Sokan azt hiszik, a bütyök kialakulásáért kizárólag a magas sarkú cipők tehetők felelőssé. Pedig a genetika is szerepet játszhat benne. Persze ha folyton magas sarkú cipőben vagy, azzal csak rontasz a helyzeten, de vannak módszerek, amelyekkel csillapíthatod a fájdalmat. A műtét az utolsó lehetőség legyen, ha már mindent kipróbáltál, és semmi nem vált be.
Szeretnénk némi segítséget adni a bütyök és az összes vele járó kellemetlenség kezeléséhez.

1. Görgess teniszlabdát.

Ez egy nagyon egyszerű gyakorlat, egy teniszlabdát kell görgetned a talpad alatt előre-hátra. 3-5 percig csináld mindkét lábaddal. Ez még akkor is hasznos, ha nincs bütyköd, hiszen ellazítja a lábfejet.

2. Próbáld felvenni a törölközőt a lábujjaiddal.

Dobj egy törölközőt a földre, és kizárólag a lábujjaiddal próbáld meg felemelni. 5-ször ismételd, állva és ülve is végezheted. A lábujjak mozgatásával az egész lábfejet erősíted, és megőrzöd az ujjaid hajlékonyságát.

3. Állj lábujjhegyre.

Állj úgy, hogy a térdeidet kissé behajlítod. Lassan emeld fel a sarkaidat, míg a teljes testsúlyod a lábujjaidra nehezedik. Ez nagyon fájdalmas és kellemetlen lehet, ha a bütyköd már nagyra nőtt, de próbáld fokozatosan végrehajtani. Idővel a lábujjaidban lévő izmok elég erősek lesznek, a bütyök pedig nem fog tovább nőni.

4. Amennyiszer csak lehet, járkálj homokon.

Talán nem vagy olyan szerencsés, hogy homokos tengerpart közelében élj, de amikor csak megteheted, járkálj mezítláb a homokon. Ez nagyon kellemes masszázst ad a lábaidnak. Ellazítja az izmokat, közben pedig erősíti őket. Különösen hasznos azoknak, akiknek a bütyök mellett ízületi problémáik is vannak.

5. Áztasd a lábad meleg vagy jéghideg vízbe.

Egy hosszú, stresszes nap után a lábaid meg fogják hálálni, ha meleg, keserűsós vízbe áztatod őket. Engedj a kádba vagy egy lavórba annyi vizet, hogy a bokádig érjen, és áztasd benne a lábaid 10-15 percig. De választhatod a jeges lábfürdőt is, ebben szintén 10-15 percig hagyd a lábad lefekvés előtt. A gyulladás és a duzzanat csökkenni fog tőle.

6. Használj lábujjkorrigálót.

Sokak tapasztalata az, hogy ezeknek a korrigáló kellékeknek a viselése nagyban csökkenti a fájdalmat. A lábujjkorrigálók megelőzik, hogy az első és a második lábujj összenyomódjon, közben pedig az összes lábujj között csökkentik a nyomást. Éjszaka, alvás közben is viselheted. Talán nem oldja meg örökre a bütyökproblémádat, de a fájdalmat csökkenteni fogja.

7. Masszírozd a lábad olívaolajjal.

Ha naponta egyszer-kétszer ezt megteszed, a lábujjaid hajlékonyak maradnak. A meleg olívaolajos masszázs segíti az ízületek könnyebb mozgását. 15 perc masszírozás után érezni fogod a különbséget a vérkeringésedben is.

8. Éjszakára borogasd kurkumával.

Sok fájdalom- és gyulladáscsökkentő krém összetevője a kapszaicin. Ez a kurkumában is megtalálható, ezért érdemes vele bekenni a bütyköt. Kurkumát és vizet keverj össze, hogy sűrű, krémes állagot kapj, majd kend a fájó részre. Egész éjjel hagyd fenn, hogy legyen ideje kifejteni a hatását.

BÓNUSZ: Mire figyelj cipővásárláskor.

Ha bütyköd van, új cipőt venni nem nagy öröm. Néhány fontos szempontot figyelembe kell venned:

  • A magas sarkú cipő legyen az utolsó, ami eszedbe jut, mivel ez csak még több kárt okoz a lábadnak. Összenyomja a lábujjakat, és növeli a fájdalmat.
  • Válassz széles orrú cipőt, hogy a bütyöknek jusson elég hely, és ne legyen nyomás alatt. A széles gumi talp ugyancsak előnyös, hiszen megfelelő támasztást biztosíthat.
  • Figyelj a cipő anyagára is. A gumi, a rugalmas bőr és a hálós anyagok a legjobbak a bütykös lábfej számára. A kemény anyagoktól tartózkodj, mert ezek csak még jobban nyomják a bütyköt.
  • Egy lábgyógyász segíteni tud abban, hogy milyen cipőt vegyél, mire figyelj, mikor új cipőt vásárolsz.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét