A Care for Wild a legnagyobb orrszarvú árvaház a világon, ahol megmentik, gyógyítják és óvják a hozzájuk kerülő állatokat. A kis orrszarvút és a kis zebrát árván találták a vadonban, befogadták őket, és szemtanúi lehettek, ahogy kettejük között barátság bontakozik ki.

Először a zebrát találták meg.

Viharok és rengeteg eső után találtak rá az árván maradt zebrára. Bár a szervezet elsősorban orrszarvúmentéssel foglalkozik, az ott dolgozók tudták, hogy a zebrabébit nem hagyhatják magára. Modjadjinak nevezték el, aminek jelentése “Esőkirálynő”, hogy nevében őrizzék a kis zebra történetét. Az állat számos betegséggel küzdött, ám a dolgozók mindent megtettek, hogy segítsék a felépülését.

Röviddel ezután rátaláltak a bébiorrszarvúra is.

Nem sokkal azt követően, hogy Modjadji a szervezethez került, a dolgozók egy kis orrszarvúra bukkantak, aki annyira pici volt, hogy még a köldökzsinór maradványa is ott volt a hasán. Intenzív ellátásban részesítették, folyamatosan felügyelték, szabályozták a testhőmérsékletét, és ellátták a megfelelő táplálékkal.

Amikor barátja felépült, Modjadji új társra talált.

A kis zebra, miközben egyre jobban lett, találkozott Aquazival, az orrszarvúval, akit szintén az intenzív részlegen kezeltek. Annak ellenére, hogy barátságuk valószínűtlennek tűnt, mégis egyre több időt töltöttek együtt. Aquazi aztán felgyógyult, elhagyta az intenzív osztályt, helyére pedig az új kis orrszarvú került, akivel Modjadji gyorsan jóban lett.

Bár a kis orrszarvú árván maradásának körülményei nem ismertek, az állatmentők úgy döntöttek, átszállítják őt a Care for Wild szervezethez, hogy nehogy a hiénák karmai közé kerüljön. Talán csak véletlen, de éppen akkor bukkantak rá, amikor orvvadászok orrszarvúk százait mészárolták le néhány nap leforgása alatt. A bébi a Daisy nevet kapta, és olyan súlyos állapotban volt, hogy folyamatos megfigyelést és gondozást igényelt. Az sem volt biztos, hogy életben marad.

Modjadji kitűnő társ a bébiorrszarvú számára.

Miután Aquazit elszállították máshova, Modjadji Daisyvel kereste a kapcsolatot, és hamarosan nagyon jó barátságot kötött vele. Az ott dolgozók felfigyeltek rá, hogy a kis zebra milyen gyengéden óvja és gondoskodik a kis orrszarvúról.

Miután egy hónapot együtt töltöttek, elválaszthatatlanná váltak. Ha az egyiket látod, biztos lehetsz benne, hogy a másik is ott van.

Rachael Pfeiffer, aki a Care for Wild szervezetnél dolgozik, elmesélte: “Modjadji elképesztően jó társaság Daisynek, és nagyon figyelmes vele. Éjszaka összebújva alszanak, ami biztonságérzetet és nyugalmat ad Daisynek. Ő az a barát, aki mindennap 24 órában vele van, így segít elkerülni, hogy Daisynek túl sok emberi kontaktusban legyen része.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét