Valentin-napkor a virág az az ajándék, aminek a nők többsége a legjobban örül, egy felmérés szerint. És megvan rá a magyarázat is. Egy tanulmány szerint virágot kapni nemcsak boldogságot okoz, de csökkenti a stresszt és a depressziót is.

A virág sokkal inkább mosolyt csal az emberek arcára, mint bármi más

Hogy megtudják, milyen hatása van a virágoknak az emberekre, két professzor kutatásba kezdett. Egy sor kísérletet végeztek el, melyekben a résztvevőknek két különböző ajándékot adtak. Volt, aki gyümölcskosarat és volt, aki virágcsokrot kapott. Megfigyelve a reakciójukat észrevették, hogy boldogabbak voltak azok, akik virágot kaptak és őszintébb volt a mosolyuk.

Napokon át képes boldogságot okozni

A virágok láttán az emberek mosolya a lehető legőszintébb, azaz mosolygás közben a szemük, a szájuk és az orcájuk is mozdul. Ezt a reakciót semmilyen más ajándéknál nem tapasztalták a kutatók. Azt figyelték meg, hogy akik virágot kaptak, azok még 3 nap múlva is boldogabbak voltak, mint azok a résztvevők, akiket más ajándékkal leptek meg.

Éppen úgy csökkenti a stresszt, mint egy házi kedvenc

A kutatók arra is rájöttek, hogy a virág a növények között olyan, mint a házi kedvencek az állatok között. Ahogyan a kutyával vagy macskával való foglalkozás csökkenti a stresszt, a virágok is hasonló hatást fejtenek ki, éppen úgy javítják a kedélyállapotot.

Közelebb hoz másokhoz, és elűzi a depressziót

A virág képes közelebb hozni a családhoz, barátokhoz, akár idegenekhez is. Szakértők szerint, mikor valaki virágot kap, boldogságérzetet okozó vegyületek szabadulnak fel a szervezetében, megnő a dopamin (boldogságérzetért felelős), az oxitocin (a szeretet és kötődés kialakulásáért felelős), valamint a szerotonin (antidepresszáns) szintje. A virágtól ezért virulunk ki mi magunk is.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét