Egy kamaszt nevelni olyan nehéz lehet, hogy sok szülő úgy érzi, beleőrül. Egyik nap a gyermeked még ott van a karjaidban, következő nap pedig már nem akarja, hogy együtt lássák veled. Pontosan ez történt a következő szülővel, aki megelégelte, hogy a fia szégyelli őt, ezért úgy döntött, a közösségi médiához fordul tanácsért.
A poszt így szólt.
A 14 éves fiam 2 évvel ezelőtt elkezdett szégyellni engem és a férjemet. Azt hittük, majd elmúlik, de egyre csak rosszabb lett. Átlagos emberek vagyunk, de azt hihetik, furcsák vagyunk, mivel így bánik velünk. Olyanokat mond, hogy “Ne gyertek el a meccsemre”, “Ne elöl tegyetek ki”, vagy “Majd én előre megyek a plázában, hogy ne lássák, hogy együtt vagyunk.” És még sorolhatnám. Akkor minden jó, mikor veszünk neki valamit vagy megtesszük, amit akar, de utána úgy bánik velünk, mint a szeméttel.
Pár napja 40 percet vezettem, hogy hazahozzam egy iskolai eseményről, és azt mondta, várjam egy háztömbbel odébb. Amikor meglátott, voltak ott más gyerekek is, elvörösödött és megállt. Megvárta, míg a többi gyerek elmegy, gyorsan beszállt az autóba, lejjebb csúszott az ülésen, és azt mondta: “Indulj!” Mondtam neki, hogyan esik nekem ez, de nem érdekli. Elegem lett.
Aznap este szüksége volt egy pólóra, ezért elautóztunk egy üzlethez, és azt mondtam neki: “Bukj le!”, majd lenyomtam a fejét. Utána mondtam neki, hogy azt hittem, egy főiskolai barátom ül az egyik autóban, és nem akartam, hogy együtt lásson minket. Amikor megkérdezte, hogy miért, azt mondtam, zavarba jöttem. Amikor megérkeztünk az üzlethez, kiszálltam az autóból, és gyorsan a bejárathoz siettem. Amikor a fiam próbált velem lépést tartani, mondtam neki, hogy kicsit maradjon le arra az esetre, ha ismerőssel futnék össze az üzletben. Tudta, mit csinálok. Aztán megkérdeztem tőle, milyen érzés, hogy úgy bánnak vele, mintha szégyellnék. Azt felelte: “Nem jó.”
Másnap reggel elmentünk neki buszbérletet venni (mondtam neki, hogy a továbbiakban nem szeretném, ha egy autóban látnának vele, ezért mostantól buszoznia kell). Hangosan kifejeztem, mennyire megbántam, hogy el kellett jönnöm vele, és hogy jobban aggódom amiatt, mit gondol rólam a számomra ismeretlen ügyintéző, minthogy benne milyen érzéseket vált ki a viselkedésem. Aztán megkértem, hogy álljon meg az ajtóban, és ne szólaljon meg. Azt hiszem, megértette a lényeget, de nem vagyok benne biztos.
Meséltem erről a nővéremnek, és nagyon dühös lett. Szerinte meg kellene értenem, hogy a fiam ebben az életszakaszban van, és majd kinövi. Én viszont úgy érzem, hogy közel 2 évet adtam neki, és ez már nem életszakasz, hanem inkább berögzült szokás, és már belefáradtam. Ti mit gondoltok?
Néhány dolog, ami hasznos lehet, ha ilyen problémád van a gyermekeddel.
Köztudott, hogy egy kamasz dühét nagyon nehéz kezelni. De soha ne feledkezz meg arról, hogy ennek többnyire nem te vagy a kiváltó oka. Nem azért érzi magát kínosan, mert te vagy furcsa. A felnőtté válás alatt a gyerekek keresztülmennek a szülőtől való leváláson, sok dologgal szemben egyfajta apátiát éreznek, beleértve a szülőket is. Ez pedig normális.
- Ne vedd magadra! Miközben ez a viselkedés bántó, próbáld emlékeztetni magad arra, hogy a felnőtté válás nehéz időszak, és az ilyen viselkedés is a része. Ez nem rólad szól.
- Kerüld a konfliktust. Gyakran előfordul, hogy miközben arra akarod nevelni, hogy tisztelettel viselkedjen veled, nemkívánatos módon beszél. Ennek ellenére se engedj a kísértésnek, hogy azonnal megpróbáld megdorgálni azért, amit mondott. Ehelyett inkább fejezd be a beszélgetést. Például ha megkérdezed a fiad, hogy miért nem tett rendet a szobájában, ő pedig magas lóról beszél veled, próbálj meg ne erre a válaszra koncentrálni: “A kérdésem az volt, miért nem takarítottad ki a szobádat. Nem használhatod a telefonod, amíg a szobád rendben nem lesz.” Máskülönben a gyerek megpróbál belerángatni a veszekedésbe arról, hogy hogyan beszél veled, és utána sem teszi meg, amit kértél tőle.
- Adj neki figyelmet és törődést a saját feltételei szerint. Időt tölteni egy kamasszal nehéz dolog, és néha minél inkább próbálsz közel kerülni hozzá, annál inkább az ellenkezőjét éred el. De ha adsz nekik egy kis hatalmat, az jó ötlet a velük való kötődés kialakításához. A tizenévesek általában szeretnek irányítani, ezért tudasd, hogy szeretnél vele együtt lenni, és hagyd, hogy ő döntse el, mikor és hol kerüljön sor erre. Ezzel vonzóbbá teheted számára, hogy veled legyen.
- Beszélj más szülőkkel. Az egyik módja, hogy megbirkózz ezzel az életszakasszal, hogy beszélsz más szülőkkel, akik megosztják veled a tapasztalataikat és tanácsaikat. Talán tudnak segíteni, hogy meglásd ennek a helyzetnek a humoros oldalát.
- Emlékezz vissza, te hogyan érezted magad ebben a korban. Ez segít, hogy együttérezz a gyerekeddel és tudatosítsd magadban, hogy az egész nem neked szól. Ebben a korban valószínűleg te is azt gondoltad, hogy a barátaid nagyon menők, a szüleid pedig kínosak.
- Alkalmazkodj a kapcsolatotokban bekövetkezett változásokhoz. Nehéz lehet elfogadni, hogy a kapcsolatod a gyermekeddel megváltozott. Ebben a korban a gyerekek szívesebben töltik az idejüket a barátaikkal. Néha hajlamosak elutasítani a szüleiket, hogy kapcsolatot teremtsenek a saját korosztályukkal. Viszont segítséget továbbra is kérnek, például vidd el valahova, de ne szállj ki az autóból. Ez zavaró lehet, de meg kell értened, hogy ők így fejezik ki azt, hogy: “Szükségem van rád, de ezt nehezen ismerem be, főleg a barátaim előtt, ezért úgy teszek, mintha nem kedvelnélek.” Fogadd el a függetlenedését, és keress módot arra, hogy együtt lehessetek, például javasolj olyan programokat, amiket mindketten szerettek. Csak ne gyakorolj nyomást rá.
Nekem problémás volt a fiam, ennek ellenére soha nem szégyelt engem. Sőt, szólt, hogy több helyre menjünk együtt
..Mai napig is van ilyen, pedig ö 41, ên 63.
Emlékszem az én fiam 12 volt, mikor nem jött rendszeresen enni, ki a konyhába. A netes játék volt az élete a suli után.
Egy ideig nehéz volt, nem hívni enni…de aztán sikerült. Még volt, egy alkalom amikor megkérdezte tőlem, miért nem hívtam?…
Próbálj kiigazodni egy kamaszon!
Szerintem a kamasznál csak arról szól ez, hogy ő szeretne az elsődleges figyelem központba kerülni, viszont ha a szülő ott van, háttérbe szorul és kínos ez számára.
Több figyelmet szeretne de nem azoktól, akik körülveszik őt a közvetlen környezetében. Ez egy folyamat, amihez évek kellenek. Nincs rossz szülő, ez az élet rendje!
Hát én meg ugy gondolom ,hogy visszaemlékezem és de ha a szülő csunya,csoro,molett,rosszul öltözik,kiesik a kapa a szájábol,stb a gyerek igenis szégyeli.Minden gyerek tökeletes szülőt akar,mint ahogy mi szülők is azt akarunk 1 egeszséges szép tökéletes babát ,igen a tinidzser lázad mer tombolnak a hormonok meg sérült is ,minden gyereket pszihologushoz kéne vini és megnézetni a hormonok rendben vanak e ,mer akor is lehetnek dühöngő örültek,ha hormonbajosok vagy lelkileg sérültek.
De különben jol csinálta csak őneki is kikel deriteni valodi okot 1 pszihologusal
Nekem a 10 évesen kezdi ezt.
Nagyon de nagyon rosszúl viselem 😔
Azzal nincs…nem lenne semmi baj ha a barátokkal akarna lenni..velük is akar. De nem a való életben. Csak is a gép telefon elött! Sajnos tudom ebben engednem kellene…de nem igen megy! Sok kis barátja engedve van! Neki kifejezetten nem tesz jót,ha hagyom!
Tanácstalan vagyok.
A környezetnek is lehet benne szerepe… barátok, osztálytársak… tanárok, szülők…. Egy rossz megjegyzés, amire azok már nem is emlékeznek talán, de a gyereknek nagyon betalált…
A gyerek viselkedése érthető, hiszen hormonális és nem szándékos “döntésen” alapul. Mindazonáltal szükséges egy “együttműködési” minimum létrehozása és gyakorlatba iktatása, mivel ettől az átmeneti helyzettől függetlenül nem egy családon kívüli lény a kamasz. Az együttműködési minimum lényege, hogy néhány olyan “mindenek felett álló” értéket kell kinevezni/képezni, amivel szemben sem ő, sem pedig a szülője nem jogosult további személyes érdeket érvényesíteni. Nem sokat és teljesíthetetlent, ugyanakkor ezt következetesen be kell nekünk is tartani és vele is be kell tartatni. Ennek fő feladata, hogy “rendszerben” tartsa a gyereket és legyen egy működési viszonyt meghatározó alapunk arra vonatkozóan, hogy amennyiben ezeket teljesíti, úgy mi is békén hagyjuk a további “hülyeségeinkkel”.
Ez teljesen normális ebben a korban ilyenkor jön az önállóvá válás kezdeti szakasza.
Később meg majd győz a lustaság és akkor már nem lesz ciki ha a szülő megy érte és viszi el kocsival, mikor hajnali 2-kor vége a bulinak akkor örülni fog ha a szülő értemegy és nem kell órákat várni az első buszra és hazabuszozni.
Ahogy anno ismerős is írta, úgy engedték el moziba 13 évesen mikor késő este ért véget a film, hogy a mozi előtt várjon értemegy a fater. Fater meg jött is, pörköltszaftos pólóban és kinyúlt macialsóban, akkor cikinek érezte nagyon később pedig mikor már 17-18 évesként járt bulizni és este a hidegben kellett várni a buszra akkor mindig emlegette, hogy de jó lenen ha itt lenne apa és hazavinne akkor is ha pörköltszaftos kinyúlt pólóban és mamuszban jön, csak vigye haza.
Ebbe az is belefér, hogy pl. egy sarokkal odébb száll ki a kocsiból nem kell az iskoláig vinni, igen teljesen normális, hogy ebben a korban már ciki ha a szülő kiséri a suliig. az is ha nem a szülőkkel akar moziba menni vagy plázázni,
Szerintem a szülőtől teljesen jó ötlet volt ez a “tükröt állítok a fiam elé, hogy lássa, mit okoz nekem”, függetlenül attól, hogy a fiú ettől leáll vagy sem.
Érdekes lenne tudni, hogy mi oka annak, hogy a fiú szégyelli a szüleit. Van valami a szülő viselkedésben, megjelenésben, amit a barátai esetleg leszólnak? Vagy inkább a szülei segítségét szégyelli? Mert a többiek már önállóbbak, nem anya fuvarozza őket, van saját kocsi, bicikli, elektromos roller, azzal járnak? Ha kell egy póló, kapnak pénzt és egyedül elintézik a vásárlást?
Ez a visszavágás nagyon rossz út. Megleckéztetni a gyereket. Egészen biztosan nem tanul belőle; eleve nem valóságos, csak megjátszott az a szégyen, amit te mutatsz, és nagyon valóságos, amit ő. Sértő, ha az ő valóságos érzéseit nem veszed komolyan, kifigurázod, és káros, hogy elvárod, hogy elfojtsa azokat. Ez rontani fogja a kapcsolatotokat. A cikk végén a jótanácsokat fontolja meg mindenki, aki ezt éli át.
Nem is tudom. Nekem nem voltak “kamasz” problémáim. Valahogy megoldották édesanyámék. Egy jó időben, jó helyre adott füles minden bajra gyógyír volt. És mivel Édesanyám nagyon tudta mikor kell ezt a nevelési módot alkalmazni így soha nem merült fel hogy azt mondjam NEM. Ezt a szót amúgy már kicsi koromtól kezdve cenzúrázták és így ajánlatos volt tudni mikor alkalmazom. Tehát nem volt imádkozás meg vitatkozás meg demokrácia…..
Szerintem, amennyiben így viselkedik változtatni kell a módszeren. Ha önnálóságot akar, rendben, bizonyos feltételekkel. Nem kell autval utaztatni az iskolába, elmehet tömegközlekedéssel, már elég idős ahhoz. Nem kell az ügyeiben mindenben segíteni, ahol a “láthatatlanságot” köti ki feltételül. Ha egyedül van nem kell szégyelni a szüleit, és így tovább. Fel fogja fogni, nem gyerek már.
Anyám egyedül nevelt minket hármónkat. Az, hogy valamire azt mondjuk, hogy nem, eszünkbe sem jutott. Pedig nem vert minket. Egy-két jól irányzott pofontól eltekintve.
Az én unokám már 24 éves, nehezen viseljük, hogy a barátokkal beszédes, vidám, de velünk és az anyjával alig beszél, ha hazajön bezárkózik a szobájába, csak enni jön ki.Pedig okot nem adtunk rá hogy ennyire elzárkózzon.Mi a megoldás?
ismerős!!
Nem errol van szo tevedes.3gyereket neveltem fel ketten harmincon feluliek a kisebb most 16eves 2eve mar kezelhetetlen hiaba az okoskodas hogy a tieitekkel nem volt baj .Ez a mostani 16evesek ossze nem hasonlithatok az elozo korosztallyal veluk nekem se volt bajom.Ami most kialakult ez jellemzo szinte mindre telefon a kezukbe nincs rad szukseg kutyaba se nez .Te csak hallgass !Nem bannam ha kihuznal a szobabol!Hasonlok es komplett hulyenek nez ha figyelmeztetem mire figyeljen oda .Ha megkerdem hogy utalsz szegyelsz a valasz a tobbiek is igy beszelnek otthon .En az elozo ket gyerekem szeretettel neveltem de ezek a telefont tobbre becsulik mint minket sikerult a programm !!!Szet szedtek a gyerekeket a csaladtol.A telefont kicsavarni nem lehet a kezebol reggel elalszik nem gond megmagyarazza.Hallom mas szuloktol mar a kisebbek kezebol nem lehet kitepni a telefont ugy huzzak oket ki a szobabol orjongenek.Megkerem segitsen mert izuletes vagyok ugy tesz mintha nem hallana a haverjai is .Megerkeznek koszonni keptelenek.Olyan undorral beszel a gyerek hozzam eskuszom annyira faj mar magamba roskadtam ebbol nincs kiut.Higyjetek el hiaba beszeltek az elozoleg felnevekedo nemzedeknel hogy tettetek ezek eg es fold azokhoz nem lehet hasonlitani.Ugy bannak velunk mint valami gyogyossal .Dolgozni egy se akar a baratait is figyelem mi lesz ezekbol?Arrol semmit nem tudnak mi tortenik a vilagba korulottunk ha probalok mondani valamit mire figyeljen fontos azt mondja hagyj mar a marhasagaiddal.Az esz elmegy feltem mert szeretem de mar olyan banto sokszor gondolkodom lassan nem tudom szeretni tonkre tesz lelkileg padlon vagyok.
Nos az én véleményem egészen más. Egyáltalán nem szabad megengedni hogy idáig fajuljanak a dolgok.. igen is meg kell értenie a gyereknek főleg kamaszként, hogy örüljön annak hogy van szerető apja anyja. Én bizony amikor az enyémek kezdték a kényeskedést elvittem őket a gyermekotthonokba látogatóba a faluvégre ahol se villany se viz és az ismerőseinknek a példájával is elmagyaráztam, hogy semmit nem ér a külcsin ha nincs belbecs. Nem ajnároztam nem pariroztam az akaratuk szerint hanem mint ember az emberrel leültem velük és megbeszéltem a problémát. Nem örültek a nyers valóságnak de megértették. Az én jelmondatom a gyerekek nem hülyék csak tapasztalatlanok. Bevált a módszer mert mind a 6 gyermekem mellettem áll felnőttként és megtanulták időben a valóságot látni és élni nem a rózsaszin felhők között járni és onnan orra bukni. A mai nevelés legnagyobb hibája hogy szebbet jobbat mutatunk nekik mint ami a valóság és amikor eljön a nagybetűs élet ott állnak az önálló életre, harcokra, kudarcokra felkészületlenül, összezavarodva, összetörve.
Valahogy mindenképp észre kell ezt a kamaszt téríteni, az nyilvánvaló.
Jónak tartom a szülő reakcióját. Gondolja csak át a gyerek, mit miért és hogyan tesz! A szülő is ember, érző lény, nemcsak ő. És nem teheti meg, hogy kihasználja a szülőjét, ugyanakkor semmibe veszi.
Nyugodtan abba lehet hagyni a gyerek mindenhová való furikázását is! Utazzon tömegközlekedéssel! Ne higgye azt, hogy a szülője egy szolga, akinek kénye-kedve szerint parancsolgathat.
Hagyjuk már végre abba, hogy állandóan a gyerek érzékeny lelkére vigyázunk, meg ne sértsük valamiképpen!
Varga Ildikó teljes mértékben egyetértek.Az én 18éves fiam nem végezte el az iskolát,de nem is dolgozik.Itthon se segít.Mellette úgy beszél velem mint egy kutyával.Nagyon szomorú,de ez van.Már mindenhogy próbáltam,de semmit sem érek el..olyan mint egy idegen..
Egy gyermek sok esetben nem tudja, a gondolatait irányítani, ezáltal kezelhetetlené vélik. A szülőnek egyik nagy feladata, a megbocsájtás és a szeretet. A szeretet önzetlen és egy idő után gyümölcsöt teremt és beéri ez lesz majd a viszont szeretet. Ki erőszakolni nem szabad.
Ha a gyerek így van, akkor igen szarul lett nevelve. Mert nem a külsőségek határozzák meg az embert, és nem mások véleménye….
Szerintem ez életkori sajátosság. Gondoltál már arra, hogy Te milyen voltál tizenévesen? Miket követtél el? Én is átestem a dolgon, fiam arra járt iskolába, ahol dolgoztam. Megkért, hogy egy másik utcán menjek a buszmegállóba, ne azon, ahol ő a barátaival beszélget. Megtettem. Szó nélkül. Sok ehhez hasonló más dolog is volt, nem kezdtem vitát belőle. Kb 2 év múlva csoda történt. Előállt azzal, hogy nem mennék vele vásárolni? Mégiscsak jobban látom, hogy áll rajta a ruha. Nem mutattam jelét, hogy majd kiugrok a bőrömből örömömben, természetesen fogadtam a kérést, és elmentem vele. Ettől kezdve nem volt gond, ha bárhol együtt látnak minket. Az önállósodás egy természetes folyamat. A baj az, hogy a felnőttek nagy része elfelejti, hogy anno ő miket művelt. Soha ne feledd el, és ne kérj számon olyat, amit te is elkövettél, csak akkor nem vetted észre. Jó pár éve volt már ez, azóta is őszinte és nagyon jó a kapcsolatunk.
Az én fiamnál is 2 éve kezdődött…de sajnos én rosszul viselem😔Nem tudom mit csináljak már…A jegyein úgy le rontot bukásra áll..egyáltalán nem fogad szót amit kérek tőle abbol semmi nem valosul meg…A barát a játék a minden….Velem szinte nem is foglalkozik😓Tanácstalan vagyok és feltettem a kérdést hol rontottam el?!
24 éves? Lássuk….nem adni neki enni és lecserélni a zárat! Nehogy mára nyúl vigye a vadászpuskát! Felnőtt ember, vállalja a felelősséget a tetteiért. Ha nem tetszik az otthoni módi, szabad eleget keresni az önálló élet fenntartásához! Akkor nyugodtan lehet duzzogni és nem beszélni az egy háztartásban élőkkel!