A középiskolás Parker Smith egy életre kelt szőke herceg. Mikor Addi Rust, a lány, akit elhívott a szalagavató bálba, nem tudott magának báli ruhát venni, Parker boldogan készített neki egyet.
Parker Smithnek egyáltalán nem volt tapasztalata a varrásban, mégis elhatározta, hogy ruhát fog varrni a szalagavató bálra a párjának. Azután született meg benne ez az elhatározás, hogy párja, Addi Rust megtalálta ugyan a tökéletes báli ruhát, ám az olyan drága volt, hogy nem vehette meg magának. Aztán viccből azt mondta: “Parker, miért nem készíted el te a báli ruhámat?”
Parker elgondolkodott ezen, és végül elfogadta a kihívást, hogy elkészíti a ruhát a bálra a párjának. Parker hónapokig a varrás művészetének elsajátításán igyekezett, ebben nagyanyja is segítségére volt. A végeredmény pedig egy csodás, kék báli ruha lett, ami lehetővé tette Addinak, hogy kecsesen pördüljön a táncparketten Parker oldalán.
A szalagavató bál után Addi Twitteren dicsérte párját, amiért mindent felülmúlva egy tökéletes ruhát készített neki a nagy alkalomra.
Azt írta: “Hadd szánjak egy percet arra, hogy eldicsekedjek ezzel az emberrel, mert azt hiszem, ez a legmenőbb dolog, amiben valaha is részem volt. Parker készítette a báli ruhámat. Egyenesen a semmiből csinálta az egészet, még mindig nem jutok szóhoz. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ő a legjobb barátom!”
Parker szintén Twitteren osztott meg fotókat a ruháról, amit a bálra varrt a párjának. “Nagy kaland volt, de sikerült elkészítenem az első dolgot, amit varrtam. Egy báli ruhát, éppen időben a bálra” – írta. A Hamupipőkét idézve Addi szőke hercegének és egyúttal Tündérkeresztanyjának is nevezte magát.
Ennek az ötletnek az alapján Parker lett Addi hercege, és viccesen eljátszották azt a pillanatot, mikor cipőt húz a lábára.