Vannak, akik – tudatosan vagy tudat alatt – gyakrabban megbántanak másokat. Ez jelenthet egy lekicsinylő gesztust vagy állandó kritikát, ironikus megjegyzéseket, gúnyolódást vagy elutasítást. Ezek mind olyan viselkedési formák, amelyeknek nincs pozitív hatása. Bár megelőzni nem tudjuk, hogy mások így viselkedjenek, hogy hogyan reagálunk, az csak rajtunk múlik.
Adunk néhány tippet, hogyan kerüld el a konfliktust ilyen szituációkban.

1. Ne légy dühös.

Sokan azonnal dühből reagálnak, ha valaki beszól nekik, és ez sokat elárul a személyiségükről. Ez a leggyakoribb reakció, hiszen a bántó szavakat támadásként érzékeljük. Viszont pont ez az, amit nem szabadna. Egyrészt a dühtől sebezhetővé válunk, hiszen kimutatjuk, hogy a másiknak sikerült megbántania minket. Másrészt a düh csak még több konfliktust szül. Ha dühből cselekszel, nem vagy teljesen ura a tetteidnek, ennek pedig rossz vége lehet.

2. Ne menj bele.

Néha az emberek nincsenek igazán tisztában a viselkedésükkel, ezért olyan negatív megjegyzéseket tesznek, amelyek hatására mások pozitív hozzáállása is megváltozik. Lehet, hogy csak a saját félelmeiket és előítéleteiket vetítik ki ránk. Nem szabadna hagyni, hogy ez megtörténjen, de tenni ellene sem könnyű. Ilyen helyzetben az a helyes út, ha egyszerűen elfogadod, hogy az illetőnek ez a saját véleménye egy adott szituációról. De ez a vélemény az övé és nem a tiéd. Ha így gondolkodsz, empátiát fogsz érezni a másik iránt, és nem hagyod, hogy a megjegyzéseivel megbántson.

3. Gondold át a válaszodat.

Hogy hogyan reagálsz, abban az egyik legfontosabb szerepe az időnek van. Mikor úgy érzed, valaki a tetteivel vagy a szavaival megsértett, a legjobb, ha veszel egy mély lélegzetet és hagysz időt magadnak a reagálásra. Így jobban átlátod a helyzetet, és jobb döntést tudsz hozni. Ahelyett, hogy kapásból visszavágnál, a negatív megjegyzésekre higgadtan válaszolj.

4. A bántást elfogadhatod vagy elutasíthatod, de mindig barátságosan tedd.

Vannak kritizáló emberek, akik gúnyneveket aggatnak másokra, csúfolódnak mások testi adottságain vagy személyiségbeli jellemzőin, csak azért, hogy valamiféle reakciót provokáljanak ki és kellemetlen helyzetbe hozzák a másikat. Csakis rajtunk múlik, mennyire vesszük magunkra az ilyesmit és hogyan reagálunk rá. Hogy elkerüld a konfliktust és semlegesítsd ezt a fajta agressziót, a következő 2 lehetőség közül választhatsz:

  • Fogadd el: Higgadtan tudasd az illetővel, hogy amit mond, azzal egyetértesz és semmi problémád vele.
  • Utasítsd el: Nyugodt, de határozott hangnemben tudasd vele, hogy téved, de téged ez nem zavar.

5. Kérj magyarázatot.

Ha a sértés vagy a kellemetlen megjegyzés nem teljesen egyértelmű, akár még bóknak is lehet álcázni. Ettől viszont még nem lesz elfogadható. Ilyenkor kérj magyarázatot, hogy miért mondta azt, amit. A legjobb esetben valóban nem sértésnek szánta, csak rosszul fejezte ki magát, de ha mégis sértés volt, akkor barátilag átbeszélhetitek anélkül, hogy konfliktusba keverednétek.

6. Hagyd figyelmen kívül azt, aki sérteget.

Egy másik hasznos tipp arra az esetre, ha valaki átlépné a határt és tiszteletlen lenne veled: egyszerűen ne vegyél róla tudomást. Ebből az illető valószínűleg rögtön megérti, hogy a megjegyzéseire te nem pazarlod az idődet és az energiádat. Azt is tudatod vele, hogy semmilyen hatással nincs rád. Akár folytathatod is a beszélgetést úgy, hogy a helytelen témákat kihagyod belőle. Ezzel határokat szabsz anélkül, hogy egyetlen szót is szólnál a dologról.

7. Használd a humorérzékedet.

A dühöt viccelődéssel, humorral is le lehet fegyverezni. Ha a megfelelő időben és helyen veted be, a humor segítségével a verbális agressziót komikus helyzetté változtathatod. Ezzel a másik tudomására hozod, hogy nem mész bele a kis játékaiba, a feszültség pedig máris enyhül. De tartsd észben, hogy ez vissza is üthet, ha az illető nem megfelelően értelmezi.

8. Tarts biztonságos távolságot a mérgező emberektől.

Néha belefutunk olyan emberekbe, akik kifejezetten keresik a konfliktusokat. Ne ítéld el őket, hiszen időnként mindenkinél előfordul, hogy nem tudja kontrollálni az érzelmeit, és a bolhából is elefántot csinál. A legjobb azonban, ha távol tartod magadat az ilyen toxikus emberektől. Ne is vedd fel velük a kapcsolatot, vagy ha muszáj találkoznotok, akkor olyan körülmények között kerüljön erre sor, hogy a nagyobb konfliktust el tudd kerülni. Ezek az óvintézkedések segíthetnek, hogy megőrizd a jó lelkiállapotodat.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét