A nagy tömegeket vonzó rendezvények, mint a koncertek, a maratonok vagy más sportesemények járnak mindig a legtöbb műanyag hulladék keletkezésével. A környezetbarát trendek fényében azonban egyre több cég rukkol elő okos megoldásokkal, hogy úgy biztosítson több száz vagy akár több ezer embernek ételt és italt, hogy közben elkerüli az óriási mennyiségű szemét felhalmozódását. A londoni maratonon egy forradalmi dologgal álltak elő: műanyag palackok és poharak helyett ehető hínárból készült tasakokban osztogatták a vizet.

A sportesemények után a világon mindenütt így néznek ki az utcák

A kutatók szerint a műanyag 60 éves létezése alatt sikerült 8,3 milliárd tonna plasztik tárgyat gyártani, melyeknek nagy része a szemétben végzi. A zenei, a sport- és más olyan rendezvények, melyekre ezrek látogatnak el, a legnagyobb fogyasztói az egyszer használatos műanyag palackoknak, poharaknak, evőeszközöknek, és nem minden esetben gondoskodnak a megfelelő újrahasznosításukról. A fenti fotón azt láthatod, hogyan nézett ki az utca a 2009-es londoni maraton után. Egészen mostanáig ezen a rendezvényen 900.000 műanyag palackot használtak el ahhoz, hogy a résztvevőket és a nézőket ellássák vízzel. De az idők szerencsére változnak.

Idén a londoni maraton szervezői ehető vizestasakokat osztottak a versenyzőknek, kiváltva ezzel 200.000 műanyag palackot

2019-ben a londoni maraton együttműködésre lépett a Skipping Rock Lab Ltd-vel, az ehető, hínárból készült, Ooho névre keresztelt tasakokat gyártó vállalattal. A tasakok 100%-ban környezetbarátok, és még ha nem is esszük meg őket, 4-6 hét alatt teljesen lebomlanak. Az idei versenyen a szervezők 200.000 műanyag palackot tudtak helyettesíteni ezekkel a tasakokkal, de megígérték, hogy azt a 700.000 műanyag palackot, amit még most is szétosztottak a versenyzők között, gondosan összegyűjtik és újrahasznosítják. A londoni maraton előtt a vizestasakot már több sporteseményen is tesztelték.

A tasakot gyártó vállalat szakemberei kivonják a hínárból az ízét, a színét és a szagát is, majd létrehoznak belőle egy vékony, de erős hártyát, amiben italokat, folyadékokat lehet tárolni. A tasakok lehetővé teszik, hogy az italokat közvetlenül felhasználás előtt csomagolják, így a versenyzők egészen friss italokat kaphattak 100%-ban környezetbarát csomagolásban. A tasakot meg is lehet enni, de a természetben is eldobhatjuk, mert hamar feloldódik, és nem károsítja a környezetet.

A futók, a látogatók és azok, akik hallottak már róla vagy próbálták, nem győzik dicsérni az Ooho tasakot. A futók még azt is megjegyezték, hogy verseny közben jóval könnyebb volt a tasakból inni, mint palackot vagy poharat használni. A londoni maraton után több város és ország is megkereste a vállalatot, hogy közreműködjenek a maratonok szervezésében. Sokan a tasak kinézetét is dicsérték, úgy tűnik, egyre többen szeretnék kipróbálni, milyen lehet inni belőle.

A tengeri hínárból készült tasak óriási előrelépést jelent a műanyag helyettesítésében az élet számos területén. Reméljük, hogy egyre több vállalat fogja követni a példát!

Az ehető tasakot tároláshoz és szállításhoz is lehet használni, nemcsak vízhez, de más folyadékokhoz, pl. gyümölcslevekhez, koktélokhoz, de akár szószokhoz is. Mivel a hínár, amiből készítik, naponta akár 1 métert is képes nőni, az egyik legjobb megújuló forrás a bolygón, ami számos más termékhez is kitűnő alapanyagként szolgálhat.

A közeljövőben a Skipping Rock Lab Ltd. tervezi a gyümölcsök és zöldségek csomagolására alkalmas hálók, száraz termékek és porok tárolásához ideális, hővel lezárható fóliák és csavarok, szögek tárolására alkalmas tasakok gyártását is. Bár a műanyagszennyezés problémája hatalmas, az ilyen környezetbarát találmányok reményt adhatnak arra, hogy a következő generációk már egy tisztább bolygón élhetnek.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer és a NJD fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here