Az Idétlen időkig, a Hudson Hawk – Egy mestertolvaj aranyat ér című filmekből is ismerhetjük a színésznőt, aki sokban hasonlít az általa játszott karakterekre. Intelligens, gyakran félénk, elbűvölő személyiség. Andie 64 éves és egyáltalán nem szégyelli a korát.
A következőkben többet is megtudhatsz az életéről, a karrierjéről és hozzáállásáról a korához.

Anya kicsi lánya

Andie MacDowell 1958. április 21-én született egy zenetanár és egy faiparban dolgozó ügyvezető gyermekeként. 6 éves volt, mikor szülei elváltak. Andie nagyon büszke az anyukájára, aki visszament tanulni és 4 gyerek mellett megszerezte a diplomát.

A bal oldali fotón: Andie MacDowell (jobb oldalon) az anyukájával és egyik testvérével.

Középiskolában Andie tagja volt a szurkolói csapatnak. Kamaszként részmunkaidős állásban dolgozott egy gyorsétteremben. Mikor 1976-ban leérettségizett, a Winthorp főiskolára ment és 2 évig ott tanult.

Modellkarrier

Mikor Los Angelesbe utazott, felfigyelt rá egy modellügynök. 1978-ban már szerződést írt alá az Elite Modellügynökséggel.

A ‘80-as évek elején a Vogue-nak modellkedett, feltűnt Yves Saint Laurent és Armani reklámokban is. Már akkoriban látszott, hogy milyen különleges és kreatív személyisége van. Egyszer egy farmerban és pólóban érkezett egy divatbemutatóra. Miután részt vett egy Calvin Klein kampányban, a filmipar képviselői is felfigyeltek rá.

A karrier kezdete

Andie MacDowell és Christopher Lambert a Tarzan, a majmok ura című filmben.

“A főiskolán szerepeltem színdarabokban, és már gyerekkorom óta tudtam, hogy érdekel a színjátszás” – emlékszik vissza Andie. Az álma 1984-ben vált valóra, mikor leforgatta a Tarzan, a majmok ura című filmet. Bár az örömét kissé elhomályosította, hogy a filmben a hangját egy másik színésznő kölcsönözte neki.

De ami a legjobban idegesítette, hogy korábban senki nem tett megjegyzést a hangjára, csak azután, hogy kiderült, a filmben másvalaki szinkronizálta. Ez arra késztette, hogy még inkább bizonyítson a szakmában: “Tudtam, hogy nagyon keményen kell küzdenem. Rengeteg órát vettem és minden szempontból igyekeztem fejleszteni magamon” – mondta.

Andie és Emilio Estevez a Szent Elmo tüze című filmben.

Az áttörést a Szent Elmo tüze című film hozta el számára. Andie akkor 27 éves volt. Egy orvost alakított, akinek egy joghallgató udvarolt.

A karrier csúcsa

Andie karrierjének csúcsát az 1990-es évek jelentették. 1993-ban forgatta az Idétlen időkig című filmet, melyben Ritát, a tévéproducert alakította, akibe Phil, a meteorológus szerelmes. Ez a vígjáték segített neki szert tenni világhírnévre.

Játszott más népszerű vígjátékokban is a ‘90-es években, mint a Zöld kártya Gerard Depardieu-vel, a Négy esküvő és egy temetés Hugh Granttel. A Zöld kártyában Andie egy kertészt és környezetvédőt alakított, míg a Négy esküvő és egy temetésben a főszereplő szerelmét játszotta, akivel egy esküvőn ismerkedtek meg.

Az első házasság és a gyerekek

Andie és férje, Paul Qualley.

Mikor a karrierje a csúcsra ért, a színésznő már férjnél volt. Paul Qualley szintén modellként dolgozott, reklámforgatáson ismerkedtek meg. Bár Andie azt mondta, nem tervezett gyereket, Paullal egy fiúk és két lányuk született.

Andie és fia, Justin.

Lánya, Margaret szerint Andie és Paul nagyon különbözőek voltak. Paul ellenezte a modern technológiát, az ő házában nem lehetett tévé, számítógép, wifi és mikró sem. Miközben Andie szerette az élet és a technológia modern megközelítését.

Andie és lányai, Rainey és Margaret.

Rainey és Margaret édesanyjuk nyomdokaiba lépve szintén színésznők lettek. Az idősebb lány, Rainey szerepelt az Ocean’s 8: Az évszázad átverése című filmben. Énekléssel is foglalkozik, Rainsford név alatt zenét is ír.

Kisebbik lánya, Margaret Emmy- és Golden Globe-díj jelölést is kapott már. Olyan népszerű filmekben szerepelt, mint a Rendes fickók és a Volt egyszer egy…Hollywood.

Kudarcok a magánéletben és a karrierben

Andie és második férje, Rhett Hartzog.

1999 nyarán Andie találkozott egy középiskolai osztálytársával, az üzletember Rhett Hartzoggal. A férfi hamarosan megkérte a kezét. “Titokban szerelmes voltam belé a középiskolában” – mondta. 2001-ben összeházasodtak, de 3 évvel később elváltak.

“Minél hamarabb elengeded a haragot, annál jobban jársz. Az élet még egy válás után is megy tovább” – mondta akkor a színésznő.

Ez nemcsak Andie magánéletében, de a karrierjében is nehéz időszak volt. Az a néhány film, melyben szerepelt, csúfosan megbukott úgy a kritikusok, mint a nézők előtt. Közülük az egyik, a Félrelépősdi azóta is a filmtörténet egyik legnagyobb bukásaként van számon tartva.

“Talán már nem kapok olyan főszerepeket, mint régebben, mert nagyon sok film a fiatalságról szól. De ezeket sem utasítom vissza, mert élvezem a munkát. Mindig megtalálom a módját annak, hogy dolgozhassak” – mondta a színésznő, mikor valaki a koráról kérdezte.

Az öregedés elfogadása

Mikor Andie betöltötte a 40-et, egy újságíró megkérdezte, milyen öregedni és veszíteni a szépségből. A színésznő dühös lett: “Egyszerűen nem hiszem el! Én nem érzem úgy, hogy veszítettem volna a szépségemből. Ez most egy másfajta szépség.”

Elmondta, hogy egyszer még a botoxot is kipróbálta, de azóta visszautasítja, hogy bárki bármilyen kozmetikai beavatkozást végezzen az arcán, és egyértelműen a természetes szépség híve lett. “Azt kell mondanom, soha nem éreztem magam szebbnek. Nem mondom, hogy mindenkinek ezt kellene csinálnia, de hozzám ez illik” – mondta Andie 63 évesen.

Andie és a lány, Rainey.

Manapság nemcsak tehetségével, de az öregedéshez való pozitív hozzáállása miatt is vonzza a figyelmet. Andie MacDowell ikonikus, barna fürtjei mindig is a védjegye lesznek. Mindenkinek meglepetést okozott, mikor 2021-ben, Cannes-ban ősz hajjal jelent meg a vörös szőnyegen.

Később bevallotta, hogy azért nem volt befestve a haja, mert a munkái után most egy kicsit szüneteltetni akarta a hajfestést. Mikor a gyerekei meglátták a természetes hajszínét, arra ösztönözték, hogy tartsa meg, mert annyira szép. Mikor a színésznő értesítette a menedzsereit a változásról, azok tiltakozni kezdtek. Andie ezen felháborodott: “Miért probléma az én ősz hajam, és miért nem az George Clooney-é?!”

“Ez hullámokban tör elő. Mert úgy érzed, hogy mindennek vége, többé már sosem kapsz munkát, és halálra rémülsz. Aztán egyszer csak az embereknek megtetszik valami, amit csinálsz, kapsz egy forgatókönyvet, és újra érzed, hogy élsz. Valahogy úgy: ‘Ó, akkor még nem haltam meg!’” – mondta a színésznő.

Jelenetek a Mr. Mayor és az Egy szobalány vallomása című sorozatokból.

Szerencsére a közeljövőben több projektben is részt fog venni. Nemrég az Egy szobalány vallomása című tévésorozatban szerepelt együtt lányával.

Biztosak vagyunk benne, hogy a színésznőt még rengeteg érdekes filmben láthatjuk újra. Andie szintén optimista a jövőt illetően: “Mindenkinek megvan a maga útja. Talán valami varázslatos fog történni velem 70 évesen.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kuffer fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét