A 46 év korkülönbség Iris és Mohamed között nem volt elég ahhoz, hogy a szerelmük útjába álljon. 40 évvel válása után Iris, a nyugdíjas takarítónő 83 éves korában újra megtalálta a szerelmet, és elhatározta, hogy nem engedi kicsúszni a kezéből a családja tiltakozása ellenére sem. Imádni való történetüket ismerheted most meg.

Ünneplik a szerelmüket.

3 évvel azután, hogy egy Facebook-csoportban megismerték egymást, Iris és Mohamed szerelme minden egyes nappal csak erősebb.

A pár már a második házassági évfordulóját ünnepelte, és gyakran engednek bepillantást közös életükbe is.

Az egyik videójukban Mohamed ezt mondta: “Boldog vagyok, mert ez a második házassági évfordulónk.” Hozzátette: “Boldog vagyok, mert együtt vagyunk. Nagyon szeretlek, a szerelmünk napról napra csak nő.”

A történet néhány évvel ezelőtt kezdődött.

A 83 éves Iris Angliában él, a 37 éves Mohamed pedig Egyiptomból származik. Egy Facebook-csoporton keresztül találtak egymásra. Köztük a kémia annyira erős volt, hogy a fiatal férfi már néhány héttel a megismerkedésük után szerelmet vallott Irisnek. Pár hónappal később a nő Kairóba repült, hogy személyesen is találkozhassanak.

Nem telt sok időbe, hogy Iris fülig szerelmes legyen a magas, jóképű férfiba. Az érzés kölcsönös volt, és Mohamed, aki minőségellenőrként dolgozott, még a munkáját is otthagyta, hogy több időt tölthessen Irisszel.

Az akkor 80 éves Iris még Mohamed 70 éves édesanyjával is találkozott, aki áldását adta a szerelmesekre.

Igazi lelki társak.

Bár sokan nem nézik jó szemmel a kapcsolatukat a nagy korkülönbség miatt, a pár kitart amellett, hogy mélyen szeretik egymást. Mohamed így fogalmazott: “A szerelem nem ismer különbséget sem kor, sem országok tekintetében. Iris engem választott, én pedig Irist választottam.”

Iris két fia, akik 19 és 18 évvel idősebbek Mohamednél, fenntartással kezelik a kapcsolatukat, de Iris állítja, a fiatal férfi nem a pénz miatt van vele.

Az egykori takarítónő ezt mondta: “Ha a vagyonomért vett volna el, csalódnia kellett volna, mert a nyugdíjamból élek.” Mohamed pedig így nyilatkozott erről: “Nem érdekel, hol élünk vagy hogy mennyire gazdag vagy mennyire szegény. Csak Irisszel akarok lenni.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét