A pszichológusok és a gyermekek viselkedését kutató szakemberek segíthetnek különbséget tenni a hálátlan és a mérgező hatásokat elszenvedő gyerekek között. Klinikai pszichológusok magyarázatot adnak rá, hogy a szülők cselekedetei hogyan tudják tönkretenni a gyermekeik életét.
Gyereket nevelni nagyon nehéz, és senkinek nincs joga ahhoz, hogy ítélkezzen a másik szülői módszerei felett. Ugyanakkor van egy finom választóvonal a szülők által elkövetett hibák és a mérgező szülők nem megfelelő magatartása között. Most abban segítünk, hogy tudd beazonosítani és helyesen kezelni a mérgező szituációkat, melyek az egészségre is károsan hatnak.
Megmutatjuk, hogyan érinti a gyerekek pszichéjét, és hogyan kezeld a szülő-gyerek között felmerülő konfliktusokat.

10. “Félj tőlem, de szeress!”

A mérgező szülőknél az érzelmi támadás a szeretet és a figyelem szinonimája. Az ilyen családokban a gyerekek már megtanulták, hogy akár a kulcs zörgéséből vagy a léptekből kikövetkeztessék, szüleik milyen hangulatban vannak éppen. Az ilyen gyerekek állandó félelemben és aggodalomban élnek. Az ilyen típusú szülők többnyire megsértődnek, ha a kedves megnyilvánulásaikat kétkedve fogadják. Azt állítják, megtesznek a gyerekért mindent, az mégis hálátlan.

9. “Foglalkoznod kell a felnőttek problémáival, de jogaid nincsenek.”

A mérgező családokban a szülő megosztja a felelősséget a gyerekkel. Például, a gyerek ilyenkor gyakran azt hiszi, hogy kifejezetten az ő rossz viselkedése miatt iszik az apa, hogy lenyugodjon.

Később a gyerekeket bevonják a felnőttek közötti veszekedésekbe is. A tizenévesek kénytelenek lesznek végighallgatni szülei panaszkodásait, és alkalmazkodni a bonyolult helyzetekhez, egy cipőben járni a szüleikkel, segíteni, toleránsnak lenni, támogatást nyújtani. Sajnos ezekben az esetekben a gyerekeknek nincs joguk ahhoz, hogy kifejezzék saját véleményüket.

8. “Legyél a legjobb, de ne feledd, hogy nem vagy különleges.”

A nárcisztikus szülők elvárják a gyerekeiktől, hogy azok a maximumon teljesítsenek. Ugyanakkor, minden eredményt, amit a gyermek elér, magától értetődőnek vesznek. Megvető megjegyzéseikkel tönkretehetik a gyerek életét, mert abban a hitben fog felnőni, hogy mindig is csalódást okozott a szüleinek.

7. “Nyílj meg nekem, de ne lepődj meg, ha kigúnyollak.”

A mérgező szülők erőltetik, hogy a gyerekeik legyenek velük őszinték, és gyakran hibáztatják őket, ha nem akarják megosztani velük az érzéseiket. Később azonban a korábban hallottakat a gyerekek ellen használják fel. Ez kétféleképpen történhet:

  • A rokonok, a szomszédok és mások is értesülnek arról, amit a gyerek bizalmasan mondott a szülőnek. A szülő pedig ebben semmi rosszat nem lát.
  • A gyerek lehetőséget ad arra, hogy a szülő szidja vagy szarkasztikus kommenteket fűzzön a hallottakhoz.

6. “Rossz vagy, ne is próbálj meg jó lenni.”

Minél kisebb egy gyerek önbizalma, annál könnyebb őt kontrollálni. A mérgező szülők kibeszélik gyermekük hibáit és kudarcait, a legtöbb esetben pedig a külsejére is megjegyzést tesznek, mert ez az egyik legérzékenyebb pont. Ha nincsenek nyilvánvaló “hibák”, akkor kitalálnak néhányat.

Az ilyen szülők a gyermekben alsóbbrendűségi komplexust keltenek, nem akarják azt látni, hogy a gyerek valami új dolgot kipróbál és sikerre is viszi. A mérgező emberek nem akarnak sikeres gyereket, aki kinyilvánítja az akaraterejét.

5. “Fejleszd magad, és felejtsd el a jövőbeli terveidet.”

A szülők azt akarják, hogy a gyerekük sikeres legyen, de az nem érdekli őket, hogy ezt hogyan fogja elérni. Pl. szeretnék, hogy a gyerek sikeres karriert építsen, de csak addig, amíg el nem hagyja a házat.

A nárcisztikus szülőket mindössze két okból érdeklik a gyerek eredményei:

  • Hogy a sikerével mások előtt büszkélkedhessenek.
  • Egy sikeres gyerek a szüleinek is jobb életet tud biztosítani.

Néha a szülők csak arra emlékeztetik a gyerekeket, hogy óriási távolság van köztük és a dédelgetett álmaik között.

4. “Kövesd az utasításaimat, de te vagy a hibás, ha valami nem sikerül.”

Ebben az esetben a szülők úgy kezelik a gyereket, mint egy tárgyat. Kitalálják a saját elképzeléseiket, és azt várják, hogy a gyerek megvalósítsa őket. Nem törődnek annak következményeivel, hogy a gyereket teljes irányítás alá vonják. De ha valami rosszul sül el, az nem az ő hibájuk, hanem a gyereké.

3. “Tűnj el, de ne hagyj egyedül.”

Egészséges családokban a szülők segítik a gyereket, hogy kirepüljön, és elkezdje a saját életét. A mérgező szülők azonban nem akarják, hogy a gyerekük valaha is elmenjen, ugyanakkor folyton emlékeztetik arra, hogy az ő házukban, az ő pénzükből él, az ő ételüket eszi. A gyereknek pedig se véleménye, se ellenvetése nem lehet.

Mit akarnak valójában ezek a szülők? Azt, hogy az engedelmes gyerekük mindig mellettük maradjon.

2. “Fogadd el a segítségünket, de ne használj ki minket.”

Ezek a szülők olyan dolgot kínálnak a gyereknek, amit valójában tudnak nélkülözni, de az elutasítást nem fogadják el. A gyerek elkezd gondolkodni, hogy a szülei valószínűleg csak figyelemre vágynak, és szükségük van arra, hogy fontosnak érezzék magukat. Ezért elfogadja a segítséget, köszönetet mond a szülőnek, és viszonzásul ő is nyújt valamit. De a dolognak nem lesz jó vége, mert a szülők mindig emlékeztetni fogják a gyereket arra a “szívességre”, amit neki tettek.

A gyerekek foglyokká válnak, ha:

  • visszautasítják a szülők segítségét. A gyerek udvariatlanságnak érzi visszautasítani a segítséget.
  • elfogadják a segítséget. A gyerek úgy érzi, hálával tartozik a szüleinek a támogatásukért, és készen kell állnia arra, hogy bármikor segítsen nekik.

1. “Bízz bennem, de mindig tartsd nyitva a szemed.”

Magánélet? Személyes tér? Ilyen nem létezik a mérgező szülők gyerekeinél.

Ha a gyerek megpróbálja korlátozni a magánéletében való vájkálást, a szülők bizalmatlansággal vádolják. Még a saját ház vagy lakás sem védi meg a felnőtt gyereket, mivel ezeknek a szülőknek saját kulcsuk van a gyerek otthonához. A gyereknek mindig válaszolnia kell az olyan kérdésekre, mint “Miért nincs elmosva ez a bögre? Miért szórod a pénzt ilyen hülyeségekre?”. Ezek a szülők nem tisztelik a gyerek saját életét és a személyes döntéseit.

Hogyan kezeld a mérgező szülőket?

Elég nehéz kiszabadulni egy mérgező környezetből, még felnőttek számára is. Mindazonáltal a szakembereknek van néhány tippjük, amivel megvédheted a személyes határaidat, és megmentheted a szülőkkel a kapcsolatot. Először is a következő tényeket kell felismerned:

  • A múltat nem tudod megváltoztatni.
  • Egy mérgező kapcsolat olyan mint egy krónikus betegség, szinte lehetetlen a gyógyítása, ezért a komplikációk elkerülésére kell törekedned.

A kezelés lényege, hogy tisztában kell lenni azzal, hogy mindenkinek vannak jogai és szükségletei, amiket nem kell szégyellni. A gyereknek joga van:

  • Élni a saját otthonában a saját szabályaival.
  • Nem részt venni a rokonok közötti viták megoldásában.
  • Korlátozni a belépést a saját territóriumára.
  • Saját tapasztalatokat szerezni, nem törődni azzal, mikor a szülő azt mondja, ő jobban tudja.
  • Kezelni a saját forrásait: a pénzt, az időt, az erőfeszítéseket.
  • Saját érdeklődési kört választani, a szülőkétől függetlenül.

Ne feledd, ezek mindkét félre vonatkoznak, a szülőre és a gyerekre is. A gyerek nem zárhatja ki az életéből a szüleit, és nem veheti készpénznek a segítségüket.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét