Natalya Yisa az oroszországi Izsevszkben született, de nigériai férje miatt elhagyta szülőhazáját és Afrikába költözött. Mára már népszerűvé vált blogja, melyben a nagy afrikai családjáról és az afrikai életről mesél. Natalya azt mondja, ne higgy a sztereotípiáknak, ha még nem láttad a dolgokat a saját szemeddel. Olyan dolgokat tudhatsz meg tőle, amiket valószínűleg még nem hallottál az afrikai kultúráról.

Gyereknevelés

  • Néha úgy érzem, mintha itt nem is lennének gyerekek. Vannak 2 évesnél fiatalabb gyerekek, akikből aztán hirtelen felnőtt válik. 2 éves koruk előtt a felnőttek még játszanak velük és viszik őket a karjukban. Aztán a gyerekeket iskolába küldik, ahol megtanulják a betűket és a számokat. Az életüket jóval hamarabb kezdik, mint bárhol máshol.

Olvastam a statisztikákat: Nigériában a 2 éves gyerekek 90%-a egyedül mosakszik, 75%-a tud önállóan vásárolni, 39%-a pedig el tud mosogatni maga után. A hozzáállás itt az, hogy ne pazarolj túl sok időt a gyereknevelésre és legyél jó példakép.

Divat és szépség

  • Nigériában nincs olyan, hogy férfi vagy női szín. A férfiakat itt a rózsaszín minden árnyalatába öltözve láthatod. Virágokkal, pillangókkal, de még csipkével díszített ruhákat is viselnek itt a férfiak. Mégsem tűnnek kevésbé férfiasnak.
  • A turbánra Nigériában szükség van. Ennek a legfőbb oka, hogy az afrikai nőknek nagyon nehezen kezelhető a hajuk. Sokkal egyszerűbb egy turbán alá rejteni, mint megpróbálni kifésülgetni. A másik ok pedig, hogy a port és a koszt, ami az utcán a hajukba ragad, nagyon nehéz kimosni belőle.

  • Csak hogy el tudd képzelni: a sapka nemcsak meleg, de még egy réteg műszőrme is van rajta. Viselnek poliészterből készült dzsekis mellényt, rövid pufikabátot és gyapjúzoknit is. Nagyon sokan így öltöznek, annak ellenére, hogy az idő extrém meleg. A sapkával védik a hajukat a piszoktól. A pufi dzseki, a csizma és a hasonló holmik pedig egyszerűen csak divatosak errefelé. Több szőrmét viselnek és divatosabbak, mint te!

  • Az újszülöttek arcának megvágása régi hagyomány, ami lassan eltűnőben van. Egykor azért csinálták, hogy megmutassák, a baba melyik törzshöz tartozik. Ma az emberek már szégyellik a sebhelyeiket, kozmetikumokkal próbálják eltüntetni őket vagy műtétre vállalkoznak, hogy láthatatlanná tegyék a hegeket. Ez a lány, Adétutù részt vett egy fotózáson, és arra kérte a fotóst, hogy ne retusálja ki a hegeit. Az Instagramon osztotta meg a fotókat, amik aztán gyorsan terjedtek a világban. Ma már híres nigériai modell, akinek a hegei az ismertetőjegyei.

Kulturális különbségek

  • Világos ruházat viselésekor a legtöbb ember általában fehér vagy világos fehérneműt vesz fel, hogy ne lehessen látni. De itt az emberek fekete fehérneműt viselnek a fehér ruhához.
  • Számunkra a mangó az egzotikus gyümölcs, de a nigériaiaknak az alma számít annak. Itt csak elképesztő árakon lehet hozzájutni.
  • Sok más országban az emberek szeretnének lebarnulni, de az itteniek fehérítő hatású szappanokat, tusfürdőket és géleket használnak, hogy kivilágosítsák a bőrüket.
  • A természetes haj a világ nagy részén a legjobb dolog. A nigériai nők számára azonban a hajpótlások és a parókák a legjobbak.
  • Mi megszoktuk, hogy gyerekkorunkban az anyukánk finom reggelit készített nekünk. Nigériában viszont a gyerek dolga elkészíteni a reggelit, az ebédet és a vacsorát az anya számára.
  • Ha valaki segítséget ajánl egy nigériainak, az soha nem fogja visszautasítani, rögtön elfogadja.

Kérdések, amiket soha nem tesznek fel és nem is tudnak válaszolni rá

  • Hány évesek a szüleid?
    Itt nem kérdeznek az idősebb emberek életkora felől, hiszen sokan még a saját szüleik életkorát sem tudják. Ezen felül itt sokaknak nincs útlevele sem. Gyakran nemzetközi útlevélnek hívják, mert csak akkor állítják ki, ha valakinek külföldre kell utaznia. A villanyszámla itt a legfontosabb irat, még bankszámlát nyitni sem lehet nélküle.
  • Milyen az idő?
    Ez egy teljesen felesleges kérdés. Tudjuk, hogy decemberben és januárban este és reggel már pulóver kell, augusztusban és októberben pedig jobb, ha viszel magaddal esernyőt. Ennél több információra nincs szükség.
  • Milyen magas vagy? Mennyi a súlyod?
    Itt ezeknek az adatoknak csak akkor van jelentőségük, ha új ruhát akarsz venni magadnak.
  • Mekkora a távolság A és B pont között?
    A legpontosabb válasz, amit erre valaha hallottam, hogy elég nagy.

Még mindig tudok csodálkozni azon, hogy itt mennyire máshogy gondolkoznak.

Egy anya bölcsességei

Ez a nő (az én nigériai anyukám) időnként mond olyan dolgokat, amiket muszáj leírnom:

  • “A házasság a legjobb és a legszörnyűbb dolog, ami történhet az életben.”
  • “Mindig, amikor sírsz, jusson eszedbe, hogy én veled sírok. Azt akarod, hogy sírjak?”
  • “Ha nem küldtem volna el az összes gyerekemet Oroszországba, hogy tanulhassanak, építhettem volna magamnak egy házat. De az nem tett volna boldoggá. A legjobb befektetés, amit csinálhatsz, hogy befektetsz a gyerekeidbe.”
  • “A gyermeked az összes problémádat meg fogja oldani. Csak annyit kell tenned, hogy ránézel.”

Natalya férjének kalandjai Oroszországban

  • Amikor Jacob Oroszországba repült, le akart szállni a repülőről, mert azt hitte, rossz járatra szállt és éppen Kínába tart. A gépen ugyanis a tájékoztatást először oroszul mondták be, ő pedig nem tudta, hogy Oroszországban nem az angol a hivatalos nyelv. Február 23-án érkezett meg, és fogalma sem volt arról, hogy Oroszországban hó van. Egy rövidnadrágot és egy pólót viselt, nagyon egzotikus látványt nyújtott a reptéren.
  • Eleinte, mikor Jacob csirkét akart venni az üzletben, a karjaival szárnyakat imitálva kellett elmutogatnia, hogy mit szeretne. Mikor az eladó végre rájött, hogy mit akar, kihozott neki egy egész mirelit csirkét, aminek természetesen már nem voltak tollai. Jacobnak elképzelése sem volt arról, hogy mi lehet az, ezért megkérdezte, hogy ezt meg lehet-e enni. Nigériában csak élő csirkét lehet kapni.
  • Egyszer Jacob azt mondta egy nőnek, akit nem ismert, hogy “köszi mama”. Zavaros helyzet kerekedett belőle, mert a nő nem értette, hogy ez mit jelent. Ezután egyetlen szót sem szólt hozzá addig, míg meg nem tudta a nő vezeték- és keresztnevét. Nigériában a mama nagyon udvarias megszólítási forma, e helyett a nő nevét használni kifejezetten udvariatlanságnak számít.

Ételek, hagyományok és egyebek

  • Nagyon hiányoznak a virágcsokrok. Nigériában nem szokás a nőknek virágot adni. Valójában itt igen nehéz virágot találni. Emlékszem, akartam készíteni egy csokrot az esküvőnkre, de az összes, amit találtam, az két virág volt egy fán. Az anyukám szólt a dekoratőrnek, aki az esküvőnk napján büszkén azt mondta: “Én majd gondoskodom a virágról.” Valójában azonban csak néhány pálmafa volt annak a közelében, ahol összeházasodtunk.

  • Amikor felvágok egy dinnyét, a következőképpen osztjuk el: én eszem a rózsaszín részét, ők pedig a héját. Talán túlzásnak hangzik, de tényleg megeszik a héját. Azt mondják, hogy gyógyhatása van. Kérdeztem őket, hogy mire jó. Azt mondták, jót tesz a testnek, jelentsen ez bármit is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Наталья Йиса (@natalyayisa) által megosztott bejegyzés,

  • Afrikában is imádnak csúszdázni. De nem vízben vagy a homokban teszik ezt, hanem az ezernyi gyerek által fényesre koptatott sziklákon. Te bevállalnád?

  • Ismerkedj meg a főzőbanánnal! Nem a sima banánról van szó. A főzőbanán zöldségféle. Még éretlenül és teljesen éretten is fogyasztják. Az éretlenből levest főznek, az érettet pedig magában eszik meg.

  • Elmentem egy helyi borbélyhoz Jacobbal, és le sem tudtam venni a szemem a folyamatról, ahogyan dolgoznak. A borbély hintőporba mártja a borotvát, és azzal megrajzolja a körvonalakat. A por két célt is szolgál: biztonságban tartja az arcbőrt és jól láthatóvá teszi a hajvonalat, hogy minden biztosan szimmetrikus legyen. Miután a hajvágást befejezték, a legjobb rész következik. A borbély egy forró törölközővel mossa meg a fejet, a nyakat és az arcot, majd hidratálót és parfümöt is használ. Ez az egész pedig kevesebb mint 3 euróba kerül.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Наталья Йиса (@natalyayisa) által megosztott bejegyzés,

  • A fuvarozásnak itt nincsenek szabályai. Bármit szállíthatnak kétkerekű járműveken: 10 élő csirkét, 6 birkát, egy 7 fős családot vagy akár egy hűtőt. Vagy ezek itt a tojásokkal. És ők 3 órát utaznak így! Az utak természetesen nem a legjobbak az országban.
  • Itt vannak olyan emberek, akiket úgy hívnak, hogy Nap, Áldás, Öröm, Jótékonyság.

  • Nigériában szinte mindenbe tesznek Maggi fűszerkockát. És borsot is. Rengeteg borsot! A gyerekek tésztát visznek magukkal az iskolába. Egy éves koruk előtt pedig kapnak nyalókát is.
  • Hogy megelőzzék azt, hogy a hús megromoljon – mivel itt nem mindig van áram –, megfőzik, majd rengeteg olajban kisütik. Az ilyen hús hűtés nélkül is eláll egy hétig. A napraforgómagot pedig nem pucolják meg, hanem héjával együtt eszik. Édességek itt nincsenek, nincs se csoki, se keksz.

  • Rájöttem, hogy a kesu itt a kedvenc ételem. Ez egyszerre gyümölcs és dió, kettő az egyben. A sárga része a gyümölcs. Ennek olyasmi íze van, mint az almának, puha és lédús. Mindenki imádja. Ez alatt található a dió, amit méreganyag vesz körbe. Csupasz kézzel ezt nem szabad eltávolítani, mivel a benne lévő folyadék égési sérülést okozhat. Ezért csinálják azt, hogy először megsütik, majd egyesével meghámozzák. Ezeket a veszélyes diókat nem sütik otthon. Tehát hiába van a kertünkben kesu, diót akkor sem ehetünk belőle.

Bókok

  • Amikor megkérem a férjemet, hogy mondjon nekem valami szépet, ezt kapom:
    “Te egy szúnyog vagy és te vagy az egyetlen, aki belém csíphet. Te vagy a cukor a teámban. Te vagy az én Maggi kockám. Olyan vagy, mint egy légkondi 16 fokon!”

Nagyszerű, hogy Nigériában élek és értem, hogy ezek mindegyike igazi bók. A szúnyogok itt betegségeket terjesztenek és az emberek minden lehetséges módon próbálnak elbújni előlük.

Életkörülmények és miért van, hogy valami fontosabb a többinél

  • Már 5 napja nincs vizünk. Amikor utoljára ez történt, akkor egy hónapig nem volt. Hogyan tudunk így élni? Nagy tartályokban tároljuk a vizet. Ha kifogy, akkor veszünk. Hívunk egy tartályos embert, vagy ha tudunk, akkor ásunk kutat.
  • Az elektromos áramnak is megvan a maga menetrendje. A mobilinternet itt nagyon ingadozó. Most reggel 8-tól délután 2-ig van áram, majd este 8-tól éjfélig. Igazából ehhez már hozzászoktunk. Ez nagyon jó módszer arra, hogy fegyelmezzük magunkat. Már jó előre megtervezem az egész napot. Tudom, mikor lesz lehetőségem tölteni a telefont és mikor tudok internetezni. Oroszországban az egész napot a telefonon lógva töltöttem és erre pazaroltam az összes napot.

Mielőtt először elmentem Nigériába, semmit sem tudtam az országról és a férjemtől sem kérdeztem semmit. Amikor az ideutazást terveztük az esküvő miatt, sokan rémisztgettek a sztereotípiákkal. A férjem csak hallgatott, nem szólt semmit, és én már nem is emlékszem, hogy az emberek miket hordtak össze. Nem hittem el, hogy az a hely, ahonnan a férjem származik, ennyire szörnyű lehet.

Mikor már egy hónapja éltünk itt, jártunk egy faluban, egy tartományban, a fővárosban, és egy nagyon más országot láttam. Egy hetet töltöttünk egy 2 emeletes luxusházban, ahonnan a hegyekre és a medencére nyílt a kilátás és saját vízellátása volt. És voltak olyan napjaink is, mikor nem volt vizünk és/vagy áramunk, és félelmetes volt kimenni az utcára egy helybeli nélkül.

Mindig az járt a fejemben, hogy ha egy ország ilyen fantasztikus embert tudott nekem adni, az azt jelenti, hogy maga az ország is fantasztikus. És most itt vagyok, itt élem a mindennapjaimat, és látom, hogy Nigéria mennyire más, mint amit az emberek hisznek róla. De ez mindenkinek a saját választása. Nem számít, hogy hol élsz, az számít, hogy kivel élsz. Értékelni kell egymást.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét