Egy kutatás szerint azoknak az embereknek, akiket mi barátunknak vallunk, csak az 50%-a gondolja rólunk ugyanezt. Ők lehet, hogy azért töltik velünk az idejüket, mert akarnak valamit, vagy azt hiszik, ha sok barátjuk van, az jót tesz a megítélésüknek. Ha a barátságotok kölcsönös érdeklődéssel kezdődött is, lehet, hogy idővel megváltozik. Félreértések és viták még a legőszintébb barátok között is előfordulhatnak, de ha ez a baráti kapcsolat rendszeresen kellemetlenséget okoz, és idegessé tesz, itt az idő átgondolni, tényleg érdemes-e fenntartani.

Pszichológusok összegezték, melyek a mérgező baráti kapcsolatok jelei, és abban is segítenek, hogyan változtass a helyzeten.

1. A barátod versenyeztet a többi barátjával.

A barátod mindig elmondja, hogy a többi barátja mennyivel jobban érdeklődik iránta, mint te, hogy velük milyen remekül tölti együtt az idejét, ezzel pedig téged féltékennyé és kiábrándulttá tesz.

2. A találkozásaitok során leginkább az ő problémáiról beszéltek, a tieid nem érdeklik a barátodat.

A barátod lelkesen számol be a vele történt eseményekről, de amint te próbálsz mondani valamit magadról, rögtön sürgős üzenetet kell írnia, vagy talál más okot, hogy ne figyeljen rád.

3. A barátod leereszkedően kritizál téged, de a te kritikádat nem fogadja el.

Az őszinteség minden kapcsolatban nagyon fontos, és az építő jellegű kritikák is hasznosak lehetnek. De egy mérgező barát nem kíméli az érzéseidet, mikor azt mondja, hogy ideje elkezdened edzeni, vagy hogy vágass másik frizurát. A célja nem az, hogy megmondja neked az igazat, hanem hogy megalázzon. Az ilyen barát azonban mélyen felháborodik, mikor te próbálod meg vele ugyanezt.

4. Többször kezdeményezel találkozót, mint a barátod.

Úgy tűnik, egyáltalán nem érdekli, hogy beszéltek-e, és nem járul hozzá ahhoz, hogy a kapcsolat köztetek fennmaradjon. Ezzel ellenkező probléma lehet, mikor a barátod túlságosan ragaszkodik, és minden szabad pillanatodra igényt tart.

5. A barátod szerint meg kellene változnod.

Amikor vita van köztetek, a barátod minden egyes alkalommal téged hibáztat. Neked kellene simulékonyabbnak, kevésbé lobbanékonynak vagy bármi másnak lenned. De ő természetesen hibátlan.

6. Mindig tartasz az érzelmi hullámvasúttól. A barátod vagy nyitott és barátságos vagy rideg és közömbös.

A barátod következetlen és kiszámíthatatlan viselkedése mindig váratlanul ér. Tegnap egy jót beszélgettetek telefonon, ma pedig fel sem veszi neked, és te azon őrlődsz, vajon mi rosszat tettél.

7. Mindig ügyelsz, nehogy valami rosszat mondj, amivel magadra haragítod.

A barátod gyakran támad és lesz rád mérges, ezért folyamatosan feszült vagy a jelenlétében, aggódsz, nehogy rosszat találj mondani.

Miért olyan nehéz elszakadni egy mérgező baráttól? Hogyan csináld?

Azt hihetnénk, hogy egy ilyen barátságot, amiben nem sok örömöd van, könnyű felszámolni. A valóságban azonban ez mégsem ilyen egyszerű.

  • A mérgező barátnak is megvannak a maga jó tulajdonságai. A pszichológusok szerint a mérgező barátság jelei csak időnként jelentkeznek, a többi időben azonban a barát kész neked segíteni vagy vigaszt nyújtani. Ha te is ebben a helyzetben vagy, tedd mérlegre a barátság előnyeit és hátrányait. Ha a barátod mindig megszegi az ígéreteit, elveszi, de sosem adja vissza a dolgaidat, hasznot húz belőled, vagy elárulja a titkaidat másoknak, akkor azzal, hogy bármikor elmegy veled moziba, nem sokat tud javítani a kapcsolatotokon.
  • A megalázó megjegyzéseit gyakran viccnek tünteti fel, és mosolyogva mondja. Gyakran hallasz tőle pl. ilyesmit, hogy “Mindig azon gondolkodom, mi a jobb neked.” Amikor egy sértést a barátság köntösébe bújtatnak, sokkal nehezebb ugyan megkülönböztetni, de ne hagyd, hogy megtévesszen.
  • Félsz, hogy magadra maradsz. Ez a félelem a legfőbb oka annak, hogy az emberek a barát rossz viselkedését is képesek eltűrni. De ha nyitott vagy és barátságos, az új barátság is rád fog találni.
  • A barátságotok régóta tart, és sok szép közös emléketek van. Ha egy régi barátság már nem nyújt semmit a bosszúságon kívül, még akkor is kétségeid lehetnek, hogy szabad-e megszakítanod. Ez a szakítás hasonló ahhoz, mint mikor a szerelmeddel szakítasz. Amit tehetsz, hogy légy türelmes, és túl leszel rajta.
  • Nem érted a saját érzéseidet. Rengeteg különböző érzésed lehet egy ilyen baráttal kapcsolatban: szeretet, harag, feszültség. El kell döntened, hogy ezek közül melyik érzés a legmeghatározóbb, így könnyebben tudod eldönteni, hogy érdemes-e fenntartani a barátságot.
  • Úgy érzed, megérdemled ezt a viselkedést. Néha magyarázatot keresel és találsz is a barátod mérgező viselkedésére. Azt mondod magadnak, “Valószínűleg igaza van, tényleg túlérzékeny vagyok.” De ha tökéletesnek kell lenned ahhoz, hogy a barátod jól bánjon veled, akkor az nem igazi barátság.
  • Közös barátaitok vannak. Ha nem akarod arra kényszeríteni a barátaitokat, hogy válasszanak köztetek, jobb, ha elkerülöd a nyílt háborúskodást és a hivatalos szakítást. Próbálj lassan, fokozatosan távolodni, hogy elkerüld a pletykákat és a vádaskodást.

A barátság erősíti az immunrendszert és meghosszabbítja az életet. Szeretjük azt hinni, hogy egy szerelem véget érhet, de a barátság örökre szól. Gyakran éppen ez az oka, hogy nem számoljuk fel a mérgező baráti kapcsolatokat. Pedig a tudomány szerint az ilyen barátságok megemelik a vérnyomást, hajlamossá tesznek gyulladásos betegségekre, ezenkívül pedig pszichésen is megterhelőek. Ne félj elszakadni attól a baráttól, aki nem akar közel lenni hozzád! Biztos lehetsz benne, hogy találsz helyette igazi barátot!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét