Az olyan egyszerű kellékek, mint az ecet, a befőttes gumi vagy a só nagy segítségedre lehetnek az otthonod tisztán tartásában. Sok időt spórolhatsz magadnak, és némi pénzt is, ha ezeket használod takarításkor.
Ezek a tippek pofonegyszerűek, hiszen minden szükséges eszköz eddig is volt otthon, de mostantól a maximumot hozhatod ki belőlük.

1. A pára csökkentéséhez használj nagy szemű sót.

Az ideális páratartalom a lakásban 30-60%. Ez az egészség és a komfortérzet szempontjából is lényeges. A 80% feletti páratartalom már kedvez a baktériumok és a gombák szaporodásának. A spórák pedig szétszóródnak a lakás levegőjében, károsak a légzőrendszer számára, főleg azoknál, akik allergiásak vagy tüdőbetegségben szenvednek.

A nagy szemű só magába szívja a levegőben lévő nedvességet. Egy kis tálnak az aljára fúrj néhány lyukat, és öntsd bele a sót. Az összegyűlt pára majd a lyukakon keresztül távozik víz formájában, ezért tégy alá egy kis tálcát. Fontos, hogy a tálban lévő só ne érjen hozzá az alatta összegyűlt vízhez.

2. Penész eltávolításához vess be szódabikarbónát.

A nedves és rosszul szellőző helyeken a penész hamar megjelenik. Ez általában a fürdőszobában, az ablak körül és az alagsorban, pincében fordul elő. Az eltávolításához keverj össze 1 bögre szódabikarbónát vízzel, majd töltsd egy szórófejes flakonba. Fújd rá a penészre, és hagyd hatni 5 percig. Egy ronggyal vagy kefével dörzsöld át, aztán hagyd teljesen megszáradni. Ismételd, ahányszor szükséges.

3. A foltos porcelán mosdót takarítsd fogkrémmel.

Ez a tipp nagyon jól jön, ha éppen nincs otthon tisztítószered. Használj hozzá hagyományos (nem gél állagú) fogkrémet, és a mosdó újra ragyogni fog. Nedves ruhával töröld tisztára.

Mivel a fogkrémnek csiszoló tulajdonsága van, amivel a fogról is eltávolítja a lerakódásokat, a takarítás során szintén csodákra képes.

4. Tisztítsd ki a WC-t a perem alatt, hogy hatékonyabb legyen az öblítés.

Idővel a WC egyre gyengébben öblít. Ennek oka lehet az, hogy a pereme alatt túl sok a lerakódás. Egy kis tükör segítségével nézd meg, hogy milyen állapotban vannak a lyukak, majd egy dróttal bökdösd meg őket, hogy a vízkő és a lerakódások ne okozzanak eltömődést.

5. Használj befőttes gumit, hogy a mennyezeti ventilátor ne zörögjön.

Ha a sok használattól meglazulnak a csavarok, és emiatt a ventilátor zörög, inog, egy gumival megoldhatod a helyzetet. Húzd a gumit a villanykörtét takaró rész nyakához, ahol a csavarok vannak. Ezzel meg is előzheted a csavarok kilazulását, és megszabadulhatsz a bosszantó zajtól.

6. Gyufa meggyújtásával fedd el a szagokat a WC-ben.

Miután használtad a WC-t, gyújts meg egy gyufát, hogy semlegesítsd a szagokat. Ez nagy segítség, ha a WC-nek nincs ablaka. A gyufa égésével kén-dioxid keletkezik, ami erősebb a felszabaduló metil-merkaptán szagánál. A kén-dioxid kellemesebb is és elfedi a szagokat.

7. Ecettel szabadulj meg a csapot eltömítő vízkőtől.

Ha a csapból kisebb sugárban folyik a víz vagy elkezd spriccelni, valószínűleg a vízkő áll a háttérben. A perlátor, ami a csap végén található, idővel eltömődik. A tisztításához szereld le és áztasd ecetbe, majd fogkefével alaposan dörzsöld át.

8. Fúrj lyukat a szemetesre, hogy könnyebb legyen cserélni benne a szemeteszsákot.

Ha fúrsz egy lyukat a konyhai szemetes oldalára, megelőzheted a vákuum képződését a szemeteszsák kivételénél. Nincs szükség nagy lyukra, csak akkorára, hogy a levegő át tudjon haladni rajta.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét