Sokan negatívan reagálnak, mikor egy párkapcsolatban nagy korkülönbség áll fenn. Nem hiszik, hogy lehetnek valódiak az érzelmek, inkább azt gyanítják, az egyik fél számára előnyökkel jár a viszony. Ám nem mindig ez a helyzet. Előfordul, hogy valaki jóval fiatalabb vagy idősebb emberbe szeret bele, és az ilyen kapcsolatok is tudnak pont olyan jól működni, mint azok, ahol átlagos a felek között a korkülönbség.
Nemrégiben Cher hozta nyilvánosságra, hogy új párja 40 évvel fiatalabb, mint ő.

A 2010-es évek eleje óta ez Cher első olyan kapcsolata, amit felvállal a nyilvánosság előtt.

Cher 76 éves, számos párkapcsolata volt már, valamint kétszer megházasodott. Első férje Sonny Bono, a második Gregg Allman volt. 39 évesen randizott Tom Cruise-zal, aki 16 évvel fiatalabb nála. Azt mondta, mindketten diszlexiával küzdöttek, és jól megértették egymást.

Cher a producer és forgatókönyvíró Ron Zimmermannal randizott 2010-ben, sokáig ez volt az utolsó nyilvános románca. Mikor Zimmerman 2022-ben elhunyt, Cher egy tweetben írta le, hogy örül, hogy szerda este még meglátogatta. Szakításuk után egészen a férfi haláláig jó barátok maradtak.

Alexander Edwards egy másik hírességgel randizott Cher előtt.

Cher új barátja, a 36 éves Alexander Edwards zenei producer, és saját ruhamárkája van. Amber Rose-zal randizott néhány éven át, és van egy közös gyermekük. Kapcsolatuk hűtlenség miatt ért véget, amit ő maga is elismert. Rose a közösségi médiában elmondta, hogy belefáradt abba, hogy a párja a színfalak mögött mindig kínos helyzetbe hozza a viselkedésével.

Az énekesnő Twitteren hozta nyilvánosságra az új kapcsolatát.

A párt látták kézen fogva, a következő napon pedig Cher egy fotót posztolt a férfiről, aminek kapcsán a rajongók egyből feltették a kérdést, hogy randiznak-e. Megerősítették kapcsolatukat, és felfedtek néhány részletet is.

A Párizsi Divathéten találkoztak. Az egyik rajongó azt írta, bízik benne, hogy Edwards királynőként bánik majd az énekesnővel, amire Cher azt felelte, hogy pontosan így van. Az énekesnő azt is leírta, hogy már az egész családjának bemutatta az új párját.

Néhány rajongó aggódik, de Cher magabiztosan szereli le őket.

Cher rajongói nem szeretnék azt látni, hogy a kedvenc énekesnőjüket valaki kihasználja, néhányan pedig az aggodalmuknak Twitteren adnak hangot. Cher válaszol is nekik, azt írja, ő sem tegnap született, és van már bőven tapasztalata. “Tudom, hogy semmire nincs garancia. Mindig, mikor hozol egy döntést, ott van a kockázat is. Én mindig vállaltam a kockázatot, ilyen vagyok.” Azt írta, szerelmes, de nem vakítja el a szerelem.

A 40 év korkülönbség kapcsán Cher egy azóta már törölt tweetben ezt írta: “A szerelem nem ismeri a matekot, csak a szívre hallgat. Nem védem magunkat. A gyűlölködők mindig gyűlölködni fognak, nem számít, hogy boldogok vagyunk, és hogy nem bántunk senkit.”

Frissítés: Szenvedélyes történetük sajnos 6 hónap után véget ért. A hír annál is inkább meglepő volt, mivel Cher kezén egy hatalmas gyémánt gyűrű ragyogott, amit Edwards ajándékozott neki. Ez pedig eljegyzésről szóló pletykákra adott okot. A források szerint azonban a pár sosem járt jegyben. Csak úgy döntöttek, “eljátsszák, hogy ez egy eljegyzési gyűrű”.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét