A 32 éves Janelle szinte sokkolta az internetezőket, mikor elárulta, hogy szoptatta férjét, Joshuát, mégpedig 3 napon keresztül. És ez még nem minden! A következőkben megismerheted a 4 gyermekes anyuka véleményét a szoptatás fontosságáról.

Janelle a TikTokon idézte fel legutóbbi nyaralásukat, és bevallotta: “a kétségbeesett idők kétségbeesett cselekedeteket követeltek”. Elmondta, hogy férjével 4 napos vakáción voltak Puerto Ricoban, de az útra elfelejtette magával vinni a mellszívóját.

Miután egy napig nem fejte a mellét, pokoli fájdalmat kezdett érezni. A videóban elmondta: “Tudjátok, a házassági esküben az szerepel, hogy jóban-rosszban. Nos, most próbára tettem a férjemet.”

Megkérte Joshuát, hogy segítse ki ebben a helyzetben. Ahogy a videóban mondta: “Szoptattam a férjemet.”

A videó villámgyorsan terjedt, és a legkülönbözőbb reakciók érkeztek rá.

Az egyik kommentelő azt kérdezte: “Miért nem fejted egyszerűen a kezeddel?” Erre Janelle így válaszolt: “Nagyon próbáltam, de valahogy nem akart sikerülni.”

A férjének újból meg kellett kóstolnia az anyatejet.

Egy másik népszerű videójában Janelle vakon kóstoltatta férjét különböző tejekből. Anélkül, hogy tudott volna róla, Joshua kóstolt zab-, mandula-, tehén- és anyatejet.

Amint belekortyolt az anyatejbe, azonnal látszódott a rémület az arcán. “Ez a te anyatejed. Eltaláltam” – mondta.

Sógornője fiát is szoptatta.

Janelle szerint a szoptatás nagyon fontos: “Imádok szoptatni, nagyon jól kialakítja a kötődést anya és baba között.”

Amikor sógornője, Lisa azzal küzdött, hogy nem volt elég teje, Janelle örömmel segítette ki. “Nem volt kérdés. Ez nekem mindig nagyon könnyen ment. Élvezem, és szerintem ebben semmi furcsa nincs.”

Janelle küldetésének tekinti, hogy véget vessen a szoptatással kapcsolatos stigmáknak.

Amikor néhányan azt mondták neki, hogy számukra kényelmetlen lenne, ha másvalaki szoptatná a gyereküket, a 4 gyermekes anya azt válaszolta: “Az talán undorító, mikor a tehén tejét iszod? Fogalmad sincs, hol volt az a tehén.”

Sógornője nagyon hálás neki, hogy kisegítette ebben a helyzetben. Lisa így beszélt ennek kapcsán: “Hagytam, hogy szoptassa a fiamat, hiszen ezzel rajta segített. Tápanyagokat adott neki, nem hagyta, hogy éhes legyen, biztosította az egészségét és a jó közérzetét. Szerencsés vagyok, hogy itt van nekem Janelle.”

Férje, Joshua nagyon büszke felesége nagylelkűségére. “Imádom. Szerintem ez nagyon király.” Hozzátette, szerinte a szoptatás teljesen természetes és lenyűgöző dolog.

Mi a véleményed a sajátodon kívüli gyermekek szoptatásáról?

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

1 hozzászólás

  1. Szerintem, teljesen rendben van, így meg különösen, hogy még közelről ismerik is egymást, meggyőződhet az alapvető higiéniáról is. Felfoghatjuk úgyis, mintha az orvos anyatejet írna elő a babának, de a tejgyűjtőből kellene hordani – ami viszont elég macerás és nem is lehet tudni, hogy milyen -illetve kitől származik. Nekem nagyon kevés tejem volt a gyermekemmel és tejgyűjtőből pótoltuk, de állandóan hasfájással küszködött a fiam és kiütései lettek. Pár hét után önkényesen tápszerre váltottam és minden probléma megszűnt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét