Egy egyedülálló nő TikTokon mondta el, miért nem célja az anyaság, és miért szereti helyette inkább a menő nagynéni szerepét. A videó gyorsan elterjedt a közösségi oldalakon, sok nő kifejezte, mennyire egyetért a döntés mögötti érveléssel.

Bree 25 éves, és elmondása szerint abban a korban van, mikor az emberek folyamatosan azt kérdezik tőle, van-e gyereke. A TikTokra feltöltött videójában a kanadai nő őszintén elmondja, milyen válaszokat ad erre a kérdésre, és hogyan érez az anyasággal kapcsolatban: “Mindig gúnyolódom. Abszolút nincsenek. Még én is gyerek vagyok.”

Aztán azzal folytatja, hogy miért hozta meg a döntést, hogy nem vállal gyereket. “Szeretnék szülő lenni, szeretnék apuka lenni. Nincs választásom. Nekem anyának kellene lennem, és nincs az a helyzet, hogy valaha is anya akarjak lenni.” Majd hozzátette: “Nem akarok olyan felelősséget, amilyen egy anyának van. Vagány szülő akarok lenni, a lehető legkisebb felelősséggel, és az anyák ezt nem tehetik meg.”

A kommentekben sokan megértésüket fejezték ki: “31 éves vagyok. A terapeutám megkérdezte, akartam-e valaha gyereket. Erre azt feleltem: Nagyon jó apa lennék” – írta valaki. Mások kifejezték, hogy milyen jó az érvelése, különösen anyai szemszögből: “Ezt minden anya azonnal megértette.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét