Sophie Turner és Zunni, Tom Hardy és Rocco, Chris Evans és Dodger. Előfordul, hogy a színészek állatokkal dolgoznak együtt és néha annyira jól kijönnek, hogy a közös munka után lehetetlen őket elválasztani egymástól.
Most olyan színész-állat barátságokat láthatsz, melyek nem értek véget a forgatás utolsó napjával. Itt örök barátságok születtek.

Sophie Turner és Zunni a Trónok harcában

Az északi inuit fajtába tartozó Zunni játszotta a Lady nevű rémfarkast a Trónok harcában, de a második epizódban már nem volt rá szükség. Zunni munka és otthon nélkül maradt. A sorozatban Sansa Starkot játszó Sophie Turner ekkor döntött úgy, hogy örökbe fogadja, mivel szoros kötődés alakult ki köztük a forgatások alatt. A színésznő elmesélte, hogy mindig is akart kutyát, de a szülei sosem engedték meg neki.

Will Smith és Abbie a Legenda vagyok című filmben

Nemcsak a nézők estek szerelembe a Sam nevű kutyával, akit az Abbie nevű német juhász játszott a Legenda vagyok című filmben, hanem Will Smith is. A két “kolléga” szinte összenőtt a forgatások során, ezért elképzelhetetlen volt, hogy a közös munka után különváljanak az útjaik.

James Gunn és Oreo A galaxis őrzőiben

A film rendezője, James Gunn jó barátságot kötött az Oreo nevű mosómedvével, aki Mordály nevű karakter modellje volt a filmben. Gunn és Oreo még a premieren is együtt vonultak a vörös szőnyegen.

Tom Hardy és Rocco a Piszkos Pénzben

Azt sokan tudják, hogy Tom Hardy eleve imádja a kutyákat. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy részt vett a Piszkos Pénz című film válogatásán, melyben a főszereplő megment egy elárvult kutyát. Miután a film elkészült, Tom Hardy a valóságban is örökbe fogadta Roccot, és a fotók alapján úgy tűnik, mindenhova magával viszi. A színész Instagram oldalán is gyakran látható.

Ed O’Neill és Bridgett a Modern családban

Mikor O’Neill sorozatbeli karakterének kutyája lett – a Stella nevű francia bulldog –, azonnal szerelembe esett vele. De nemcsak a szerepe szerint. A kulisszák mögött is úgy gondoskodott róla, mintha az apukája lenne. A kutya az utcán született, majd a befogadó családja is magára hagyta. Egy nap egy állatvédő egyesület mentette meg, tőlük került a sorozat forgatására, melynek köszönhetően Bridgett végül igazi otthonra is lelt.

Chris Evans és Dodger A tehetség című filmben

A Bosszúállók sztárja 2017-ben találkozott először Dodgerrel A tehetség című film forgatásán. Ahogy a színész később mesélte, hamar a legjobb barátok lettek a mentett, keverék boxerrel és azóta is elválaszthatatlanok. Dodger ma már nem kiskutya, de még mindig sokszor szerepel gazdija Twitter posztjaiban.

Brendan Fraser és Pecas a Texas Rising című sorozatban

Miközben Mexikóban forgatták a sorozatot, a színész felfigyelt rá, hogy a lovak folyton az egyik társukat csipkedik. Ő volt Pecas, akit Brendan a helyzetből kimentve egyből haza is vitt magával. Később a színész azt is elmesélte, hogy a ló különleges kapcsolatot alakított ki autista fiával.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

5 hozzászólás

  1. Van köze e filmehez, mert a filmforgatás egy menhelyen is zajlott és ott találkozott a kutyával.

  2. Viggo Mortensen megvásárolta a lovakat, amelyekkel forgatott a Gyűrűk ura és a Hidalgo – A tűz óceánja c. filmekben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét