Mindennapi szokásaink többsége a gyerekkorunkból ered. A szüleink megtanítanak nekünk dolgokat, amiket aztán tovább adunk a gyerekeinknek abban a hitben, hogy jót teszünk az egészségüknek vagy a fejlődésüknek. De kiderült, hogy köztük sok olyan is van, ami közel sem olyan hasznos, mint azt hittük.
A következőkben megtudhatod, melyek azok a szokások, melyeket előnyösnek hiszünk, közben pedig kárt is okozhatnak.

1. Egyenes háttal ülni

Sok anya mondja a gyerekének, hogy húzza ki magát ülés közben. Ám kiderült, hogy ez nem a legjobb ötlet. Tanulmányok szerint a legegészségesebb póz ülés közben, ami egyben a legkényelmesebb is, és amit ösztönösen fel is veszünk, hogy hátradőlünk a székben, és kissé lecsúszva ülünk benne. Ha 135 fokos szögben ülünk, a gerincre és az izmokra nem nehezedik akkora nyomás.

Ha valaki hosszú időn át egyenes háttal ül, a porckorongok elmozdulhatnak. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy a gyerek ülés közben laza testhelyzetet vegyen fel, és valamivel támassza meg a derekát.

2. Táska helyett hátizsák

Valószínűleg hallottad már, hogy jobb hátizsákot hordani, mint egy táskát vinni, ami csak az egyik vállunkat húzza. De kiderült, hogy a dolog ennél összetettebb. Hogy a hátizsák biztosan ne ártson a hátnak, ahhoz ortopéd hátizsáknak kell lennie, és legalább 5 cm-rel a derék felett kell elhelyezkednie. Máskülönben a hátizsák káros.

A rosszul hordott hátizsák kiváltója lehet a hátfájásnak, okozhat gerincferdülést és púposodást is. A szakemberek szerint a hátizsák nem lehet túl nehéz, és arra is figyelni kell, hogy a megfelelő helyzetben legyen a háton.

3. Kézfertőtlenítő túl gyakori használata

Az antibakteriális kézfertőtlenítők és törlőkendők gyengítik szervezetünk és bőrünk védekezőképességét, ezzel pedig ártanak az immunrendszernek.

Ezek a készítmények triklozánt tartalmaznak, ami növeli a baktériumok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciáját, így táptalajt adhatnak az ún. szuperbaktériumok kialakulásának. Ezek a gélek nemcsak a rossz baktériumokat ölik meg, de a hasznosakat is pusztítják, ezzel pedig ártanak a bőrnek. Vannak esetek, mikor a negatív hatásaik azonnal jelentkeznek a gyerekeknél irritáció vagy mérgezés formájában. Használj inkább vizet és szappant.

4. Minden étkezés után fogmosás és szájvizes öblögetés

Nem jó ötlet minden étkezés után megmosni a fogat, mert a fogkrém túl gyakori használata felborítja a szájüreg egészséges pH-egyensúlyát, ezzel pedig tönkreteszi a fogzománcot. A nyálnak az a szerepe, hogy természetes módon tisztán tartsa a szájüreget, és fenntartsa a megfelelő kémhatást. A szájvizek ugyanilyen káros hatást fejtenek ki, rombolják a nyálkahártyát, főleg gyerekeknél.

Tanítsd meg a gyereknek a fogselyem használatát, ami valóban tisztán tartja a fogakat és a szájüreget, nemcsak a leheletet frissíti.

5. Tejivás

A tej szorosan kapcsolódik a gyerekkorhoz, úgy tartják róla, hogy vele megelőzhető és helyreállítható a kalcium hiány. Tanulmányok viszont éppen ennek az ellenkezőjét mutatták ki. A tejben található egyik fehérje a kazein, mely növeli a savasságot a gyomorban, és a szervezet, hogy ezt csökkentse, ásványi anyagokat használ fel, köztük a kalciumot is. Aki kalcium hiányos, annál ez fokozhatja a csontritkulás esélyét. Egyes tanulmányok szerint a kazein karcinogén is lehet.

10-11 éves korban a gyerekeknél már nem termelődik az az erjesztő anyag, ami feloldja a kazeint, ezért ettől az életkortól kezdve a tejivásnak már nincsenek előnyei. A táplálkozásszakértők szerint a tejivást egyenesen kerülni kell.

6. Mindig időben végezze el a feladatait és ne halogassa őket

A gyereknek el kell foglalniuk magukat. Ha vannak feladataik, erősebbek lesznek, és a fejlődésüknek is jót tesz. De ha túl szoros a napirendjük, és az iskolán kívül még számtalan egyéb feladatuk is van, az krónikus stresszt okozhat náluk. A stressz pedig hormonális változásokat idéz elő, ami gyengíti az immunrendszert, emésztési zavarokat és egyéb problémákat okoz.

A halogatással, az unatkozással semmilyen probléma nincs. Ezek is szükséges állapotok a gyerek megfelelő pszichés fejlődéséhez, ilyenkor töltődnek fel mentálisan.

7. Túl rövid körmök

Sokan azt hiszik, minél rövidebb a köröm, annál tisztább a kéz. A bőrgyógyászok szerint azonban csak a fertőzések valószínűségét növeljük, ha túl rövidre vágjuk a körmöket. Ráadásul a köröm benövése is nagyobb eséllyel következik be.

Mikor a gyerek körmét vágjuk, hagyjuk meg a köröm fehér szélét, és egyenesen vágjuk le.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer és a NJD fordításában.

Érdekes volt? Kövess a Facebookon!

Köszönjük szépen!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here