Talán meglep, de a királyi család tagjai sosem utaznak fekete ruha nélkül, és a nők sosem viselnek nyitott orrú cipőt. Kiderült, hogy rengeteg szabály van, amit a brit királyi család tagjainak a megjelenésüket illetően követniük kell.
Összegyűjtöttünk 9 olyan dolgot, amit nem tehetnek meg.

1. Tilos a farmer.

A királyi család tagjai csak akkor viselhetnek farmert, ha nem hivatalos eseményen vesznek részt. Például Meghan egy lovaspóló mérkőzésre ment egyszer farmerban. Kutyasétáltatáshoz és egyéb olyan tevékenységekhez is felvehetik, ahol nem hivatalosan vesznek részt.

2. A fiúknak mindig sortban kell lenniük.

Amíg nem elég idősek, a királyi családban a kisfiúknak csakis sortot szabad viselniük. 8 éves korukig érvényes ez a szabály, azután már viselhetnek hosszúnadrágot. Ennek köze lehet ahhoz a tényhez is, hogy a királyi család számára a hosszúnadrág középosztálybeli viseletnek számít.

3. Mindig kell magukkal vinniük fekete ruhát.

Akárhova utaznak, mindig kell hogy legyen náluk fekete ruha. Ennek elég szomorú oka van. Arra kell ugyanis felkészülniük, hogy miközben úton vannak, haláleset történhet a családban. 1952-ben II. Erzsébet Kenyában volt, mikor megtudta, hogy édesapja meghalt. Mikor visszaért Londonba, a repülőn kellett várakoznia, míg hoztak neki megfelelő gyászruhát. Megfelelő öltözék nélkül nem szállhatott le a gépről.

4. Nem megengedett a nyitott orrú cipő.

A nyitott orrú cipők túlságosan közönségesek számukra. Mikor a családot képviselik, csakis zárt cipőben lehetnek.

5. A hajuknak természetes színűnek kell maradnia.

A hajuknak a lehető legtermészetesebbnek kell lennie. Nem volna jó ötlet, ha közülük valaki rikító színűre festené a haját, ez egyszerűen nem opció. A hajnak ezenkívül mindig ápoltnak kell lennie.

6. A nők nem vehetik le a kabátjukat.

Jól nevelt nőhöz nem illőnek tartják a kabát levételét. Ezért nem láttad még soha, hogy Kate Middleton ezt tette volna. Ha melege van és szeretne valamit levenni, akkor azt a kameráktól távol teheti csak meg.

7. Kötelező a kesztyű.

A királynő kezén szinte mindig láthatod a kesztyűt, mikor megjelenik valahol. Ez egy régi hagyomány, ami az idők során elhalványult. Korábban egy nőn mindig volt kesztyű, a királynő pedig a mai napig őrzi ezt a tradíciót. Ez a kiegészítő megvédi a kórokozóktól és nem mellesleg stílusos is.

8. A királynőnek élénk színű ruhákat kell viselni.

Azért kell így tennie, hogy kiemelkedjen a tömegből. Így nem keverik össze mással, és ha valaki megpillantja, biztos lehet benne, hogy a királynőt látta.

9. Nem mindenki viselhet tiarát.

A királyi családban nem minden nő viselhet tiarát. Néha a királynő kölcsönadja a sajátjait, ahogyan tette ezt Meghan Markle esküvőjén is. De ez nem jelenti azt, hogy Meghan akkor viselhet tiarát, amikor kedve van hozzá. A tiarákat azoknak a nőknek tartják fenn, akik házasok vagy hercegnőnek születtek. Házasság után fehér nyakkendős eseményeken viselhetik.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét