Minden szülő vissza tud emlékezni arra az időszakra, amikor a kicsi angyalkája 2 éves lett, és elkezdett hihetetlenül bosszantó módon viselkedni. A szülők ilyenkor gyakran gondolnak arra, hogy jó lenne pszichológust felkeresni. De valóban olyan komoly dologról van szó, amin csak szakember segíthet?
Most utánajártunk a gyerekek zavaró, idegesítő viselkedésének, és jó hírünk van! Megnyugodhatsz, nálatok is minden a legnagyobb rendben!

8. Mindig “nem” a válasza

Egy kedves és csendes gyerek egyszer csak elkezd mindent visszautasítani, amit a szülők mondanak neki. Még akkor is vitatkozik, ha olyan dologról van szó, amit valójában szeret.

Ami történik:

A “nem-korszak” akkor kezdődik, mikor a gyerek felfedezi, hogy képes érvényesíteni a saját akaratát. Ez általában 2,5-3 éves korra tehető. Ekkor értik meg, hogy ők önálló személyiségek, akik nem a szüleik részei, és próbálják kiharcolni a helyüket a családban.

Amit tegyél:

Légy türelmes, és ne próbáld meg elnyomni a gyermeked lázadó énjét. Hagyd, hogy döntéseket hozzon, és hagyd, hogy függetlenebbé váljon. Teljesen rendben van, ha a gyerek dönti el, hogy milyen ruhát vesz fel az oviba. A gyereked ezáltal jobban fog bízni benned, és sokkal magabiztosabb is lesz.

7. Állandóan ugyanazt a kérdést ismételgeti

A gyerek nem csak ismételgeti a szavakat megállás nélkül, de figyeli a reakciódat is. Vajon fel tud bosszantani? Néha az anyukák nem értik, mit akar a gyerek, a gyerek pedig ideges lesz, hogy nem kap választ. Ez a viselkedés még a leghiggadtabb szülőt is kihozza a sodrából.

Ami történik:

Az ismétlés a legjobb módja annak, hogy a gyerek megtanulja, hogy az adott szó mikor és hogyan használatos, hogyan változik a jelentése helyzettől és időtől függően. Ezzel együtt az intonációval és a hangjával is játszik.

Amit tegyél:

Tartsd észben, hogy az ismétlés a beszéd elsajátításának legjobb útja. Erősítsd ebben a gyereket, beszélj hozzá többet! Az ismétléses korszaknak egyszer vége lesz, de a negatív reakcióid a jövőre nézve is kárt okozhatnak.

6. Gyakran felébred éjszaka

A gyereked általában ugyanabban az időben fekszik le és kel fel reggel, de hirtelen ez megváltozik. Egyszer csak kipattan az ágyból éjjel 3-kor, sőt akár sírni is kezd. Minél gyakrabban történik meg, annál nehezebb kezelni ezt a szokást.

Ami történik:

Az alvászavarok általában a napközben a gyereket ért érzelmek és új információk miatt jelentkeznek. Ha a gyerek nem akar aludni, valószínűleg nagyon intenzív érzések érték este. Időnként az új képességek elsajátítása is okozhatja ezt. A pszichológusok szerint a gyerek annyira gyakorolni akarja az új dolgot, amit megtanult, hogy feláldozza az alvással töltött időt is.

Amit tegyél:

Próbáld az összes dolgotokat a nap első felére betervezni. Ha a gyerek nem akar éjjel aludni, ne őrülj bele! Tölts vele több időt, ettől valószínűleg meg fog nyugodni néhány perc alatt, majd visszateheted az ágyba.

4. Nem akar rád figyelni

Reggel el kell vinned a gyereket az oviba, majd be kell érned a munkahelyedre. De a gyereknek egészen más tervei vannak. Szétdobálja a reggelijét, rohangál, kiabál, nem akar fogat mosni. Márpedig a reggel nem a legideálisabb időpont a drámázáshoz, igaz?

Ami történik:

A pszichológusok szerint a gyerekek rosszalkodása nem más, mint felhívás játékra. A kicsik a játék során fedezik fel a világot. A gyerek tele energiával kel fel, és nem hibáztathatod azért, hogy mást akar csinálni, mint amit te szeretnél.

Amit tegyél:

Gondold át a napirendeteket! Lehet, hogy korábban kell felkelned, hogy egy kis időd maradjon a gyerekkel játszani. Ha ez a lehetőség nálad nem jöhet szóba, próbálj megértőbb lenni, és hagyd játszani 15-20 percig.

3. Ok nélkül sír

Ma nem engeded, hogy a gyerek rajzfilmeket nézzen, ezért kiabálni, sírni kezd, te pedig megbünteted a rossz viselkedéséért. De azt nem veszed figyelembe, hogy tegnap 3 órán át engedted rajzfilmeket nézni, hogy ne zavarjon, miközben a saját dolgoddal foglalkoztál.

Ami történik:

A gyerekek mindig emlékeznek a játékszabályokra, és nem értik, hogy a szülők miért változtatják meg őket. Ez pedig frusztrálttá teszi őket.

Amit tegyél:

A tiltásokkal légy következetes. Ne változtasd meg a szabályokat csak azért, mert erősebb vagy és megteheted. Állíts fel mindenkor érvényes szabályokat, és a gyerekkel együtt te is kövesd őket.

3. Hajigálja a dolgokat

A gyereked eldobálja a ceruzákat, játékokat, különböző tárgyakat. A kisbaba a földre hajítja a cumiját, és addig sír, míg vissza nem adod neki.

Ami történik:

A babák hajlamosak az impulzív viselkedésre, nem tudják kontrollálni magukat, mivel az agyuk még nem fejlődött ki teljesen. A dolgok hajigálása pedig nagyon jó gyakorlat, ami fejleszti a motoros képességeket, valamint a szem-kéz koordinációt. Amikor egy gyerek eldob valamit, megtanulja az ok-okozati összefüggést is, hogy amit eldob, az leesik.

Amit tegyél:

Próbáld elmagyarázni neki, hogy milyen tárgyakat szabad és melyeket nem szabad dobálnia. Egy 2 éves gyerek már megérti ezt.

2. Nem akar enni

Mindig jó étvágya volt, de most visszautasítja még a kedvenc ételét is, vagy mindig hagy valamennyit a tányéron.

Ami történik:

A gyermekorvosok számos okot különböztetnek meg, ami a gyerek étvágytalansága mögött állhat, pl. a fáradtság, a fogzás, vagy hogy evés helyett inkább játszani szeretne a gyerek. A vizsgálatok szerint az új termékek is befolyásolhatják a gyerek étkezési szokásait. A babák inkább konzervatívak, az új dolgok megrémítik őket, a helyzetet pedig csak rontja, ha próbálod őket mindenáron rávenni az evésre.

Amit tegyél:

Ne erőltesd a gyereket, hogy egyen, ha egyszer nem akar. 2 évesen már tudja, hogy mikor elég neki az ételből. Az új ételeket fokozatosan mutasd be neki, és hagyd, hogy pozitív érzései kapcsolódjanak hozzá.

1. Folyamatos hisztizés

A gyerek semmiből jött hisztije a szülők legrosszabb rémálma. Eleinte még csak akkor sír, ha akar valamit, de később már teljesen elveszti a kontrollt. A dolog pedig még rosszabb, ha mindez nyilvános helyen történik. Néha lehetetlen lecsillapítani ilyenkor a gyereket.

Ami történik:

A hisztinek általában mély és nehezen kitalálható oka van. Ez lehet a fáradtság, az érzelmi túltöltöttség, az éhség és így tovább. Ilyenkor, ha visszautasítod, hogy megvedd neki a játékot, amit akar, a helyzet tragédiába vált át. Egy felnőtt tudja kezelni az érzelmeit, de a gyerek idegrendszere még nem ennyire jól fejlett.

Amit tegyél:

A beszéd és a gyerek figyelmének elterelése ilyen esetben teljesen hasztalan. Megpróbálhatod még csírájában elfojtani a hisztit, pl. valami izgalmasabb tevékenységet mutatsz neki, vagy hagyhatod, hogy sírjon és magától nyugodjon le. A szakértők szerint ezekben az esetekben nem kell semmiféle engedményt tenned.

BÓNUSZ: Hogyan kezeld a gyerek felfokozott érzelmi állapotát

Amerikai tudósok készítettek egy tanulmányt, mely szerint a hangos olvasásnak nagy hatása van a gyerek érzelmi állapotára. A tanulmányban bebizonyították, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei hangosan felolvasnak, kevésbé lesznek agresszívek. A tudósok magyarázata szerint a folyamat, mikor a gyerek elkezd figyelni a történetre, szorosan kapcsolódik a gyerek érzelmeinek és viselkedésének kontrollálására való képességéhez.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

1 hozzászólás

  1. Kérdezném, a kisfiúnk 3.éves minden érdekességet kb.20 alkalommal akar megismételni: leugrani, labdát dobni, bukfencezni stb.
    Ez nem jelent semmi eltérést?
    Köszönöm, Angéla

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét