.

  2. Tisztelt Béla! Arany Laci videóknál van a fajok eredete,és vércsoportok kialakulása…Ott magyarázatokat is tesz,a témában. Az Rh- negatív (A “B” változatnál is.) Ember mondja így ,Isteni eredetű”. – Lényegében nem földi eredetről szól a videó.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét