Amint a lányod eléri a 8 éves kort, a magabiztosságának ki kell állnia a barátság, a fizikai megjelenés, az iskolai feladatok megváltozásának próbáját is. Míg te felnőttként tudod, hogy ezek mekkora hatással vannak az emberre, a lányodnak mindez teljesen új. Szerencsére azonban könnyedén át tudod segíteni ezen, hogy visszanyerje magabiztosságát és önbizalommal telve lépjen a tinédzser korba.

1. Értsd meg az okokat, hogy miért csökkenhetett az önbizalma.

Egy kutatás szerint 8-14 éves kor között a lányok 30%-ának csökken az önbizalma. Ennek általában az az oka, hogy a szülők túl sokat várnak el tőlük, illetve túlzottan védelmezik őket. Ne akard megvédeni attól, hogy elkövesse a saját hibáit, engedd, hogy elkövesse azokat. Ha hagyod, hogy a felelősség alól kibújjon, azzal is árthatsz.

2. Hagyd, hogy szembenézzen a félelmeivel.

Bár a komfortzóna is elősegítheti a fejlődést, ez nem azt jelenti, hogy ha a lányodnak jól megy az úszás, kihagyhatja az edzéseket. A te feladatod erősíteni őt, hogy átlendüljön a félelmein. Mivel ez minden gyereknél eltérő lehet, a következőket vedd figyelembe:

  • Beszéljétek meg, hogy mik a félelmei. Írjátok fel a lehetséges legrosszabb kimenetelüket. Ezek nem valószínű, hogy meg fognak történni, de így könnyebben megbirkózik a lehetséges következményekkel.
  • Ne feledkezz meg a múltbéli tapasztalatairól sem. Írj egy listát a kockázati tényezőkről, ettől bátrabbnak érzi majd magát.
  • Segíts neki kitalálni egy szót vagy egy mondatot, amit mindig ismételgethet magában, mikor úgy érzi, eluralkodik rajta a félelem.

3. Tanítsd meg neki, hogy a kudarcok után sem kell feladni.

Vitathatatlan, hogy kudarcot át fog élni, ahogyan mindannyian átéltünk már. Ez az a lecke, amit a kockázatvállalás miatt kapunk, főleg fiatal korunkban. Fontos, hogy a lányod is megtanulja, hogyan lendüljön át rajta és legközelebb mit csináljon másként.

  • Miután megtörtént a baj, válts témát. Ne erőltesd, hogy kielemezzétek, mi ment rosszul, és véletlenül se mondd, hogy te majd helyrehozod. Ilyenkor egy kis időre van szüksége, hiszen most csak a félelemre tud összpontosítani. Hagyj neki fél óra vagy akár 3 óra szünetet.
  • Ha készen áll, mondd neki, hogy képzeletben repüljön a magasba és tekintsen le a házatokra, az iskolára vagy a városra. Mesélje el, hogy ebből a perspektívából hogyan látja a helyzetet. Ilyenkor az agy a félelemből átkapcsol egy másik üzemmódba, és engedi a problémát tágabb szemszögből látni.
  • A cél az, hogy lássa, a kudarc miatt nem kell meghátrálni, inkább még erősebben kell előre menni. Együtt könnyebben találtok majd megoldást arra, hogyan kezeljétek a vizsgákat, a barátokat vagy ami éppen a félelmet okozta.

4. Mondd neki, hogy amikor a félelmein rágódik, használja a “lehet” szócskát.

A cél az, hogy a gondolkodását megváltoztasd egy adott szituációval kapcsolatban. Így csináld:

  • Ezzel a módszerrel véget vethetsz az állandó töprengésnek, rágódásnak. Nagy segítség lehet, ha megállás nélkül a problémával foglalkozik és azt mondogatja, hogy úgyis rosszul sikerül az előadása, a társai majd úgyis kinevetik. Ilyenkor úgy érzi, mindenki a legrosszabbat feltételezi róla.
  • Ekkor van itt az idő, hogy megtanítsd neki a “lehet” szócska használatát. Például: “Lehet, hogy a gyerekek nem figyelnek majd.” vagy “Lehet, hogy holnap valaki más fog hibázni.” vagy “Lehet, hogy egy kutya volt az utcán és a többiek azt figyelték.”
  • Nem számít, hogy ezek a mondatok mennyire valószerűek vagy sem, segíteni fognak, hogy abbahagyja a rágódást, és más szemszögből lásson rá a helyzetre.

5. Hagyd meg neki a választás lehetőségét.

Ha nem hagyod a gyerekedet saját döntést hozni, a viselkedése az otthon falain kívül is ilyen lesz. Ennek az lesz az eredménye, hogy rossz döntéseket hoz, melyek még jobban aláássák az önbizalmát.

  • Adj neki lehetőséget, hogy gyakorolja a döntéshozást. Ezt egyszerűen megteheted, ha bevonod a mindennapos választásokba és feladatokba.
  • Hagyd, hogy maga válassza ki, mit szeretne felvenni, milyen feladatokat szeretne elvégezni, hogyan akarja hordani a frizuráját.
  • Ha érzi, hogy bízol a döntéseiben, el fogja hinni, hogy egyedül is képes megcsinálni dolgokat.

6. Az erőfeszítéseiért dicsérd, ne a teljesítményéért.

Koncentrálj az erőfeszítéseire és ne arra, hogy milyen eredményt ért el. Ezzel építheted a magabiztosságát, és segítheted, hogy sokkal jobban viselje a kudarcot. Ne az esze miatt dicsérd, mert ezzel azt éred el, hogy elveszti a motivációját, és kevesebb munkát fog fektetni a feladataiba.

Ha megdicséred és azt mondod neki, hogy szép munkát végzett, de a dolog mégsem működik, közelítsd meg máshonnan a dolgot. Kérdezd meg, hogy azzal, hogy erőfeszítést tett bele, mit tudott elérni. Így ő maga is látni fogja az eredményt és megtanulja, hogy keményebben kell dolgoznia.

7. Mesélj neki a saját kudarcaidról.

Hogy megértesd vele, hogy ezek a módszerek mind hasznosak, meg kell nyílnod a lányod előtt. A szülő példakép a gyerek számára, aki kockázatot vállal és kudarcokat is átél, ezzel is segíthet építeni a gyerek önbizalmát.

  • Fejezd ki az érzéseidet, aggodalmaidat egy olyan dologgal kapcsolatban, aminek éppen a kapujában állsz és eléggé meg vagy rémülve tőle. Még jobb, ha tanácsot is kérsz a lányodtól. Hagyd, hogy ezúttal ő legyen a szakértő, aki ügyesen tudja elemezni a helyzetet.
  • Beszélj a múltban átélt kudarcaidról, és arról, hogy ezek mennyire megrémítettek akkoriban. Mutasd meg neki, hogy nem számít, mennyire rosszul mentek a dolgok, képes voltál felállni és sokkal erősebb lettél utána.
  • Ismerd el, ha nem volt igazad a lányoddal szemben vagy túlzottan akaratos voltál vele. A legrosszabb lehetőség vizionálása és az ezen való töprengés nem egészséges, ilyenkor ki kell mozdítanod magad ebből a helyzetből. Mondd a lányodnak, hogy “Sajnálom, hogy a rögeszmés negativitásommal a legrosszabbat hoztam ki a helyzetből.” Így lehetősége lesz felismerni, hogy vele mikor történt meg ugyanez.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét