A mai divat által diktált szépségideálok sokszor olyanok, mint egy képzeletbeli kalitka. Azoknak, akik az életüket a divatiparnak akarják szentelni, annyi szabályt kell betartaniuk az életkorukkal, a megjelenésükkel, a viselkedésükkel kapcsolatban, hogy az már igazán nyomasztó lehet. Ezért is jó látni, hogy a sztereotípiákat igenis le lehet rombolni. Vannak olyan modellek, akik igazi kihívást jelentenek a divatvilág számára.
A 71 éves Rosa Saito megmutatta a világnak, hogy az életkor csupán egy szám, de sem a tehetséget, sem a szépséget nem mérheti.

Idősebb korában kezdett modellkedni.

68 évesen az ősz hajú és a művészetekben nagyon tehetséges Rosa Saito új szenvedélyt fedezett fel az életében: a modellkedést. Igazi neve Setsuko Saito, amit azért változtatott meg, hogy az Instagram közönsége számára könnyebben megjegyezhető legyen.

168 cm-es magassága és a modellkedésről való kevés ismerete sem akadályozta meg abban, hogy tündökölni tudjon ezen a pályán. A legfőbb dolog, amire számíthatott, a kalandvágyó természete, aminek köszönhetően még a Sao Paulo-i divathétre is eljutott.

A szépség iránti szeretete már gyermekkorában kialakult.

Rosa Sao Pauloban született. Már gyermekkorában kibontakozott a kreativitása, festett, rajzolt, énekelt és írt. Tudta, hogy a kreativitás az egész életét jellemezni fogja.

“Mindig tudtam, hogy valami kreatív felé fogok menni, valamit ki fogok találni. Mindent, amit csinálok, ez határoz meg” – mondta.

A modellkedés váratlanul érte Rosát, de szerencsés találkozás volt.

Mielőtt Rosából modell vált volna, sok nehézséggel és veszteséggel kellett szembenéznie. 22 évesen az ágyhoz kötött édesanyjáról kellett gondoskodnia. Aztán 3 gyermekes édesanyaként egyszerre kellett betöltenie az anya és az apa szerepet, mivel férjét 2000-ben elvesztette. De megtalálta azt, ami örömmel tudta eltölteni, ez pedig a növények gondozása volt. Így meditált mindennap.

“Fontos keresni és megtalálni önmagad. Én a békés pillanataimat a növényekkel találom meg. Kimegyek a kertbe, és beszélek hozzájuk” – mondta.

Soha nem gondolt arra, hogy modell legyen, de aztán profik keresték meg. Csak miután háromszor is hívták, akkor döntött úgy, hogy tesz egy próbát.

“Kétszer keresett meg a Mega modellügynökség, egyszer pedig egy fotós. Egy éven át hagytam magamban érlelődni az ötletet, elvégre ennek is voltak költségei, csak úgy vakon, nem fogok belemenni. Aztán úgy döntöttem, vállalom ezt a kockázatot.”

Rosa kivirult, és van egy üzenete a követői számára.

Rosa nagyon természetes körülmények közt nevelkedett fel, még egy szem gyógyszert sem adtak neki soha gyermekkorában. “Az egész a teákra épült, és én is ilyen vagyok, hogy ellenzek mindent, ami nem természetes, ami vegyi anyagokat tartalmaz. Mindig aloéval, kókuszolajjal és olívaolajjal ápoltam magam” – mondta.

De a legfontosabb, hogy harmóniában legyen önmagával. “Maga a szépség abban rejlik, hogy törődünk a gondolatainkkal és a lelkünkkel. Az ember széppé, magával ragadóvá, barátságossá tud válni, és ez jóval több annál, mint megfeszülve küzdeni a tökéletes szépségért. Véleményem szerint a tartalom számít.”

Számára a szépségipar elvárásai nyomasztóak, de úgy gondolja, még van remény: “Szerintem lassan változunk. Az emberek tovább élnek, jobban figyelnek magukra, a cégeknek pedig nyitottabbá kell válniuk ebben az értelemben, és észre kell venniük ezeket a potenciális vásárlókat is.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét