Egyre nő azoknak a párkapcsolatoknak a száma, ahol nagy a korkülönbség a két fél között. A sztárok világában is sok ilyenre van példa. Richard Gere és Alejandra Silva között 34 év van, Lionel Richie és Lisa Parigi között pedig 40. Ezek a sztárpárok is bizonyítják, hogy a szerelem nem nézi az életkort, és a korkülönbség még a kritikák ellenére sem lehet akadálya annak, hogy valakivel boldogok legyünk.

1. Bruce Willis és Emma Heming-Willis: 24 év

2007-ben történt megismerkedésükre Emma szívesen emlékszik vissza: “Amikor először találkoztunk, meglepett, hogy mennyire elbűvölő és vicces, na meg rendkívül jóképű” – mondta évekkel később. 2009-ben házasodtak össze, azóta 2 lányuk született.

Emma Heming-Willis az egyik legfőbb támasza Bruce-nak a betegségében, mióta visszavonult a filmezéstől. Legnagyobb rajongójaként jóban-rosszban mellette áll. A pár nemrég ünnepelte 14. házassági évfordulóját, és úgy döntöttek, szűk körű ceremónia keretében megújítják esküjüket szeretteik körében.

2. Kris Jenner és Corey Gamble: 25 év

Bár nem tervezik, hogy a közeljövőben összeházasodnak, Kris Jenner és Corey Gamble szerelme erősebb, mint valaha. 2014-ben ismerkedtek meg, a kémia pedig a kezdetektől működött köztük. Jenner elragadtatva beszélt párjáról: “Szerintem Corey szuper. Elképesztő srác. Nagyon támogató, és sok különböző dologgal foglalkozik.”

Corey Gamble zökkenőmentesen vette át a nevelőapa szerepét, Kyle Jenner pedig nagyon örül neki. A legfiatalabb Jenner csakis kedvesen tud nyilatkozni a tehetségkutató menedzserről: “Szeretem Corey-t. Szerintem lenyűgöző ember, és nagyon jól bánik anyámmal. Segített eligazodnom az életben, nagyon nagyra értékelem a tanácsait. Mindig is nagyon-nagyon jó srác volt.”

3. Madonna és Josh Popper: 35 év

Madonna szíve újra lángra kapott, és ezt nem is titkolja. A popikon megerősítette, hogy párja a 29 éves bokszoló és edzőterem-tulajdonos Josh Popper. A pletykák akkor kaptak szárnyra, mikor Popper megosztott egy fotót az egyik meccséről, ahol Madonna áll mellette. A 35 év korkülönbség ellenére úgy tűnik, fülig szerelmesek egymásba, ez látszik az Instagram-posztjaikból is.

4. Lionel Richie és Lisa Parigi: 40 év

Közel egy évtizede alkotnak egy párt, egy közös barátjuk által szervezett társasági eseményen ismerkedtek meg. A köztük lévő 40 év korkülönbség ellenére ennyi év múltán is elkötelezettek egymás mellett.

Lisa Parigi nem csak Lionel Richie, de családja szívét is elnyerte. Nagyon jó kapcsolatot ápol párja gyermekeivel, főleg lányával, Sofiával. Parigi Sofia születésnapján is kifejezte iránta tiszteletét, és részt vett a lánybúcsúján is. Egyértelmű, hogy a Richie család befogadta és szereti őt.

5. Dennis Quaid és Laura Savoie: 39 év

Dennis Quaid és felesége, Laura Savoie 2019-ben, egy szűk körű ceremónia keretében házasodtak össze. A 39 év korkülönbség ellenére Dennis megvédte kapcsolatukat: “Nem a korkülönbséget nézem vagy azt, hogy egy nálam sokkal fiatalabbat találjak. Nem irányíthatod, hogy kibe szeretsz bele.”

“Harmincvalahány év van köztünk, de észre sem vesszük – mondta a színész. – Nagyon jó a kapcsolatunk, és tudod, a szerelem utat talál magának bárhol.”

6. Jon Hamm és Anna Osceola: 17 év

2015-ben a Mad Men – Reklámőrültek forgatásán ismerték meg egymást. 2017-ben rövid ideig kapcsolatban voltak egymással, de szerelmüket csak 2020-ban erősítették meg a nyilvánosság előtt. Közel 3 évnyi randevúzást követően Hamm megkérte Osceola kezét, ami új fejezetet nyitott a kapcsolatukban.

2022-ben Hamm őszintén beszélt kapcsolatukról egy interjúban. Elárulta, hogy nagyon “kényelmesen” érzi magát Osceola mellett, és hogy a kapcsolatuk azt az érzést kelti benne, hogy gondoskodhat valakiről, akitől gondoskodást kap viszonzásul.

7. Richard Gere és Alejandra Silva: 34 év

2018 áprilisában házasodtak össze, és 2014 óta alkotnak egy párt. A jelentős korkülönbség ellenére – Silva 39, Gere pedig 73 éves – elkötelezték magukat egymás és a házasságuk iránt.

Richard Gere és Alejandra Silva kapcsolata közel egy évtizede tart. Mikor elkezdtek randizni, a korkülönbségük nagy figyelmet váltott ki: “Nem tagadom a korkülönbséget és hogy mit jelent egy hollywoodi sztárral lenni, de olyan erős karmikus energia van köztünk, hogy ezek a problémák eltűnnek mellette” – mondta Silva.

8. Simon Cowell és Lauren Silverman: 18 év

Simon Cowell és Lauren Silverman kapcsolata fordulópont volt a férfi számára, mivel korábban mind a házassággal, mind a szülőséggel kapcsolatban voltak kétségei. Ám a Silvermannal való találkozás megváltoztatta a nézeteit, és született egy közös fiuk is.

Eric 2014-es születése óta Cowell gyakran kifejezi, mennyire szeret apa lenni: “Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam a monitoron, le vagyok nyűgözve. Most már nem tudnám elképzelni az életemet nélküle – mesélte Simon a fiáról egy interjú során. – Ő a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem. Imádom.”

9. Jeff Goldblum és Emilie Livingstone: 30 év

A 30 év korkülönbség és minden esélylatolgatás ellenére már 8 éve házasok. A pletykák szerint a Sunset Boulevard egyik edzőtermében ismerték meg egymást.

2018-ban egy interjúban Goldblum így emlékezett vissza erre: “Az Equinoxban voltunk a Sunset Boulevardon, egy edzőteremben. Megláttam őt a zsúfolt terem túloldaláról, megbabonázva odamentem hozzá, és valamiféle beszélgetést kezdeményeztem.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét