A vonzódás tudománya nagyon bonyolult, hiszen nehéz meghatározni, hogy pontosan mi az, ami miatt vonzódunk egy másik emberhez. Lehet ez az önbizalom, a humorérzék vagy egyszerűen a kinézet. Ha az arcról van szó, akkor bizonyos jellegzetességek, például a sebhelyek kifejezetten felkeltik a nők érdeklődését.
Annak jártunk utána, hogy az arcon lévő sebhely miért olyan vonzó a nők számára.

Az erő és a bátorság jele.

Korábban a nyugati kultúrákban kifejezetten csúnyának tartották, ha valakinek sebhely éktelenkedett az arcán, míg a nem-nyugati kultúrák a kurázsi és az érettség jeleként tekintettek a hegekre. Egy 2009-es tanulmány szerint azonban a nyugati nők nagyon is vonzónak találják a sebhelyes arcú férfiakat, hiszen erőt és egészséget tulajdonítanak nekik.

A Brazíliában és Venezuelában élő yanomami törzs is ezen az állásponton van. Ők festéssel hangsúlyozzák a férfiak kitartását próbára tevő, rituális küzdelmek során keletkező sebhelyeket az arcon.

Elsősorban rövid távon találják őket vonzónak.

A sebhelyes arcú férfiak vonzóbbak a nők számára, hiszen ez a durva kinézet azt sejteti, hogy az illető kockázatvállaló jellemmel és átlagon felüli férfiassággal rendelkezik a bababőrű férfiakhoz képest. Úgy tűnik azonban, hogy ez a vonzerő főként rövid távon érvényes, mivel a nők a hegekkel nem rendelkező férfiakat gondoskodóbbnak és gyengédebbnek, azaz jobb házastársnak tartották a tanulmány szerint.

Hozzátartozik a “rosszfiú” imidzshez, a filmek tették népszerűvé.

A filmeknek köszönhetjük, hogy a rosszfiúk vonzóvá és romantikussá váltak. Például a Halálos fegyver 3-ban, amikor a Rene Russo által játszott karakter ellátja a sérült Mel Gibsont, az egész az “én megmutatom az enyémet, ha te megmutatod a tiédet” játékba torkollik.

A cápa című filmben is van egy híres jelenet, amikor a Robert Shaw által játszott kapitány és a Richard Dreyfus által alakított oceanográfus büszkén elkezdik összehasonlítani a cápáktól szerzett sérüléseiket. A Vikingek című sorozatot pedig el sem tudnánk képzelni sebhelyes férfiak nélkül.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét