Gyerekekkel az élet igazi hullámvasút. Sosem tudhatod, milyen váratlan fordulatokkal kerülsz szembe nap mint nap. Időnként tied az előny és úgy érezheted magad, mint egy főnök, máskor viszont teljesen tanácstalanul állsz. Egy biztos: gyerekek mellett örökre búcsút mondhatsz az unalomnak.
Elviszünk téged erre a hullámvasútra, és olyan zavarba ejtően vicces szituációkon repítünk végig, melyeket gyerekes szülők éltek át.

  • Ha megkérdezed a lányomat, mi volt az iskolában, csak arról fog beszélni, hogy mit evett. Nagyon büszke vagyok. © LizerReal / Twitter
  • A barátnőm mondta a gyerekeinek, hogy a motor addig nem indul, míg a kocsi nem hallja a biztonsági övek becsatolását. Most kíváncsi vagyok, más szülők milyen cuki hazugságokkal állnak elő. © Lhlodder / Twitter
  • Mondtam a 3 éves gyerekemnek, hogy nem kaphat édességet. Láttam, hogy úgy csinál, mintha enne egy játék kutyatálból. Ha bárki drámatanárt keresne. © oneawkwardmom / Reddit
  • Az 5 éves lányom megkérdezte, kaphat-e egy brownie-t. Nemet mondtam, mert túl közel volt a vacsora. Erre azt mondta: “Kérem, őfelsége!” Kérdeztem, honnan szedte ezt, mire ő: “Onnan, hogy te vagy a királynőm.” Most brownie-t kapott vacsorára. © SnarkyMommy78 / Twitter
  • A 6 éves gyerekem rajong a dinoszauruszokért, és a minap azt mondta nekem, nem játszhatok velük, mert nem tudom pontosan kimondani a nevüket. Kemény szabályok egy olyantól, aki a minap egy három betűs szót is alig bírt kiolvasni. © dadmann_walking / Twitter
  • A lányom 20 perce próbálja eldönteni, mit szeretne az étlapról, és ezzel kiakasztja a férjemet. A lányunk már felnőtt és készen áll a házasságra. © sixfootcandy / Twitter
  • Mielőtt szülő lettem, sosem gondoltam volna, hogy a nappaliban egy tengerimalac divatbemutatón fogok félbeszakítani egy harcot. Hát itt tartunk. © XplodingUnicorn / Twitter
  • Az az édes pillanat, mikor a gyereked szemüveget kap és minden részletet tisztán lát életében először. “Apa, látom a ráncaidat!” © Dad_At_Law / Twitter
  • Próbálom elkészíteni a 4 éves gyerekemet, hogy el tudjunk indulni otthonról.
    4 éves: “Én nem igazán vagyok olyan zoknihordós fajta.” © MommyingHard / Twitter
  • Nagyon büszke voltam a 4 éves gyerekemre, hogy a tálját a mosogatóba tette reggeli után. Aztán láttam, hogy egy egész tál müzlit öntött a mosogatóba. Szép idők. © kevinthedad / Twitter
  • Az 5 éves gyerekem egy tudományos kérdéssel foglalkozott, hogy az állatok olyanok-e, mint a növények, és maguk készítik-e el a táplálékukat. Igennel felelt, ami helytelen válasz volt, de megmagyarázta: “Az emberek is állatok, és mi készítünk tortát.” Erre vágj vissza, tudomány! © HomeWithPeanut / Twitter
  • Szülők a gyerekeknek minden este: “Nem, nem kapsz még 5 percet. Minden este ezt csináljuk. Fejezd be a sírást, és menj aludni.” Gyerekek a szülőknek minden reggel: “Nem, nem kapsz még 5 percet. Minden reggel ezt csináljuk. Hagyd abba a sírást, és nézd velem a mesét!” © UpsideDad / Twitter
  • Az 5 éves gyerekem talán túl sok dinoszauruszos filmet nézett. A vegetáriánus sógoromékat növényevőknek nevezi. © deloisivete / Twitter
  • A top 3 dolog, amitől a 10 éves gyerekem a legjobban fél:
    3. Túlméretes cápák.
    2. Szobák, amikben hatalmas pókok vannak.
    1. Hamburger, amin majonéz van. © MichaelVogel1 / Twitter
  • Nevelési tanácsadó: “Adj lehetőséget a gyereknek, hogy úgy érezze, mintha ő irányítana.”
    Én: “Előbb felöltözni vagy reggelizni szeretnél?”
    Gyerek: “Add oda az iPadet!” © not_thenanny / Twitter
  • Szeretném megragadni az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek a 6 éves gyerekemtől, amiért az ételét tányéron szolgáltam fel neki, így a különböző ételek egymáshoz tudtak érni. Még nem biztos, hogy túléli. © TheREALMessyMom / Twitter
  • A gyerekek gond nélkül képesek bárhol elaludni, de ha a zokni kifordítva van rajtuk, akkor nem tudnak járni. © CafeinatedBacon / Twitter
  • Kiderült, hogy a gyerekemnél a banános ragu egyetlen összetevője a banán, így már értem, miért forgatja a szemét, mikor a receptről kérdezem. © reallifemommy3 / Twitter
  • Imádkozzunk a 8 éves gyerekemért, aki teljesen megőrült attól, hogy ma megint zuhanyoznia kell, hiszen már 4 nappal ezelőtt zuhanyzott. © dadmann_walking / Twitter
  • Bementem szólni a 3 éves gyerekem szobájába, hogy kész a vacsora, erre rám kiabált, hogy “Ne gyere be, minden rendben.” Egyértelmű, hogy akkor valójában semmi sincs rendben. © oneawkwardmom / Twitter
  • Mikor én gyerek voltam, széttártuk a karjainkat, amennyire csak tudtuk, és úgy mondtuk, hogy “Ennyire szeretlek!” A mai gyerekek már hozzáférnek a YouTube-hoz, szóval, ha kíváncsiak vagytok, a 6 évesem jobban szeret engem, mint egy fekete lyukat. © bekindofwitty / Twitter
  • Az 5 évesem felhozott különféle lefekvés előtti témákat, mint például hogyan szülnek az elefántok, hogyan termel hőt a Nap és a természeti katasztrófák. © wildrainbow2 / Twitter
  • 6 éves gyerek: “Anya, mit jelent a Glubibaba spanyolul?”
    Én: “Semmit. Ez nem igazi szó.”
    6 éves: “Megmondhatod, hogy egyszerűen csak nem tudod.” © TheREALMessyMom / Twitter
  • Én: “Mi volt az oviban?”
    5 éves: “Nem tört be a fejem, szóval jó volt.”
    Az a léc egyre csak lejjebb és lejjebb van. © michimama75 / Twitter
  • Ha négyen osztoznak egy fürdőszobán, és egy 6 éves fél órát tölt bent “sminkeléssel” minden reggel, mennyire lesz borzasztó, ha eléri a kamaszkort? © IHideFromMyKids / Twitter
  • Az exem megkérdezte, van-e barátom, mert a lányunk folyton egy bizonyos Jerome-ról beszél. Jerome a robotporszívónk. © AubriePesky / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét