Dylan Stone-Miller könnyedén bekerülhetne a világrekordok közé is. 96 gyermek édesapja, és most rengeteg feladata van. Dylan otthagyta az állását, hogy minden idejét gyermekei felkutatásának szentelhesse.

Dylan rendkívüli ember.

Dylan 32 éves georgiai férfi. Spermadonorként legalább 96 gyermek vér szerinti apja, most pedig szeretné felkutatni gyermekeit. Dylannek van egy táblázata a gyerekek nevével és egy speciális donor azonosítóval, ami lehetővé teszi, hogy felvegye velük a kapcsolatot.

A büszke “apa” eddig 25 biológiai gyermekével tudott találkozni. Mindegyikük adományozás útján született, amit Dylan még főiskolás korában kezdett el és több mint 6 éven át folytatott.

Dylan pszichológiát tanult Georgia Állami Egyetemen, és sürgősen pénzre volt szüksége. Egy napon jelentkezett egy spermabankba Augustában donornak.

6 éven keresztül folyamatosan adományozott, adományonként pedig 100 dollárt kapott. Egy interjúban elmondta, hogy közben megengedte a donorbanknak, hogy felfedje kilétét a gyermekek előtt, de csak azután, hogy elmúltak 18 évesek.

Az élete most csupa kaland.

Több mint egy évtizeddel később Dylan vezető szoftver mérnökként dolgozik, és saját fia is van. Különös kalandja 2020-ban kezdődött, mikor az egyik gyermekének szülei üzenetben megkeresték.

Azt írták: “Reméljük, hogy nem érzi zaklatásnak, de Kanadában hálaadás van, és szeretnénk, hogy tudja, mennyire hálás önnek a családunk.”

Azóta Dylan elkezdte felkutatni és felkeresni biológiai gyermekeit. Már 25 gyermekével sikerült találkoznia, és nem tervezi, hogy itt megáll.

Dylan édesanyja, Rebecca Stone szerint nincs válasz arra, hogy fia miért szeretné felkutatni ezeket a gyerekeket, de boldog, hogy láthatja a biológiai unokáit. Őszintén beszélt Dylan első “lányáról”, Harperről, akit fel tudott kutatni, és akinek “apának” kellett volna hívnia őt.

“Ha ezt előttünk mondaná, rögtön szólnánk neki, hogy Dylan nem az apukája, és soha nem is lesz az. Neki nincs apukája. Neki donora van” – mondta Rebecca.

Dylan azonban nem ért egyet az édesanyjával: “Nehéz volt a biológiai lányom szemébe nézni, és elmondani neki, hogy én nem vagyok az apja.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét