Ha nem tudsz ellenállni és folyton dédelgetni, ölelgetni szeretnéd a babádat, ne hibáztasd magad. Az édes illatuk, a puha bőrük, a cuki kinézetük minden szülőt levesz a lábáról. De a fizikai vonzalmon túl a tudósok szerint pszichológiai és fejlődési oka is van annak, hogy folyton babusgatni szeretnéd a kicsit. Akár még a DNS-ét is javíthatod vele!

Egy tanulmány szerint az ölelgetés, babusgatás molekuláris szinten is jótékony hatásokat fejt ki a babára. A dédelgetés a génjeit is pozitív irányban képes megváltoztatni.

A kutatók 94 egészséges, 5 hetes babát vizsgáltak. A szülőket arra kérték, hogy vezessenek naplót a babák napirendjéről: mikor esznek, mikor alszanak és mikor sírnak. Azt is fel kellett jegyezniük, mennyi testi kontaktusban volt részük. 4 és fél évvel később a tudósok a gyermekek arcáról vett bőrmintán keresztül vizsgálták meg a DNS-üket.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akiket kevésbé babusgattak, lemaradtak a biológiai fejlődésben azokhoz képest, akiknek bőségesen volt fizikai kontaktusuk a szüleikkel. A tudósok szerint a kevesebb fizikai kapcsolat gyermekkorban a gének lassúbb biológiai öregedését eredményezi.

A kutatók szerint az eredmények egyértelműen mutatják, hogy akik kevesebb ölelést kaptak csecsemőkorukban, azoknál a vártnál alacsonyabb az epigenetikus koruk 4 és fél évesen.

Nemcsak egyetlen tanulmány mondja azt, hogy az ölelgetésekkel intelligensebbé teheted a gyermeked. A tudósok állítják, minél többet babusgatod, annál nagyobb hatást gyakorolhatsz az agyára. A felmérésben 125 csecsemőt vizsgáltak, köztük koraszülötteket is. Az eredmény szerint minél több volt a szülőktől vagy a kórházi dolgozóktól kapott érintés, annál erősebbek voltak az agyi reakciók a babánál.

A kutatók még mindig dolgoznak azon, hogy teljes egészében megismerjék a fizikai kapcsolat fontosságát és hatásait újszülötteknél.

A DNS módosulása nem az egyetlen előnye a babusgatásnak. A kutatók azt is kimutatták, hogy a fizikai kontaktus az újszülött és szülei között ennél több pozitívummal is jár:

  • Segít szabályozni a baba hőmérsékletét.
  • Csökkenti a szoptatás közbeni stresszt a baba számára.
  • Gyerekeknél fájdalomcsökkentő szerepe is lehet.
  • A baba ölelgetése az anyát is megnyugtatja.
  • Elősegíti az apa-gyermek közti korai kötődés kialakulását.
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét