Közismert tény, hogy a japán nők jóval tovább megőrzik fiatalosságukat, mint a többi nő a világon. Gyakran viccelődnek is azzal, hogy egy japán nő életkorára kizárólag az unokái számából lehet következtetni.
Risa Hirako, az 50-es éveiben járó modell – akinek szintén nem lehetne megsaccolni az életkorát – boldogan osztja meg tippjeit és trükkjeit követőivel.

Nagy feltűnést keltett rajongói körében.

Risa Hirako 1971-ben született, azaz 51 éves. Azonban, akik látják, nem mondanák többnek huszonévesnél. Igazi közösségi médiasztár lett, Instagramon több mint 240 ezren követik. A legtöbben pedig arra kíváncsiak, hogyan ápolja a bőrét, hogy egyetlen apró ránc sincs rajta.

Életmódja kicsit sem nevezhető passzívnak.

Risának pörgős élete van, sok mindent csinál egyszerre. A modellkedés mellett producerként és művészként is tevékenykedik, ezekről blogjában szokott beszámolni a követőinek.

Instagram oldala a bizonyítéka annak, hogy szinte folyton utazik, otthona kényelmét csak nagy ritkán élvezi.

Risa nagyon odafigyel fiatalos kinézetére és stílusára.

Risa számára az apróságok is fontosak, melyekkel még jobban megőrizheti fiatalos kinézetét. Ezek közül az egyik a frizurája. Sok fotót tesz fel arról, hogy éppen a stylistjánál van és új frizurát készítenek neki.

“Hajszín és fazon. Vékony frufrut csináltattam. A hajam színe rózsaszínes bézses barna. Szeretem a vékony, hosszú frufrut” – írta az egyik fotójához. Risa nagy rajongója az élénk színeknek, mint a piros és a rózsaszín, ezért ezeket választja leginkább a manikűrjéhez is.

Az organikus étrend elengedhetetlen számára.

Risa gyakran posztol arról is, hogy egészséges ételeket fogyaszt, hangsúlyozza, hogy az organikus táplálkozás milyen fontos szerepet játszik az életében: “Egy organikus szupermarketben ebédeltem. Ajánlom a kamadóban sült pizzát. Rendeltem egy jeges matcha lattét is zabtejjel és agavé sziruppal. Gyakran veszek organikus alapanyagokat, kozmetikumokat és fürdősókat.”

Bár kiegyensúlyozottan táplálkozik, azért a pizzát és a hamburgert sem veti meg, ahogyan ezt meg is mutatja Instagram posztjaiban. De az ilyen típusú ételeknél is egészségesebb változatokat választ, és sok tengeri herkentyűt eszik.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét