Senki sem lehet olyan, mint te és ez a szuperereje mindenkinek megvan. Ha testvérrel együtt nőttél fel, valószínűleg nagyon mások vagytok, még akkor is, ha ugyanabban a környezetben éltetek és nevelkedtetek. Nagyon sok apró tényező van, ami állandóan befolyásol minket, és ezek egyike a születési sorrendünk, legalábbis a tudósok szerint.
Most megtudhatod, milyen tudományos bizonyíték van arra, hogy egy családban sokszor a legkisebb testvér a legszórakoztatóbb.

A születési sorrend a személyiségünket is formálja.

Alfred Adler pszichoterapeuta szerint a születési sorrend és a testvérek is hatással vannak személyiségünk alakulására. Bár a gyerekek ugyanabban a családban és környezetben nőnek fel, a pszichés körülmények mégis mindenki számára mások, mégpedig a születés sorrendje miatt.

A legkisebb a legnagyobb mókamester.

Sok kutató érdeklődését keltette fel ez az elmélet. Egy kutatásban 1782 embert vizsgáltak. Ezeket a 18 éves vagy annál idősebb résztvevőket arra kérték, hasonlítsák össze magukat a testvéreikkel különböző paraméterek szerint, mint például a felelősségtudat, a lazaság, a viccesség stb.

Kiderült, hogy az egyik legnagyobb különbség abban mutatkozott, hogy a résztvevők mennyire érezték magukat viccesnek a testvéreikhez képest. A legfiatalabb testvérek sokkal mókásabbnak tartották magukat a testvéreiknél (46%), de lazábbnak (47%) és könnyedebbnek (42%) is. Ugyanakkor a legidősebb testvérek magukat felelősebbnek (54%), szervezettebbnek (54%) és sikeresebbnek (38%) mondták.

A többi testvérnek is megvannak a maga jellegzetességei.

A kutatók szerint minden gyerek keres egy olyan szerepet a családban, ami aztán később meghatározza a fejlődését. Az elsőszülötteknek megvan az a kiváltságuk, hogy először találhatják meg maguknak a helyüket, és általában a felelősségtudó, következetes, a szülei kedvében járó és a kisebb testvérek iránt felelősséget érző személyiséget vesznek fel.

Az utolsóként született gyerekek viszont folyamatosan próbálnak ellenszegülni az elsőszülött kiemelt szerepével, és alternatív módszereket keresnek az önkifejezésre. Mivel felelősségteljesek és engedelmesek már nem lehetnek, mert ezek a szerepek foglaltak, úgy próbálják megkülönböztetni magukat, hogy jóval érzelmesebbek, kreatívabbak és viccesebbek lesznek.

A középső gyerekeknek sosem volt meg az a kiváltságuk, hogy egyedüli gyerekek legyenek, és annyi figyelmet sem kaptak, mint a legkisebb testvérük. Ezért náluk jellemző a féltékenység. Belőlük többször lesz a család lázadója, de elsajátítanak olyan értékes képességeket, amiknek köszönhetően könnyen kijönnek másokkal, így ők általában társasági emberek.

Az egykék esete megint más. Ezek a gyerekek megkapták a szüleik összes figyelmét, senkivel nem kellett osztozniuk, éppen ezért sokszor elkényeztetettek. Ugyanakkor, idősebb emberekkel voltak körülvéve, ettől pedig nagyon motiváltak és intelligensek, nagyobb eséllyel lesznek belőlük sikeres felnőttek.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét