Míg a hollywoodi párok egymás után szakítanak és válnak el, addig Tom Hanks és Rita Wilson már több mint 30 éve élnek boldog házasságban. Sok mindenen átmentek már együtt, és ahogy ők mondják, a szerelmük ettől csak még erősebb lett. Tom Hanks egy interjúban beszélt boldogságuk titkairól.

1. Ne házasodj 30 éves korod előtt

Tom Hanks és Rita Wilson az Önkéntesek című film forgatásán találkoztak 1985-ben. A filmben egy szerelmespárt alakítottak. A valóságban is szerelem szövődött köztük, de Tom Hanks akkoriban házas volt 2 gyerekkel, és Ritának is volt vőlegénye. 3 éven át tartó titkos viszony után Tom végül elvált, és eljegyezte Ritát.

Tom Hanks ma már úgy gondolja, az első házasságába belerohant, mert fiatal volt, heves és megállás nélkül dolgozott. Szerinte a házasságnak egy alaposan megfontolt döntésnek kell lennie. “30 éves korod előtt ne házasodj” – tanácsolja a színész.

2. Még a legnehezebb helyzetekben is juss közös nevezőre a pároddal

Tom katolikus, Rita pedig görög ortodox vallású volt. Mivel Tom tudta, hogy feleségének mennyire fontos a vallása, áttért. “Feláldoztam valamit a feleségemért. Ritának görög gyökerei vannak és ortodox hite. Én viszont katolikus voltam, ezért mielőtt összeházasodtunk, áttértem, hogy kifejezzem mély tiszteletemet a családja iránt.”

3. Támogassátok egymást

Az együtt töltött évek alatt a pár sok mindenen keresztülment, de mindig támogatták egymást. 1994-ben, mikor Tom megkapta az első Oscar-díját a Philadelphia című filmért, így köszönte meg feleségének a támogatást: “Csakis azért állhatok most itt, mert a nő, akivel élek, mindennap megmutatja nekem, hogy mi a szeretet.”

2015-ben Ritánál komoly betegséget diagnosztizáltak, megállapították, hogy mellrákja van. Rita azt mondta, leginkább attól félt, hogyan fog férje reagálni, és hogyan fogja ez érinteni a kapcsolatukat. De nem volt miért aggódnia, mert Tom olyannyira támogatta feleségét és gondoskodott róla, hogy a kapcsolatuk csak még erősebbé vált ettől. “Csak annyit tehetek, hogy meghajolok a feleségem lelki ereje előtt.” – mondta a színész.

Szerencsére a betegség egy idő után eltűnt, és Ritának kemoterápiára sem volt szüksége.

4. Kedveskedj apróságokkal a párodnak

Tom és Rita sokat utaznak, a világon szinte már mindenhol jártak. Ezenkívül Rita mindig elkíséri Tomot, ha éppen más városokban forgat. Még ennyi év házasság után is próbálnak apró dolgokkal kedveskedni egymásnak.

“Úgy tekintek a feleségemre, mint a szerelmemre, jóval többnek tartom egy feleségnél, egy barátnőnél vagy anyánál. Nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Sokszor hagyok neki üzeneteket a telefonja mellett vagy a konyhában. Szép napot kívánok neki velük és hasonlók. Az üzeneteket az egyik antik írógéppel írom, amiket gyűjtök, több mint száz van már belőlük. De van az a szokásom is, hogy fényképes beszámolót küldök neki a napomról. Mindent lefotózok magam körül, ha ő nincs velem. Amit ettem, akivel találkoztam, még a forgatásokról is küldök neki fotókat. Azt hiszem, szereti ezt.” – mondta Hanks.

5. Azért szeresd a párodat, amilyen

Tom és Rita megbecsülik azokat a dolgokat, amiket együtt éltek át. Ez csak erősebbé tette a kapcsolatukat. Az amerikai színész gyakran hangoztatja is, hogy milyen nagyra tartja a feleségét: “Mellettem volt, mikor sovány voltam, és szeretett akkor is, mikor meghíztam. Szeretett kopaszon és szeretett hajjal is. Ez a nő szeret engem, tudom. Ezért nagyon szerencsés férfinak mondhatom magam.”

6. A legfontosabb dolog megtalálni a megfelelő embert

Az újságírók gyakran találgatják Tom Hanks hosszú és erős házasságának titkait. Ilyenkor csak nevet és azt szokta mondani: “A boldog házasságom titka, hogy a megfelelő nőt vettem feleségül. Nagy szerencsém van a csodálatos Rita Wilsonnal. Én vagyok a világon a legszerencsésebb férfi.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét