A brit királyi család története hosszú időt ölel fel. Hazájukban különös figyelmet kaptak mindig, de a médiának köszönhetően jó ideje már világszerte is figyelemmel kísérik őket. Mikor valamilyen fontos eseményre kerül sor, általában hivatalos családi fotók készülnek.
Ezekből szemezgettünk, hogy bemutassuk az uralkodókat, a megannyi herceget és hercegnőt, illetve a párjaikat.

1. Eduárd herceg és Alexandra hercegnő esküvője (1863)

1863. március 10-én Viktória királynő legidősebb fia feleségül vette Alexandra dán királyi hercegnőt a Windsor-kastélyban. A képen az ifjú pár látható a vőlegény apjának, Albert hercegnek a mellszobra mellett. A királynő fekete ruhát viselt, férjét gyászolta.

2. Eduárd yorki herceg keresztelője (1894)

1894-ben született meg György és Mária (az akkori yorki herceg és hercegné) első fia, a későbbi VIII. Eduárd. Keresztelőjét július 16-án tartották és fotón is megörökítették. A képen négy generáció tagjai láthatók: Eduárd, az édesapja (György), nagyapja (Eduárd) és dédanyja (Viktória királynő).

3. VII. Eduárd király megkoronázása (1902)

1901-ben a walesi herceget nevezték ki az Egyesült Királyság királyának, miután anyja, Viktória elhunyt. 1902. augusztus 2-án tartották a ceremóniát a Westminster-apátságban, ahol VII. Eduárd néven koronázták meg. Felesége, Alexandra királyné is látható a fotón, amely a legelső volt a brit királyi család történetében, amin koronázási öltözéket viselnek a szereplők.

4. V. György király és családja (1909-1911)

Miután VII. Eduárd király lett, a walesi hercegi cím Györgyre szállt. Az első fotón felesége, Mária látható 1909-ben két fiukkal, Eduárddal és Alberttel, akik haditengerészeti kadétegyenruhát viselnek. Apja halála után György 1910-ben király lett V. György néven. Koronázására 1911. június 22-én került sor.

5. A későbbi II. Erzsébet királynő keresztelője (1926)

V. György király második fia, Albert yorki herceg és felesége, Elizabeth Bowes-Lyon első lánya 1926. április 21-én született meg. Röviddel ezután, május 29-én került sor a keresztelőjére Erzsébet Alexandra Mária névvel a Buckingham-palotában. A résztvevők között ott volt Connaught hercege és Strathmore grófja.

6. VI. György király koronázása (1937)

1936 decemberében VIII. Eduárd lemondott a trónról, hogy feleségül vegye Wallis Simpsont. Emiatt uralkodása csupán 325 napból állt. Ezzel öccse, Albert számára nyílt meg az út a trón felé. Őt 1937-ben VI. György néven koronázták királlyá. A fotón feleségével, Erzsébet anyakirálynővel látható, valamint lányaival, Erzsébettel és Margittal.

7. Erzsébet királynő és Fülöp herceg esküvője (1947)

1947. november 20-án került sor Erzsébet és Fülöp görög és dán királyi herceg, későbbi nevén Fülöp edinburgh-i herceg esküvőjére. A ceremónia szerény volt, hiszen az Egyesült Királyság még lábadozott a második világháború után. Ez látható a királynő ruháján is, amit ugyanúgy ruhakuponokkal szereztek be, ahogyan azt akkoriban minden más menyasszony tette.

8. Erzsébet királynő első két gyermeke: Károly és Anna (1948-1950)

Erzsébet királynőnek és Fülöp hercegnek már házasságuk elején megszületett két első gyermekük, Károly és Anna. Az 1948-ban született Károly fogja örökölni a trónt édesanyja halála után. Anna 1950-ben született, 1987-ben kapta meg a királyi hercegnő címet.

9. II. Erzsébet koronázása (1953)

VI. György király 1952. február 6-án hunyt el. Még ugyanazon a napon a trón a lányára, Erzsébetre szállt, aki Kenyából repült vissza, hogy elvállalhassa új szerepét. 1953. június 2-án tartották a koronázási ceremóniát a Westminster-apátságban. Ezt a királyi család számára nagyon fontos eseményt a történelem során először közvetítette a televízió.

10. A királyi család új tagjai: András és Eduárd (1960-1964)

Erzsébet és Fülöp családja még két taggal bővült. A fenti kép 1960 szeptemberében készült a balmorali kastély udvarán, rajta látható András herceg, aki ekkor körülbelül fél éves volt. Ő 1960. február 19-én született, 1986 óta viseli a yorki herceg címet.

1964. március 10-én megszületett Erzsébet és Fülöp negyedik gyermeke, aki az Eduárd nevet kapta. A fotó június 12-én készült, rajta a királynő a legkisebb fiával látható, akinek kezét bátyja, András herceg fogja. 1999-ben Eduárd megkapta a wessexi gróf címet.

11. Anna királyi hercegnő családja (1973-1977)

1973. november 14-én a Westminster-apátságban tartották Anna hercegnő és Mark Phillips kapitány esküvőjét. A fotó a Buckingham-palotában készült a családról. A pár 1992-ig volt együtt.

Házasságuk 4. évében jött világra első gyermekük, Peter Phillips, II. Erzsébet királynő legidősebb unokája. A fotó a balmorali kastélyban készült novemberben, 1977-ben, és 3 generáció tagjai láthatók rajta. 2022-ben Peter a 17. helyen áll a brit királyi család trónöröklési rangsorában.

12. A királyi család (1979)

A királyi család egyik karácsonyi hagyománya az üdvözlőlapok küldése a családtagoknak, barátoknak, más hozzájuk közel állóknak. 1979-ben ezt a fotót választották a karácsonyi üdvözlőlaphoz. Rajta II. Erzsébet és Fülöp herceg látható 4 gyermekükkel.

13. Károly herceg és Diana esküvője (1981)

1981. július 29-én Károly herceg feleségül vette Dianát, aki ezzel walesi hercegnévé vált. Az egyházi szertartásra a londoni Szent Pál-székesegyházban került sor, a fogadást pedig a Buckingham-palotában tartották. Rádión és televízión keresztül körülbelül 1 millió ember követte az eseményt.

14. Vilmos és Harry herceg születése (1982-1984)

1982. június 21-én Diana életet adott első gyermekének, Vilmos hercegnek. A keresztelőre augusztus 4-én került sor a Buckingham-palotában, II. Erzsébet, Fülöp herceg és az anyakirálynő jelenlétében.

1984. szeptember 15-én született meg Harry, a walesi herceg és hercegné második fia. Keresztelőjét a Szent György-kápolnában, Windsorban tartották még ugyanabban az évben. A fotón a család 4 tagja látható.

15. András herceg és Sarah Ferguson esküvője (1986)

A királynő és az edinburgh-i herceg 3. gyermeke 1986. július 23-án vette feleségül Sarah Fergusont. Őfelsége parancsára megkapták a York hercege és hercegnéje címet. A pár 10 évig élt együtt, és két lányuk született: Beatrix hercegnő és Eugénia hercegnő.

16. Vilmos herceg konfirmációja (1997)

1997. március 9-én, 14 éves korában tartották Vilmos herceg konfirmációját a Windsor-kastély kápolnájában. II. Erzsébet és az anyakirálynő is elkísérte Cambridge leendő hercegét az eseményre. Valószínűleg ez az egyik utolsó hivatalos kép, amelyen Károly herceg, Diana hercegné, Vilmos és Harry együtt szerepelnek.

17. Károly herceg és Kamilla esküvője (2005)

2005. április 9-én került sor Károly herceg és Camilla Parker Bowles esküvőjére, aki megkapta a cornwalli hercegné címet. Polgári ceremóniát tartottak, és II. Erzsébet fogadást adott a tiszteletükre. Bruce Shand, Kamilla apja, valamint Tom és Laura, a hercegné gyermekei is láthatók a fotón.

18. A királyi család együtt (2007)

2007-ben II. Erzsébet és Fülöp herceg a gyémántlakodalmát ünnepelte. Az Egyesült Királyság uralkodóinak történetében II. Erzsébet a legelső, aki 60 évnyi házasságot mondhat magáénak. A hivatalos fotón 4 gyermekével látható a pár. Ez az ünnepi alkalom az egész családot összehozta.

19. Vilmos herceg és Katalin esküvője (2011)

2011. április 29-én a Westminster-apátságban újabb esküvőre került sor. Vilmos herceg feleségül vette Kate Middletont, ezzel pedig megkapták a cambridge-i herceg és hercegné címet. A becslések szerint London utcáin több mint 1 millió ember követte az eseményeket, és nézte a párt a Buckingham-palotánál.

20. György és Sarolta születése (2013-2015)

Vilmos herceg és Katalin hercegné első fia 2013. július 22-én jött világra. A királyi család ezt a fotót osztotta meg egy közleményben György keresztelőjéről, amire a Szent Jakab-kápolnában került sor október 23-án.

2015. május 2-án a család újabb taggal bővült: megszületett Sarolta hercegnő (aki a 4. a trónöröklési sorrendben). Keresztelőjét július 5-én tartották Sandringhamben. Vilmos és Katalin mellett ott volt II. Erzsébet, Fülöp herceg, Károly herceg és felesége Kamilla, valamint a Middleton család tagjai.

21. II. Erzsébet 9 évtizede és kedves társai (2019)

2016 különleges év volt a királynő számára, hiszen ekkor töltötte be a 90. életévét. Ez alkalomból készült a fenti fotó a Windsor-kastélynál. A képen látható a királynő 4 kutyája is: Willow, Vulcan, Candy és Holly. Az Egyesült Királyságban a királynő két születésnapot ünnepel: az egyiket a születése napján, április 21-én, a másikat júniusban, ami katonai parádéval és számos nyilvános eseménnyel együtt zajlik.

22. Születés és esküvő (2019)

2019-ben a királyi család két eseményt is ünnepelt. Az egyik Vilmos herceghez, a másik Harry herceghez kapcsolódott. Május 19-én Harry feleségül vette Meghan Markle-t a Windsor-kastély Szent György-kápolnájában. Megkapták a sussexi herceg és hercegné címet. A fenti fotó a hintós felvonulást követően készült.

Harry és Meghan esküvője előtt, április 23-án született meg a cambridge-i herceg és hercegné 3. gyermeke, Lajos herceg. A keresztelőre július 9-én került sor. Vilmos, Katalin és három gyermekük fotója is helyet kapott a hagyományos karácsonyi üdvözlőlapok sorában.

23. Archie Harrison Mountbatten-Windsor keresztelője (2019)

A sussexi herceg és hercegné első gyermeke 2019. május 6-án született meg, majdnem 1 évvel az esküvőjüket követően. A keresztelőre a Windsor-kastély privát kápolnájában került sor július 6-án. Az eseményen jelen volt Vilmos és Katalin, illetve Károly herceg és Kamilla is. 2022-ben Archie a 7. a trónöröklési sorrendben.

24. A brit korona jelenje és jövője (2020)

A brit királyi család fotókon bemutatott történetében elérkeztünk ehhez a képhez, ami 2020 elején készült. II. Erzsébet, Károly herceg, Vilmos herceg és György herceg négy generációt képviselnek. A jelent Őfelsége testesíti meg, az Egyesült Királyság jövőjét pedig a trónörökösök szimbolizálják.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here