A “diéta” szótól a legtöbben kiborulunk. De szerencsére létezik más megoldás is. Vannak olyan módszerek, amelyekkel anélkül fogyhatsz, hogy a szokásaidon drasztikusan változtatnál. Ezek pedig tudományosan bizonyított módszerek a karcsúság eléréshez.
Cikkünkben megismerheted őket.

1. Egyél több fehérjét.

Ha fehérjében gazdag az étrended, elkerülheted a túlevést, így a kalóriák számolgatása nélkül is fogyni kezdesz. A magas fehérjetartalmú étrend mozgással kombinálva segíti a sovány izomzat fejlődését, ami szintén fogyást eredményez.

2. Egyél bekötött szemmel.

Egy német tanulmány szerint kevesebbet esznek azok, akiknek be van kötve a szemük evés közben. Ennek a magyarázata az, hogy ha nem látod az ételt, csökken a hedonikus éhségérzet, azaz csak azért fogsz enni, mert éhes vagy, nem pedig azért, mert kívánod az előtted lévő ételt.

3. Evés előtt igyál vizet.

Egy kutatás szerint fogyni fogsz, ha étkezés előtt körülbelül fél órával megiszol 4,5 deciliter vizet. Egy másik kutatás is szól erről, ennek résztvevői semmi máson nem változtattak, csupán ezt az egy szokást vették fel. Átlagosan 2,2 kilót sikerült fogyniuk. Hogy formában maradj, napi 1-1,5 liter vizet fogyassz, figyelembe véve a testsúlyodat és az egyéb tényezőket.

4. Igyál több kávét.

Ha szereted a kávét, akkor számodra különösen jó hír, hogy a tudomány szerint a több kávé és tea csökkenti az étvágyat, visszafogja a sóvárgást, felgyorsítja az anyagcserét és fokozza az edzés közbeni zsírégetést.

5. Hideg vízzel zuhanyozz.

Amellett, hogy ragyogó lesz tőle a bőröd és gyorsabban regenerálódsz edzés után, a hideg zuhanynak megvan az az előnye is, hogy centiket karcsúsodhatsz általa a vállad és a nyakad környékén. Mikor a testet hideg éri, a zsírsejtek elkezdenek elégni, hogy hőt állítsanak elő, ez pedig fogyáshoz vezet. Ezért már érdemes csökkenteni a víz hőmérsékletét tusolás közben.

6. Ülj le az evéshez.

Sűrűek a napjaink, már fel sem tűnik, ha útközben vagy állva eszünk. Sajnos ennek a szokásnak hosszú távon meglesznek a következményei a kilók gyarapodását tekintve. A táplálkozási szakértők szerint fontos lenne ülve enni, hogy az agyunk felfogja, hogy most táplálkozunk, és így kisebb az esélye, hogy túlesszük magunkat.

7. Alaposan rágd meg az ételt.

200 kalória az 200 kalória akkor is, ha alaposan megrágod az ételt. De a tudósok szerint ez mégsem ennyire egyszerű. Ha úgy megrágod, hogy nem maradnak szilárd darabok, a tested több kalóriát éget el emésztés közben. Továbbá a lassú rágás fokozza a vér áramlását a gyomorba. Így akár havonta 2000-rel több kalóriát is elégethetsz.

8. Egyél csípőset.

Tudományosan bizonyított, hogy a csípős ételek csökkentik az étvágyat és fokozzák az energiafelhasználást, így fogyasztó hatásuk van. Kutatások szerint a chili miatt valószínűleg kevesebb kalóriát fogyasztunk, mint nélküle. Ha az egészségi állapotod engedi, egyél több csípős ételt, hogy ezzel is segítsd a fogyást.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét