Az anyatejet folyékony aranynak is szokták nevezni, hiszen a babák számára fontos tápanyagokat tartalmazza. Lauren McLeod, a 29 éves ausztrál anya olyannyira hisz az anyatej jótékony hatásaiban, hogy fiát még 5 évesen is szoptatja.
Sokan kritizálták, mondván, elfogadhatatlan egy ennyi idős gyereket szoptatni, de McLeod elmondta, a társadalomnak már le kellene győznie ezt a sztereotípiát.

Lauren McLeod kétgyermekes anya és dúlaként dolgozik.

Első gyermeke, Bowie 2017-ben született, Tigerlily pedig 2020-ban jött világra. Születésük óta szoptatja mindkét gyermekét. Egyik videójában elmondta: “Soha eszembe sem jutott a cumisüveg. Nem azért, mert bármilyen ellenvetésem volna, mert nincs. De nekünk ez működik.”

McLeod dúlaként dolgozik, azaz szakképzett segítője a nőknek a szülés alatt és vetéléskor is.

Szerinte az anyatej immunerősítő, és ezért gondolkodás nélkül kell másoknak is adni belőle, például a barátok gyermekeinek. “Kicsit furcsa volt, hogy nem a saját gyermekemet táplálom, de nem rossz értelemben. Természetesnek éreztem, nagyon jó volt segíteni a barátom 8 hónapos kisbabájának” – mondta.

“Nem gondoltam, hogy még 5 évesen is szoptatni fogom, de ez a helyzet.”

McLeodot és a férjét is 2 éves korukig szoptatta az édesanyjuk. Eredetileg ez volt az ő terve is. “Úgy gondoltuk, hogy addigra már leszokik róla magától, de a 2 éves kor elmúlt. Most 5 éves, és már csak lefekvés előtt szopizik hetente néhány alkalommal.”

Amikor megszületett a második gyermeke, McLeod próbált határokat húzni az első gyermek szoptatásában, és igyekezett kevesebbszer szoptatni őt.

“Amikor a gyerekek nagyobbak lettek, volt, hogy úgy éreztem, nem tudom tovább csinálni, le kell állnom” – osztotta meg McLeod. Mint minden anyának, neki is vannak rossz napjai, de ezeket leszámítva elégedett azzal az úttal, amit választott. Hajlandó addig folytatni, míg nem jön el a változtatás ideje.

A kommentelők közül néhányan “undorítónak” tartják.

Bár szemtől szemben soha senkitől nem hallott negatív véleményt, online rengeteg kritikát kap amiatt, hogy egy óvodást szoptat. “Ebben semmi furcsa nincs. Ez teljesen normális, és addig folytatom, amíg igénylik” – válaszolta. Hozzátette, hogy az idősebb gyermeke normál ételeket kap az anyatej mellett.

McLeod azt is elmondta, hogy kissé szomorú, hogy egyszer vége lesz ennek, hiszen a szoptatás az életüknek szerves része. “Hiszek benne, hogy azt teszem, ami a legjobb nekünk. Ez egy gyönyörű dolog mindannyiunknak, kötődés és kapcsolódás egy hosszú nap után.” McLeod szerint a fia 6 éves korára le fog szokni az anyatejről.

A szakértők szerint 2 éves korig vagy akár tovább is lehet szoptatni.

A WHO álláspontja szerint a szoptatás az egyik legjobb módja annak, hogy biztosítsuk az újszülöttek túlélését, és gondoskodjunk az egészségükről.

A csecsemőket olyan gyakran kell szoptatni, ahogyan igénylik. Életkori határ tekintetében a WHO weboldalán az található, hogy a 2 év leteltét követően is lehet folytatni.

McLeod megosztja családja tapasztalatait a közösségi oldalakon, hogy segítse a csecsemőkoron túlnyúló szoptatás elfogadását.

Lauren elmondta, hogy a legtöbb komment támogató jellegű. Sokan érdeklődnek arról, milyen a párhuzamos szoptatás, és hogyan lehet legegyszerűbben kivitelezni.

“A negatív kommentek többsége kulturális előítéleteken és a témával kapcsolatos tudatlanságon alapul. Ez az oka annak, hogy megosztom a történetemet. Hogy segítsek megérteni az embereknek, hogy a természetes időtartamú szoptatás biológiailag normális dolog.”

El akarja érni azokat a szülőket is, akik hasonló út előtt állnak. “Minden, amit tesznek, tökéletesen normális és természetes. Csak a mai modern társadalom aggat erre stigmákat” – mondta.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét