Lennart Nilsson fotós 10 évet töltött azzal, hogy megörökítse az emberi embrió növekedését, a fogantatástól kezdve a születésig.

A világ először 1965-ben hallhatta Lennart Nilsson nevét, amikor a Life magazin 16 oldalon publikálta az emberi embriókról készült fotóit. A képeket azonnal átvették más világhírű lapok is. Nilssonnak gyerekkóra óta a mikroszkópok és a fényképezőgépek voltak a szenvedélyei. Idővel ez a szenvedély kinőtte magát, és Nilsson az egész világnak mikroszinten tudta megmutatni az emberi test szépségét. Az első magzatot ábrázoló fotóit már 1957-ben elkészítette, de azokat nem sikerült megjelentetnie.

Nilsson a legértékesebb képeit egy cisztoszkóp segítségével készítette. Ez egy orvosi eszköz, amit a húgyhólyag belülről történő vizsgálatára használnak. A fotós ezzel tudta elkészíteni a legpontosabb felvételeket. A fényképezőgéphez egy kis lámpát csatolt, és így készített több ezer képet az embrió életéről az anya méhében.

Nilsson valami igazán csodálatos dolgot vitt véghez: az emberek az ő fotóin keresztül láthatták először a saját szemükkel az emberi élet fejlődését.

A spermium a petevezeték mentén mozog a petesejt felé.

A petesejt

A döntő pillanat

Az apa 200 millió spermiumából egy bejut a petesejt membránjába.

A spermium szemszögéből. Feje tartalmazza az összes genetikai anyagot.

Egy héttel később az embrió a méhbe vándorol a petevezetéken keresztül.

Egy újabb hét múlva az embrió eléri a méh falát.

Az embrió fejlődésének 22. napján. A szürke részből lesz a gyermek agya.

A 18. napra a magzat szíve elkezd verni.

Megtermékenyítés után 28 nappal.

Az 5. héten a magzat már 9 mm hosszú. Már láthatók az arcán a nyílások a száj, az orrlyukak és a szemek számára.

A fejlődés 40. napja. A magzat külső sejtjei kapcsolódnak a méh falának laza felszínéhez, hogy létrejöjjön a placenta.

A fejlődés 8. hete.

10 hetesen a szemhéjak már félig nyitva vannak. Néhány napon belül teljesen kifejlődnek.

10 hetesen az embrió már használja a kezeit, hogy megvizsgálja környezetét.

A 16. hét

Az érhálózat látható a bőrön keresztül.

18. hét. A magzat már hallja a külvilágból érkező hangokat.

19. hét

20. hét. A magzat 20 cm hosszú, a hajszálai is kezdenek kinőni.

24. hét

6. hónap

36. hét. Egy hónapon belül a baba világra jön.

Nilsson könyve, a Gyermek születik 1965-ben jelent meg először. Egy héten belül az összes példányát elkapkodták. Azóta számtalanszor kiadták újra, minden idők legnépszerűbb fotókönyve lett.
Lennart Nilsson 95 éves korában hunyt el, a fotózás és a tudomány élete végéig érdekelte.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét