Egy kamaszt nevelni sok kihívással járó feladat, amihez sok szeretet és fegyelmezés kell, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink érett és sikeres felnőttekké váljanak. A következő levél írója egy 2 gyermekes apuka, aki kreatív módot választott fia megfegyelmezésére annak tiszteletlen viselkedése miatt. Utólag azonban nem biztos benne, hogy a módszere nem volt-e túl kemény.

A történet így szól.

Néhány héttel ezelőtt arra értem haza a munkából, hogy a 14 éves fiam kiabál az édesanyjával. Mostanában furcsa dolgai vannak, például nem csinálja meg a háziját, csak ha nyaggatjuk, és későn jár haza. De korábban sosem volt tiszteletlen az anyjával. Most azért kiabált vele, mert nem volt készen a vacsora, ő pedig éhesen jött haza edzésről, és nem volt mit ennie. A feleségem a tűzhelynél állt, főzött, egy kicsit megcsúszott aznap. De ez sem hatalmazza fel a fiamat arra, hogy kiabáljon az édesanyjával.

A fiam kapott egy kis fejmosást, mondtam neki, kérjen bocsánatot az anyukájától, és hogy ha annyira éhes volt, ehetett volna valami rágcsálnivalót, míg elkészül a vacsora. De nem volt hajlandó bocsánatot kérni, ezért tudtam, hogy valahogy meg kell büntetnem.

Következő héten a feleségem üzleti útra ment. A feleségemmel általában megosztjuk a feladatokat, és csak kevés dolgot bízunk a két fiunkra, mivel még elég fiatalok. De úgy döntöttem, amíg a feleségem távol lesz, most másként fog történni a dolog. Elmondtam a tervet a fiamnak: egy hétig ő fogja végezni az anyja összes szokásos feladatát. Ebbe beletartozik a kisöccséről való gondoskodás is, például segíteni neki a háziban, de benne van a főzés és a mosás is. A takarítást, az udvari munkákat és a fiúk iskolába szállítását én megoldom, ahogyan szoktam.

A fiam azt mondta, ez nem igazságos, hiszen neki ott van az iskola is, és ennyi feladat nem fér bele egy napba. Mondtam neki, hogy ezt értem, de az anyja és én is teljes munkaidőben dolgozunk, mégis elvégezzük az összes itthoni feladatot. Ha ő nem értékelte, amit az édesanyja tesz, akkor magának kell megcsinálnia mindezt.

Megmutattam neki a mosást, adtam neki egy szakácskönyvet gyors és egyszerű receptekkel, amiket tudtam, hogy el tud készíteni, és sok sikert kívántam neki.

Bár a legtöbb nap panaszkodott, félig főtt tésztát szolgált fel nekünk, és nem fogta fel, hogy a mosáshoz színek szerint külön kell válogatni a ruhákat, viszonylag jól tette a dolgát. Ekkor már nem nyaggattam, hogy kérjen bocsánatot az anyjától, de mégis megtette, amint a feleségem hazaérkezett.

Szerintem ez a tapasztalat jót tett neki, mivel elkezdte értékelni, hogy nem kell több házimunkát végeznie, és nem volt már udvariatlan az anyjával. Tulajdonképpen elkezdett sokkal többet segíteni.

Mit gondoltok arról, ahogyan a helyzetet kezeltem? Mikor a fiam nagymamája meghallotta, azt mondta, szerinte ez túl kemény büntetés volt, de szerintem jót tett neki.

A végkifejletet tekintve jó lecke volt, és az apa találékony büntetése éppen az volt, amire egy kamasznak szüksége van.

Ha te is egy hasonló helyzetben lévő szülő vagy, a következő néhány tipp is segíthet.

  • A nem megfelelő viselkedés gyakori kamaszkorban, de ez nem azt jelenti, hogy a szülőknek tolerálniuk kell a tiszteletlenséget a gyerekek részéről. Az első dolog, amire szükség van, hogy próbálják megérteni a helyzetet a kamasz szemszögéből. Rendszeresen kommunikáljanak az esetlegesen felmerülő problémákról és a változásokról, melyeken a kamaszok ilyenkor keresztülmennek.
  • Bár a kamaszok a legutolsó esetben sem mutatnák ezt ki, mégis szükségük van a szüleik gondoskodására és a velük töltött időre. Talán még inkább, mint korábban. Minőségi időt együtt tölteni és erősíteni a kötődést egy kamasszal nagyon fontos.
  • A korának megfelelő feladatokat adni nagyon jó módja annak, hogy a kamaszt is bevonjuk a házimunkába. Ez felelősséget tanít neki, és azt, hogy az alapvető feladatokat, melyek a mindennapi élethez szükségesek, hogyan kell elvégezni. Ideális házimunka egy kamasz számára a mosogatás, a mosás, a porszívózás.
  • A kamaszok egy lázadó korszakon is átmennek, de ez nem jelenti, hogy ilyenkor nem kell betartaniuk a szabályokat. Érthetően és világosan állítsd fel a szabályokat, és világosítsd fel őket a szabályok be nem tartásának következményeiről is, ezzel megadhatod a számukra szükséges stabilitást.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

8 hozzászólás

  1. Kedves Apuka ! Szerintem tökéletes munkát végzett! Jó lecke volt a fiának !
    Ezt én is kipróbálom otthon !

    Üdv Heni

  2. Én szerinem ez nem büntetés volt, egy 14 éves gyermeknek természetesnek kell lenni, hogy kiveszi a részét a házi munkákból.

  3. Frappánsan megoldotta kedves apuka a feladatot. De el kell mondani, hogy a fiukban is ott van a jónevelés, mert akár mondhatott volna nem-et is a felkérésre! Elismerésem a családnak!

  4. Már megbocsásson a világ, ez nem “büntetés” volt, főleg nem “túl kemény”, hanem végre világos, egyértelmű gyermeknevelés. Az pedig, hogy nemet is mondhatott volna, csak azt jelzi, hogy mennyire félresikerült már a szülők gondolkodása is!!! Az ember nem mond nemet a szüleinek, hanem tiszteli őket. És mi az, hogy felkérés?! Talán egy celebet kért az apuka ünnepi koncertre, vagy a fiával mosatta el a saját szennyesét?!?! Micsoda felfordult világ ez, döbbenet…

  5. Nagyon helyesen cselekedett az édesapa hiszen csak így tanulják meg becsülni az amit a szülő tesz értük. Soha ne becsüld le más munkáját, vagy ne vedd semmibe amig te nem próbáltad meg ugyan azt elvégezni. Mert csak akkor fogod megérteni,mivel jár ennyi feladatot elvégezni egy család számára. Jól mondják a munka nemesít. Valóban így van.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét