Néhányan csak akkor lépnek be a hálószobájukba, amikor ideje aludni, mások pedig a napi elfoglaltságaik nagy részét itt végzik el, például az ágy mellett lévő futópadon futnak vagy az ágyon ülve esznek. Elképzelhető, hogy kellemesen érzik magukat itt, de bizonyos tárgyaknak az ebben a szobában való tartása olyan módokon lehet káros, amit nem is gondoltak volna.
Szeretnénk mutatni 9 dolgot, amit nem kellene a hálószobában tartani.

1. Cipő

A higiénia a fő oka annak, hogy az emberek leveszik a cipőjüket, mielőtt belépnek az otthonukba. A cipőkön rengeteg baktérium és kosz megtalálható, és ezek rákerülhetnek a gyönyörű szőnyegedre, és beszennyezhetik. Sok ember azonban nem tart cipősszekrényt a házon kívül, ezért a cipőiket a bejárat közelében hagyják. A legjobb, amit tehetsz, hogy kinn leveszed a cipődet, és kézben elviszed addig, ahol tárolod őket.

Mindenáron kerüld azt, hogy a cipőd az ágyad közelében legyen. Ez egy olyan hely, aminek szennyeződésmentesnek és teljesen szagmentesnek kell lennie. Ha nem tudod megszokni, hogy levedd a cipődet a házban, legalább a hálószoba tekintetében tartsd be ezt a szabályt.

2. Ébresztőóra vagy telefon

Az ébresztőórával kapcsolatos szorongásról akkor beszélünk, ha az ember nem bízik abban, hogy az ébresztőórája megfelelően működik. Azt is magában foglalja, ha az ember attól fél, hogy azelőtt felébreszti az órája, hogy eleget aludt volna. Ez a szorongás abból a tényből fakad, hogy sokan ránéznek az órájukra, mikor felébrednek az éjszaka közepén, és arra gondolnak, hogy milyen kevés idejük maradt az alvásra. Ez orvosolható azzal, hogy áthelyezed az órát egy másik helyiségbe, ami még mindig elég közel van ahhoz, hogy halld a csörgést.

Vagy akár meg is szabadulhatsz az órától, hogy biztos lehess benne, hogy teljesen kipihened magad minden éjjel. Így létrehozhatsz egy olyan alvási rutint, amelyben az agyad magától ébred fel.

A telefonodat is távol kell tartanod ugyanebből az okból kifolyólag. Biztosan nem akarod állandóan nézegetni az időt, az üzeneteket és az értesítéseket, amik felbukkannak a képernyőn.

3. Családi fényképek

Mindannyian szoktunk családi fotókat kitenni a házban, de a hálószoba ebből a szempontból egy nagy “nem” a fengsuj szerint. Ez azért van, mert ha rájuk nézel este, az szorongást és nemkívánatos stresszt idézhet elő. Elkezdhetsz gondolkodni a velük kapcsolatos felelősségedről és kötelességeidről, és aggódsz, hogy valamin éppen akkor mennek keresztül.

Az elhunyt hozzátartozók fényképei szomorú és negatív légkört teremthetnek, ami ébren tart egész éjjel. Másképp fogalmazva a hálószobának olyan helyiségnek kell lennie, amit csak magadnak és a párodnak szentelsz, senki másnak.

4. Edzéshez használt eszközök

Az edzéshez használt eszközök sok helyet foglalnak, és ha nincs tágas házad, a tárolásuk trükkös lehet. Azonban nem szabadna, hogy a hálószoba jelentse a megoldást. Nemcsak azért, mert ezek a tárgyak rendetlenséget okoznak, hanem azért is, mert nem a leghigiénikusabb dolog az ágy mellett tartani őket.

Ráadásul bűntudatot is kelthetnek, ha nemrég kihagytad az edzést. Ez pedig ébren tarthat, megfoszthat az értékes alvástól.

5. Dolgozóasztal

A munka és a pihenésre szánt idő elhatárolása meghatározó, ha otthonról dolgozol. Ez azért van, mert az agyadat könnyen eltéríthetik a kötelezettségek, amikor csak szeretnél egy kicsit ledőlni. Az a legegyszerűbb megoldás, ha kiteszed a dolgozóasztalt a hálószobából. De elképzelhető, hogy erre nincs lehetőség, ha például valaki egy kisebb lakásban él vagy a többi helyiséget más célra használja a család.

Ha ez a helyzet veled is, mindenképpen el kell kerülnöd azt, hogy az ágyon ülve dolgozz. Nemcsak azért, mert ez rossz a testtartásodnak, hanem azért is, mert könnyen elterelődhet a figyelmed, és nagy a kísértés, hogy hamarabb abbahagyd a munkát. Elhelyezheted úgy az asztalt, hogy ne lásd az ágyat, vagy használhatsz például függönyt elválasztónak.

6. El nem olvasott könyvek

Vannak, akik a könyveket szinte családtagként kezelik. Közülük néhányan egyenesen a könyvfelhalmozás megszállottjai, olyan mennyiségű könyvet gyűjtenek össze, amennyit lehetetlen elolvasni. Ha ez a helyzet, a kollekció rendetlenséget okozhat, és rengeteg helyet foglalhat el a házban, beleértve a hálószobát is.

A megoldás a problémára az, hogy az olvasatlan könyveket szépen fel kell rendelni egy könyvespolcra vagy szekrényre. Csak azt az egyet tartsd az ágyad mellett, amit éppen olvasol. Így nem leszel stresszes azok miatt a könyvek miatt, amiket még mindig nem olvastál el, valamint nagyobb helyed lesz. Arról a tényről se feledkezzünk meg, hogy a rendetlenség miatt felgyülemlik a por, így gyakrabban kell takarítani.

7. Fűtőberendezés

Ha bekapcsolva hagyod a fűtőberendezést egész estére, az száraz bőrt és irritációt okozhat, ebből adódóan pedig viszketést. A szívbetegséggel és az asztmával élőknek nagyon óvatosnak kell lenniük, mivel ezek megemelik a szén-monoxid szintjét a levegőben. Ez különösen igaz a gázzal működő fűtőberendezések esetén, mivel azok akár fulladást (asphyxiát) is okozhatnak. A biztonságos megoldás az, ha kikapcsolod a fűtést mikor aludni mész vagy elhagyod a szobát.

Még ha a szobában is vagy, mikor be van kapcsolva a fűtőberendezés, bizonyosodj meg róla, hogy semmi gyúlékony nincs a közelében. Ne helyezd szőnyegre, válassz inkább kemény felületet. Ha szédülést tapasztalsz vagy fájni kezd a fejed, az jele lehet annak, hogy a szén-monoxid szintje veszélyesen megemelkedett.

8. Nassolnivaló

Ha nassolnivalót tartasz a hálószobában, elképzelhető, hogy gyakrabban fogsz itt enni, mint a konyhában. Ez a szokás nagyon egészségtelen, mert a morzsa, ami lepotyog, hívogatja a baktériumokat. Ezenkívül valószínűleg túl sokat fogsz enni az ágyon fekve, sorozatnézés közben. Az agyad annyira el van foglalva a kellemes környezettel, hogy nem jelez, mikor már elég ételt juttattál a gyomrodba.

Az ágyban evés az alvásodat is tönkreteheti. Az agyad megtanulja, hogy az ágy egy olyan hely, ahol eszel és sorozatot nézel. Tehát amikor ideje aludni, még mindig teljes erőbedobással dolgozik, és nem érti, hogy ideje legkapcsolni a motorokat.

9. Útlevél és egyéb irat

Egy széf beszerzése extrém intézkedésnek tűnhet néhányaknak, de okos ötlet lehet. Ha a betörők bejutnak a házba, valószínűleg pénzt és ékszereket fognak keresni a szobádban, de felmarkolhatják az irataidat is, aztán pedig eladják őket online. Az olyan papírok, mint az útlevél, a születési anyakönyvi kivonat és a biztosítás extra védelmet érdemelnek.

Vízálló, tűzálló és kóddal működő eszközt vegyél, ne olyat, ami kulccsal nyílik. Választhatsz könnyen elérhető helyet is a széfnek. Biztos nem akarsz mindig a pincébe vagy a padlásra futkozni, amikor szükséged van az útleveledre.

A fentiek közül te melyiket tartod a hálóban? Voltak már problémáid az alvással, mert az éjjeliszekrényen tartottad az ébresztőórádat, vagy mert az ágytól nem messze volt az dolgozóasztalod?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét