Arya Permana, az indonéz kamasz egykor 192 kg-ot nyomott. Annyira kövér volt, hogy egy különleges kialakítású medencében, az udvaron kellett tisztálkodnia. A világ legkövérebb gyerekének nevezték, de bebizonyította, hogy a kemény munka mindig kifizetődik. Az ő történetét ismerheted meg.

A fiú, aki a “világ legkövérebb gyereke” volt.

Arya Permana 15 éves és naponta 5-ször szokott enni, többek közt rizst, halat, húst, zöldséglevest és hagyományos szójapogácsát. Ez két felnőtt számára is elég volna. Arya már iskolába sem tudott járni, mivel gyaloglás közben gyorsan kifogyott a szuszból. Szülei ruhát sem találtak számára, ezért hosszú időn át csak szarongban járt.

Egyszer csak úgy döntött, itt az ideje a változtatásnak.

Arya Permana teljesen átváltoztatta korábban 192 kg-os testét. Az indonéz fiú 83 kg-tól szabadult meg, és másokat is motivál az egészséges életmódra. Ade Rai, a személyi edzője segít neki úgy az edzésben, mint a kiegyensúlyozott étrend összeállításában.

Arya a remény szimbólumává vált.

Ade szerint Arya 85 kg volt, mielőtt az étvágya elkezdett drasztikusan nőni. Most úgy vékonyodik, hogy közben a lelkesedése nem hagy alább, ez pedig igen ritka a felnőtteknél. A remény szimbólumává vált, és sokszor mondják is, hogy “Ha még Arya is le tud fogyni, akkor én miért ne tudnék?” Arya a szigorú edzéstervet orvos által felügyelt étrenddel és rendszeres orvosi ellenőrzéssel kombinálja. Ade Somantri, Arya édesapja szerint fia fogyása az orvosi ellátásnak, a szigorú edzési rutinnak és a diétának köszönhető.

Arya pár percnél tovább állni sem tudott korábban. Most már focizik, sportol a barátaival, és gyalog jár iskolába, miután átesett egy komoly műtéten, hogy csökkentsék az étvágyát.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét