Kevés jobb dolog van az életben, mint valóra váltani azt, amiről mindig is álmodtunk. Az élet azonban néha olyan csavarokat hozhat, melyek miatt félre kell tenni a terveinket. Szerencsére vannak olyan emberek, akik emlékeztetnek arra, hogy soha nincs túl késő mindent beleadni, és megmutatni magunkat a nagyvilágnak.

Angela Álvarez amióta az eszét tudja, imádja a zenét.

A zene megszállott szerelmese, énekes és dalszövegíró. Angela 95 éves, és évtizedek óta előadóként tevékenykedik, de soha nem adatott meg számára a lehetőség, hogy tehetségét a nagyvilágnak is megmutassa. Idén azonban unokája segítségével végre kiadta debütáló albumát, ami a neves zenei díjra is jelölést kapott.

Ő a legidősebb Grammy-győztes.

Miután éveken át nem tudta megvalósítani terveit, Álvarez 2022 november 17-én, Las Vegasban történelmet írt, amikor elhozta a legjobb latin új előadónak járó Grammy-díjat. A 25 éves mexikói énekesnővel, Silvana Estradával versenyzett a díjért, végül pedig ő lett a legidősebb Grammy-győztes ebben a kategóriában.

Egészen mostanáig Angela csak a családjának és a barátainak zenélt.

Álvarez Kubában született, és gyermekkora óta szenvedélyesen rajong a zenéért: “Amikor gyerek voltam, két nénikém is játszott zongorán, és ők tanítottak meg énekelni. Amikor családi összejövetel volt, én voltam a művész. Szép ruhát varrtak nekem, és mindig szerettem énekelni” – mondta.

Eltántorították attól, hogy a zenét válassza hivatásának.

Annak ellenére, hogy mindig is vágya volt, hogy énekes legyen, édesapja nem engedte, hogy ezt válassza hivatásának. Helyette férjhez ment, és szült 4 gyereket. Továbbra is írt dalokat, és előadta azokat a családjának és a barátainak.

Unokája úgy gondolta, fontos, hogy a világ is megismerje a tehetségét.

Útja a zeneiparba számos akadállyal volt kikövezve még azután is, hogy emigrált az Egyesült Államokba. De unokájának, Carlos José Álvareznek köszönhetően, aki hitt a tehetségében és megszervezte az album felvételét, Angela dalai végre napvilágot láthattak.

Egyikük sem számított ekkora sikerre.

Carlos azt mondta, célja a családi örökség megőrzése volt, az ezzel érkezett nemzetközi siker már csak ráadás volt. Mikor megnyerte a díjat, Angela szívhez szóló beszédet mondott. Elmondta, hogy nagyon büszke, hogy a történetét átadhatja az embereknek és ezzel megérintheti őket. “Vannak, akik feladják, de én nem adtam fel. Mindig harcoltam” – mondta.

“Hidd el, soha nincs túl késő.”

Beszédében szülőhazája iránti tiszteletét is kifejezte, és köszönetet mondott a szeretteinek. A Latin Grammy-díj nyertese azokhoz is szólt, akiknek még nem sikerült valóra váltaniuk az álmukat. Szerinte bármilyen nehézség is jön az út során, mindig van megoldás. “Hidd el, soha nincs túl késő” – mondta beszédében.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét