A világon a legerősebb érzés a szerelem, amit már mindannyian éreztünk. A két ember között működő kémiának köszönhetően már rengeteg háborút nyertek meg, forradalmi felfedezéseket tettek és gyógyultak meg súlyos betegségekből. Nagy költők a legjobb verseiket szentelték a szerelemnek. A következő összeállításban szereplő emberek bizonyítják, hogy a szerelem képes örökké élni. Ez a csodálatos érzés kiváltság, amivel a természet jutalmaz meg minket.

“A nagymamám kórházban van, de az 57. házassági évfordulójukon a nagyapám szmokingban és egy csokor virággal ment be hozzá, hogy meglepje.”

“A bácsikám felesége hospice házban fekszik. 67 éve házasok, több mint 70 éve vannak együtt. A bácsikám egész nap mellette van, csak fürdeni megy haza. Így pihennek együtt. Az igaz szerelem legszebb példája.”

Ilyen a boldog időskor a kedveseddel.

A nagyapám 93 éves, de még mindig hetente elviszi a nagymamámat randevúzni. Ma reggel készülődés közben.”

62 év házasság után ez a pár 8 hónapig külön élt, mivel az egészségügyi ellátás miatt szét kellett válniuk. Most találkoztak újra.

13 éves korukban találkoztak, 18 évesen házasodtak össze. Ma van az 50. házassági évfordulójuk.

60 éve házasok. Az asszony demenciában szenved és stroke-ja volt. De a férfi itt van vele – mindig.

“Anyám feláldozta az eljegyzési gyűrűjét, hogy ennivalót tudjon venni, és be tudja fizetni a számlákat. Ma apám ezzel lepte meg.”

Öröktől fogva együtt vannak, és még mindig fogják egymás kezét.

Egy 70 éves férfi és az ő 67 éves menyasszonya.

Ez a pár menőbb a mai szerelmeseknél, ahogyan egyforma pólót viselnek.

Az igaz szerelem örök.

“A szüleim mindketten 90 évesek, és még mindig szeretik együtt tölteni az idejüket.”

“Minden este énekel a feleségének lefekvés előtt. 70 év igaz szerelem.”

“Minden alkalommal, mikor egy szerelmes számot játszanak a rádióban, nagyapám felhangosítja, és a nagyanyámnak küldi.”

Ez a megható fotó emlékeztet arra, hogy az emlékezés néha a szerelem legerősebb megnyilvánulása.

Megismerkedésük után 8 hónappal összeházasodtak, és még mindig házasok, ma 40 éve.

“Ma van a nagyszüleim 75. házassági évfordulója, és úgy tűnik, nagymama még mindig flörtöl a nagypapával.”

“Az anyám most épül fel a mellrák műtétje után. Apám vett neki egy új jegygyűrűt, és újra megkérte a kezét.”

“A nagymamám az eredeti menyasszonyi ruháját viseli a 60. házassági évfordulójukon. Ők az igazi szeretet és elkötelezettség bizonyítékai.”

Ennek a nőnek a férje meghalt, de még ma is mindennap vele ebédel.

“A szüleim most ünneplik az évfordulójukat. Így néz ki egy 54 éve tartó szerelem.”

Mintha az első randevújukon lennének. Pedig már 55 éve vannak együtt.

“A nagyszüleim fotói több mint 40 év különbséggel.”

“52 éve házasok, és még mindig egyformán öltözködnek.”

“A dédanyám ma ment férjhez. Azt mondta nekem: ‘Tudom, hogy öreg vagyok, de tőle újra fiatalnak érzem magam.’”

“Kapaszkodj belém, és én beléd kapaszkodom.”

Amikor egész életetekben együtt voltatok, de még mindig csintalan vagy…

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét