Kiderült, hogy összefüggés van a nagy fej és a jobb agyi funkciók között. Egy újszülött átlagos fejkörfogata 35 cm. Ha ennél több, az már nagynak számít. Látni, hogy a babád feje nagyobb, mint a többié, elsőre zavaró lehet. De ha az orvosok sem mondanak mást, akkor igazán nincs miért aggódnod. Egy tanulmány szerint ugyanis az ilyen babák általában szuperintelligensek lesznek nagykorukban.
A nagy fejű csecsemőknek jobb az agyi aktivitásuk
Az Edinburgh Egyetem kutatói több mint félmillió, 37-73 év közötti ember adatait gyűjtötték össze. A résztvevők egy sor mentális és fizikai teszten mentek át, melyek életmódjukkal kapcsolatban is fontos részleteket fedtek fel.
Miután kielemezték az adatokat, a kutatók arra jutottak, hogy azoknál, akiknek csecsemőként nagyobb fejük volt az átlagosnál, fokozottabb az agyi aktivitásuk. Intelligensebbek és nagyobb valószínűséggel van egyetemi diplomájuk.
Jobban olvasnak és jobban megértik a dolgokat
A tanulmány 17 olyan faktort talált, ami összefüggésben áll a fejkörmérettel. Bár ezek mindegyikét még nem sikerült alaposan áttanulmányozni, annyi már bizonyos, hogy az intelligencia és a nagy fejméret között szoros kapcsolat van. A nagy fejjel született emberek jobban olvasnak és könnyebben felfogják a dolgokat.
Több idegsejtjük van
Egy másik tanulmány azt állítja, hogy a nagy fejjel született emberek agyában több idegsejt található. Ettől élesebb a gondolkodásuk és jobb a problémamegoldó képességük. Csak a nagyobb fejű embereknek van potenciális esélyük arra, hogy mentális képességeiket a maximumig kihasználják. Akárhogy is, a legfontosabb, hogy miként használod fel azt, ami megadatott.